Hugh Hefner valójában Marilyn Monroe alakját rántotta le az utcasarokra, tette a végsőkig közönségessé, filléressé, bárki számára hozzáférhetővé. A szexuális forradalom másik nagy kísérletét képező hippik sorban meghasonlottak a maguk hamis emberképével, hiába hitték, hogy az önzés, a kisajátítás és a versengés nem az ember szerves része, hanem társadalmi konvenció, amit meg lehet haladni – rosszul mérték fel az emberi természetet: a szekularizált újevangelizmus drogoktól és szabad szexualitástól fűtött társadalmi kísérlete elbukott.
Hugh Hefner meg sem próbált az emberi természet fényes oldalára építkezni: a legsötétebb gonoszsággal és embertelenséggel vitte tőzsdére a szexuális forradalmat, és tette újra piackonformmá a rabszolgaságot – ez a tevékenység pedig nem is állhatott volna messzebb Woodstock szellemétől. Így lett a velejéig romlott Hugh Hefner teljes életére háremének buja őre, és ízléstelen birodalmának kiégett reklámarca. Hogy az általa okozott kár mekkora, az ma talán még fel sem mérhető.
A Viasat 3-on zajló Feleségek luxuskivitelben című műsor huszonéves lányszereplőinek kezén-lábán jól kivehető a nyuszis tetkó, mint megannyi bőrbe égetett stigma, de Hefner szellemének hatása jól látható a plasztikai sebészetek várótermeiben is, ahol szinte gyermekek lökdösődnek az újabb és nagyobb szilikonimplantátumokért. A kulturális megrontás tünetei jól felismerhetők korunk párkapcsolatain – elég csak a sok szeretethiányos nőre és gyengédségre képtelen férfira tekintenünk. Valamennyien Hugh Hefner áldozatai vagyunk.
Most ugyanaz zajlik itthon, ami Sztálin elvtárs halálakor. A magyarok közösen könnyezik meg és hordozzák körbe a nagy ember emlékét: milyen jót akart, mennyi jót tett, milyen imponáló módon tudott élni és uralkodni! Szolgák vagyunk: nyüszítő kutyák a gyarmaton, akiknek máris hiányzik a gazda – az ő kezéből esett legjobban a friss emberi hús!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!