Az újságírószakmát háromféleképpen lehet igazán megalázni. Az egyik mód, ha kitüntetik az ánuszápolás ütemét diktáló Lord Előnyalót, Bayer Zsoltot, aki Joseph Goebbels, Ady Endre, Wass Albert és Esterházy Péter stílusából gyúr nap mint nap szörnypublicisztikákat. A másik mód, ha kitüntetik a csokipénisszel és Fekete Pákóval bulvártörténelmet író Havas Henriket, a magyar értelmiség cégéres árulóját, az alávaló témákból igénytelen könyveket gyártó pökhendi bunkót. A harmadik mód, ha azt és azért tüntetik ki, aki és amiért fel nem ismerhető, meg nem különböztethető, észre nem vehető: Kárász Róbertet a kárászróbertségért.
Bayer Zsolt és Havas Henrik bármilyenek is – valamilyenek. Amit tesznek, annak nyoma van: tagadhatatlanul van bennük tehetség – amit aztán rosszra használnak. Kárász Róbert esetében azonban az elismerés a semmilyenségért, az összetéveszthetőségért, a nyálkás kereskedelmi konformizmusért jár. Épp azért, ami egy közszereplőt kifejezetten alkalmatlanná tesz a közszereplésre. Kárász Róbert nem nyilvánvaló alkalmatlansága ellenére, hanem épp nyilvánvaló alkalmatlanságának köszönhetően tölti fél életét a képernyőn. Továbbá nem a semmilyensége ellenére, hanem épp a semmilyenségéért kapta ezt a kitüntetést. Kárász Róbertnek nem kell tartania a kihívóktól – addig biztosan nem, míg a Szilícium-völgyben fel nem találják a láthatatlanságot.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!