Hazugságok szezonja

Választási kampány idején a magyar értelmiség két magatartás közül választ.

Választási kampány idején a magyar értelmiség két magatartás közül választ. Az egyik szerint az értelmiségi befogja a pofáját, sunyít, nem terheli a közönségét politikai véleményekkel. A másik magatartás szellemében az értelmiségi beáll valamelyik politikai zászló alá, hogy onnan köpködje a többit, és dicsőítse az Egyetlen és Örök Igazságot.

Én valami mást próbálok meghonosítani: a kampány hónapjaiban ugyanúgy alkotok véleményt, mint a parlamenti ciklus további negyvenöt havában – nem mutatok közönyt a közélet iránt, de azt sem hazudom, hogy a démonok hada áll szemben az angyalok seregével. Mindenkit kritizálok, talán néha igazam van, máskor nyilván tévedek – mindenesetre azt teszem, amit a hétköznapi emberek: mérlegelek, felháborodom, sokszor önmagammal is vitában állok. Nem akarom, hogy bárki is úgy szavazzon, ahogy én, nem akarom senkinek az agyát mosni – azt szeretném, ha a magyar választók autonóm döntéseket hoznának, és ha még preferált pártjaik iránt is szkeptikusak volnának. Arra próbálom használni ezt a kampányt, hogy némi függetlenséget és polgári attitűdöt demonstráljak: úgy is lehet kormányváltást kívánni, hogy nem köpködöm bármi áron a kormányt – úgy is lehet ellenzéki pártra szavazni, hogy számos vállalhatatlan vonást azonosítok a politikájában.

Nem a választást kell megnyerni, hanem önmagukat – mert így és csakis így lehet megmenteni az országot. Az ország akkor lesz szabad, erős és gazdag, ha polgárai szabadok, lélekben erősek és gazdagok – a pártok komisszárjai és droidkatonái pedig nyilvánvalóan nem ilyenek. Szolgalelkű állampolgárokból szolgák Magyarországa épül, rázzák bármilyen erőszakosan is az öklüket a kommentfalon és az utcán.

Magyarországon elképesztően széles tömegek hitték el a politikusoknak, hogy ha egészen elveszejtik önmagukat, megnyerik az országot: „Dobd oda a teljes lényedet a marketingszlogenek és a szociális ígéretek hazugságainak, és a pártod győzni fog!” A politikusok megmutatták, miként kell személyiségük egészét Facebook-lájkokká oldani, miként kell gerincük utolsó csigolyáit is cseppfolyósítani az aktuális kampányüzenet sikeréért – a társadalom pedig ahelyett, hogy elborzadt volna, inkább ezt az elvárást támasztotta mindenkivel szemben, aki politikai véleményt mer nyilvánítani. A posztmodern politikus mindennapos marketingszélhámossága kulturális referenciává vált, amely szerint a gátlástalan hazudozás, a rezzenéstelen arccal előadott blöff és a kétely szikrája nélkül felkorbácsolt gyűlölet vezet előre a siker útján – az értelmiség pedig ezt látva büszkén hányja tűzre mindazt, ami értelmiségivé teszi, és ujjongva asszisztál a hazugság intézményesüléséhez. Így lesz a választási kampányból legitim hazugságszezon, amelyben partner a teljes társadalom – hiszen ez így szükség-, cél- és korszerű.

Ebben a kampányban négy ember következmények nélkül állítja, hogy idén miniszterelnök lesz – az értelmiség és a társadalom pedig úgy tesz, mintha ez normális volna. A csillagokat lehazudják az égről, az értelmiség és a társadalom pedig úgy csinál, mintha épp a programjaikat versenyeztetnék. A szemérmetlen hazudozás a huszonegyedik század közös valutája – én viszont nem szeretnék ezzel kereskedni. Az értelmiség feladata a kritikus gondolkodás, az objektivitás, az autonóm véleményalkotás és az igazság keresése – ahogy a politikusok feladata is ez volna: nem választást nyerni, hanem reális alternatívát állítani.

Április 8-ának estéjén, amikor lejár a hazugságok szavatossága, és a hazudozókról kiderül, hogy nem pusztán szavahihetetlenek, de sikertelenek is, mi történik majd?

Ha kiderül, hogy marad a nemzeti együttműködés rendszere és az Orbán-kormány, a jelöltállítási koordinációt minden eszközzel akadályozó Gyurcsány Ferenc lemond pártelnöki és a képviselői mandátumáról? Ha kiderül, hogy Karácsony Gergely nem lesz miniszterelnök, így nem tudja teljesíteni gátlástalan szociális ígéreteit, visszavonul a politikától? Ha kiderül, hogy mégsem áll fel a Szél-kormány, Szél Bernadett félreáll, és átadja helyét az LMP élén? Ha kiderül, hogy a Jobbik szavazói mégsem a győztesre adták a voksukat, Vona Gábor visszamegy MLM-ügynöknek?

És mit tesz majd a sok tolvaj nersevik, aki egyik kezével most is a húsosfazékban matat, miközben a másikat szent esküre emelve fogadkozik, hogy neki Magyarország az első? Nos: ők egytől egyig az Országházban ülnek majd négy teljes éven át havi hétszázezerért, és azon járatják az eszüket, hogy miként hazudják le a maradék csillagot is az égről – a következő kampány során.