A nemváltó műtét előtti maszkulin Jobbikkal ezt nem lehetett volna megcsinálni: a gárdaegyenruhában menetelő, bajtársainak sírig szóló hűséget fogadó, nemzeti radikális Jobbik-tagság megvédte volna plakátjait. Az egykori szkinhedek és ultrák, zavart fejű, militáns hazafiak és tarsolylemezes, revizionista nemzetmentők a plakátok tövében strázsáltak volna, hogy megkergessék és elkapják, megverjék vagy rendőrkézre adják a fideszes kommandók tagjait. Talán még a déli határt hősiesen védő vitéz, Toroczkai László is feljött volna Budapestre néhány betyárral és mezőőrrel, hogy móresre tanítsa a narancsrongyokba öltözött bűnös várost.
Csakhogy a nemzeti radikálisok ma már nem cigányoznak – inkább migránsoznak. Nem a zsidó háttérhatalmat meg az országos fővajda Orbán Viktort mocskolják, hanem a zsidó háttérhatalmat és a homoszexuális muzulmán Vona Gábort. Ma már nem járőröznek, hanem fekete szurokkal kenik össze a jobbikos plakátokat. Azokat a beteg, destruktív energiákat, amelyeket a nemzeti radikalizmus egykor a Jobbikba csatornázott, ma már Habony Árpád használja. A nemzeti radikális párt többé nem a Jobbik, hanem a Fidesz.
Jól jelzi ezt, hogy eszükbe sem jut, hogy mindez visszaüthet. A radikális soha nem attól fél, hogy túl nagyot mond, mindig attól, hogy túl kicsit, és valaki túllicitálja. A radikalizmus nem politikai ideológia, hanem szinte mindig lelki defektus. Orbán Viktor lelkét rég felfalta a mérhetetlen mohóság és a sav módjára maró cinizmus, kitépte hát a Jobbik testéből, amit ott talált, és amit léleknek nézett. Csakhogy az nem lélek, mindössze egy zavaros, frusztrált, megnyomorított tudattalan, amelyet kezelni kellene, és nem harcba küldeni.
