Az egészségügy, az oktatás, a nyugdíj, a bérek és a korrupció rendezését hét különböző szabad választást megelőzően ígérte meg valamennyi politikai erő, csakhogy aztán az állampolgárok minden alkalommal olyan kormányt választottak, amely ezeken a területeken csúfosan elbukott. Mindegyik kormányfő azt hazudta, hogy a fentiek a prioritások, továbbá hogy pontosan tudja, miként rakja rendbe azokat – valahogy mégsem léptünk soha egy lépést se előre. Sőt: bérek és nyugdíj tekintetében a visegrádi országok már lehagytak minket, az egészségügyből menekülnek az orvosok és az ápolók, és ha lábra bírnának állni, a betegek is ezt tennék. Az oktatás állapota a szabadesés lendületével zuhan, a korrupció látványosabb és törvényesebb, mint a magyar történelem során bármikor – ez legalább annyira a szocialista és az egykori liberális párt felelőssége, mint a hazai jobboldalé.
De kár az elitet szapulni: valójában a magyarok akarták a lehetetlent, hitték el a modern politikai marketing hazugságait, döntöttek rosszul. Úgy vélem, helyes volna hátrébb lépnünk a tortaszeletek osztogatásától, és tisztázni bizonyos alapvető kérdéseket. Mi az az elvi minimum, ami egy megválasztásra méltó politikai közösségtől elvárható?
I. Higgyen abban, hogy Magyarország az Európai Unióhoz tartozik! Akarjon közös szociálpolitikát, közös határvédelmet és közös pénzt! Bármilyen korrupt Brüsszel, bármilyen mértékben fojtogatják is a lobbik, Európa az otthonunk. Az istváni döntéssel való szakítás a hazaárulás egy neme.
II. Tanúsítson globális felelősséget! Legyen nyitott arra, hogy haderőt és segélyszállítmányokat küldjön a humanitárius katasztrófák által sújtott régiókba! Támogassa minden erejével a zöld energiát és a környezettudatos életet!
III. Legyen szociálisan érzékeny! Ne a gazdagoknak és ne a középosztálynak teremtsen szociálpolitikát: az újraelosztás kedvezményezettjei valóban a legszegényebbek legyenek! A szociális transzferek célja ne a választók korrumpálása és szavazataik felvásárlása legyen, hanem a legrosszabb körülmények közt élő öregek és gyermekek részére nyújtott hatékony segítség, valamint a hajléktalanok lakhatásának a megteremtése.
IV. Legyen érzékeny az emberi jogok iránt! Úgy érzem, joggal várhatja el egy ország, hogy a kormánya ne legyen a civil jogvédő szervezetek ellensége – legyen szó akár azonosítószám nélküli rendőrterroristákról, akár papírok nélküli bevándorlókról, akár cigány honfitársainkról. Egy emberi jogok iránt elkötelezett kormány nem folytathatja Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor Kína-orientált, oroszbarát külpolitikáját.
V. Tisztelje a törvényességet és a magántulajdont! Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a lopott jószág ne járna vissza, bármelyik oligarcha tette is zsebre. Hanem elsősorban azt jelenti, hogy az állam megvédi polgárainak életét és tulajdonát az utolsó borsodi zsákfaluban éppúgy, mint az előkelő budai villanegyedekben. Magyarországnak se forradalmi szocializmusra, se Orbán Viktor kegyéből épülő újfeudalizmusra nincs szüksége. A gyarapodás fedezete a tehetség, a szorgalom és a teljesítmény legyen!
VI. Mondjon kategorikus nemet a kulturális baloldalnak! A politikai korrektség, a genderideológia, a Willkommenskultur, a kvóták és az isztambulihoz hasonló egyezmények nem férnek bele a demokratikus diskurzusba. Az a politikai erő, amely minden második állampolgárnak előjogokat szán, amely gondolatrendőrséget üzemeltet, amely a nyelvet kívánja megszállni, amely a valóság elől fogalmi háborúba vonul, semmiképp sem tekinthető demokratikusnak – legyenek szándékai akár mégoly nemesek is.
VII. Védelmezze a nemzeti kultúrát és az emberi tudatot! Míg a baloldali kormány uralmának idején a köztévé Hajdú Pétert szabadította a nyilvánosságra, addig az őket váltó jobboldali állami televízió Harsányi Leventével és Csiszár Jenővel mérgezi a magyar társadalmat. A reklámtörvény szigorítása és a bulvár kiszorítása nemcsak nemzeti, civilizációs minimum is.
Nem hiszem, hogy ezeknek az elvárásoknak ne lehetne megfelelni. A fenti hét pontban foglaltakat az elmúlt hetven év számtalan nyugat-európai balos és jobbos politikusa teljesíti – Magyarországon azonban egy sincs, aki a hétből akár négyet hozni tudna. Félreértés ne essék: nem hiszem, hogy ne volna szükség akár forradalmi szocialistákra, akár anarchokapitalistákra, de ugyanennyire biztos, hogy egy európai jogállam a polgári centrumot semmilyen körülmények közt sem nélkülözheti.
