Magyarország jobban teljesít. A Fidesz úgy fordul a 2018-as választásokra, hogy a bérek drasztikusan emelkednek, a gazdaság évek óta növekszik, a munkanélküliség jóformán megszűnt. Nehéz elmagyarázni a választópolgároknak, hogy mindez egy nagy európai konjunktúrába illeszkedik. Nehéz elmagyarázni, hogy a bérek a kormány eredeti szándéka ellenére nőnek ilyen mértékben. Nehéz rámutatni, hogy ortodox gazdasági eszközökkel a lengyelek és a csehek jobb számokat produkálnak. Nehéz elmagyarázni, hogy a sok betöltetlen állás döntően a hatszázezer elvándorló magyar állampolgár hiányának a következménye.
Az oktatás és az egészségügy elzüllése a magyar társadalom több évtizedes élménye, ahogy az is nyilvánvaló, hogy a bulvár folyamatos térnyerése vagy a mindent átható korrupció nem pusztán ennek a rezsimnek sajátja, akkor sem, ha számunkra eddig ismeretlen volt az a rendszer, amelynek hivatalos kultúrája a bulvár, és intézményes morálja a lopás. Amilyen sajnálatos, olyan nyilvánvaló, hogy ezen a téren a korábbi magyar kormányok is rendkívül nagy ambíciót mutattak.
Eközben Orbán Viktor kezében ott a migránskártya és a kerítés, ott egy csomó páncélozott harci jármű, ami egy karácsonyi vásáron hatékonyan segít átélni a félelmet és a kormánypropagandát, ezenkívül ott van kétmillió fanatikus nyugdíjas, továbbá korlátlan mennyiségű pénz és gátlástalanság. Az ellenzéki pártok egy része is a zsebében van. A maradéknak nemhogy programja, még identitása sincs. Legfeljebb Paksot, a korrupciót és az uniót tudják szembeállítani Habony Árpád népmeséjével. Vereségre vannak ítélve: végzetesen hiányzik az országból hatszázezer elkeseredett magyar ember lázadó energiája. A leginkább tettre készek már nem itt építik a Nyugatot, hanem odaköltöztek.
Ez kifejezetten az a helyzet, amikor az ellenzék nyugodtan megengedhetné magának, hogy igazat mondjon. Az egy százalékra számító Karácsony Gergely nyugodtan felhagyhatna az alapjövedelem és a tizenharmadik havi nyugdíj hazugságainak mantrázásával. Szél Bernadett nyugodtan felhagyhatna kormánya első intézkedéseinek ismertetésével. Vona Gábor nyugodtan felhagyhatna a közelgő választási győzelemnek és Orbán Viktor elszámoltatásának blöffjével. Gyurcsánynak sem olyan kérdésekkel kéne végletekig feszítenie a társadalmi gyűlöletet, mint a határon túli magyarok szavazati joga – aminek a megváltoztatásához még a DK ötvenszázalékos parlamenti részvétele sem volna elég.
Ellenzéki sikerre 2018-ban nincs reális esély – sőt: együttműködés nélkül a fideszes kétharmad megakadályozására sincs. Az ellenzéki pártok pedig ahelyett, hogy a választók hülyítésének terhétől megszabadulva erkölcsi tőkét gyűjtenének a bulvárpolitizálással szemben, és ahelyett, hogy kivételesen reális képet mutatnának Magyarországról és az előtte álló súlyos kérdésekről, úgy tesznek, mintha a győzelemtől mindössze néhány vonzó hazugság választaná el őket.
Nem is akarnak győzni: kényelmes politikai állásokat és busás parlamenti fizetéseket akarnak, aztán várni, hogy egy gazdasági világválság után az ölükbe hulljon a hatalom és Mészáros Lőrinc minden kincse. Gyurcsány Ferenc célkitűzése így hangzik: „Verjük meg az MSZP-t, legyünk mi a legnagyobb baloldali ellenzéki párt!” Ha ez sikerül, a DK elnöksége pezsgőzni fog, Gyurcsány pedig úgy viselkedik majd a következő négy évben, mint Róma üszkös romjai fölött Nero: önelégülten, önnön csalhatatlanságában megdicsőülten. Az MSZP tényleges programja annyi, hogy „legalább ne verjen meg minket a Feri”! Kunhalmi Ágnes mellbősége tizenöt százalék környékén már olyan rohamosan fog növekedni a büszkeségtől, mint Vader nagyúré a Halálcsillag első sikeres bevetése után. Vona Gábor mesterterve pedig az, hogy nyerni kell pár egyénit Kelet-Magyarországon, a következő négy évben meg letarolni a baloldalt, mint a Fidesz a jobbot – ezt próbálja ellehetetleníteni karaktergyilkosságok sorozatával Habony Árpád. Szél Bernadett egy stabil bejutással már roppant elégedett lenne: „lám, Schiffer nélkül is megy, íme, az első női politikus, aki rést ütött a patriarchátus tesztoszteronfalán” – nyomtathatja majd a névjegyére.
Valójában a Fidesz megdöntése az utolsó szempont az ellenzéki pártok elitjeinek számára – ami talán nem is baj, de legalább ezt az őszinteséget engednék meg maguknak! A teljes politikai garnitúra közös aljassága, hogy a végletekig lenézi az embereket. A hazugság rutin és kulturális norma.
