Ellenzéki sikerre 2018-ban nincs reális esély – sőt: együttműködés nélkül a fideszes kétharmad megakadályozására sincs. Az ellenzéki pártok pedig ahelyett, hogy a választók hülyítésének terhétől megszabadulva erkölcsi tőkét gyűjtenének a bulvárpolitizálással szemben, és ahelyett, hogy kivételesen reális képet mutatnának Magyarországról és az előtte álló súlyos kérdésekről, úgy tesznek, mintha a győzelemtől mindössze néhány vonzó hazugság választaná el őket.
Nem is akarnak győzni: kényelmes politikai állásokat és busás parlamenti fizetéseket akarnak, aztán várni, hogy egy gazdasági világválság után az ölükbe hulljon a hatalom és Mészáros Lőrinc minden kincse. Gyurcsány Ferenc célkitűzése így hangzik: „Verjük meg az MSZP-t, legyünk mi a legnagyobb baloldali ellenzéki párt!” Ha ez sikerül, a DK elnöksége pezsgőzni fog, Gyurcsány pedig úgy viselkedik majd a következő négy évben, mint Róma üszkös romjai fölött Nero: önelégülten, önnön csalhatatlanságában megdicsőülten. Az MSZP tényleges programja annyi, hogy „legalább ne verjen meg minket a Feri”! Kunhalmi Ágnes mellbősége tizenöt százalék környékén már olyan rohamosan fog növekedni a büszkeségtől, mint Vader nagyúré a Halálcsillag első sikeres bevetése után. Vona Gábor mesterterve pedig az, hogy nyerni kell pár egyénit Kelet-Magyarországon, a következő négy évben meg letarolni a baloldalt, mint a Fidesz a jobbot – ezt próbálja ellehetetleníteni karaktergyilkosságok sorozatával Habony Árpád. Szél Bernadett egy stabil bejutással már roppant elégedett lenne: „lám, Schiffer nélkül is megy, íme, az első női politikus, aki rést ütött a patriarchátus tesztoszteronfalán” – nyomtathatja majd a névjegyére.
