Kifestő: mit mutat, mit takar a sminkelt gyermekarc?

Rózsás arc, vörös száj, kontúros szem. Kihívó vagy visszafogott, extravagáns vagy szelíden természetes: a smink szinte nélkülözhetetlen eleme a mai nők eszköztárának.

Az arcfestés már Krisztus előtt 3000-ben ismert eszköze volt a női önreprezentációnak, s az egyes történelmi korokban – más-más hangsúllyal és jelentéssel – szinte minden kultúrában jelen volt. Az egyiptomi, görög, indiai, kínai, japán, francia vagy épp az indián test-és arcfestés hol spirituális, hol drámai tartalmakat kölcsönöztek az arcnak, máskor viszont csak egyszerűen a szép vonások kiemelésére, a hibák elfedésére szolgáltak. A sötét középkort leszámítva, amikor is a smink a kurtizánok ismertető jele volt, a festék az ápolt, szép megjelenés záloga lett és maradt a mai napig. Rafinált nők rafinált eszköze a férfi szemek megtévesztésére, az önbizalom erősítésére, egy csipetnyi Hollywood a mindennapok szintjén, mert megérdemeljük.

De bármennyire is hétköznapi jelenségnek számít a sminkelt külső, azon mégiscsak meglepődünk, ha e termékek kislányok arcán hirdetik a női leleményességet. Márpedig egy amerikai felmérés szerint a 6-9 éves kislányok 43 százaléka rendszeresen használ rúzst és szájfényt, s ezen új fogyasztói réteg kiszolgálására – a játékipar mellett – már a felnőtt sminkgyártó cégek is ringbe szálltak.

Bár közhelynek számít a tény: a mai gyerekek egyre korábban kezdik a kamaszkort, s felvilágosultság tekintetében is hamar „felzárkóznak” az idősebbekhez, az arcfestés e felnőttes, nem „játszásiból”, hanem nagyon is komolyan értelmezett szokása, sokakból megrökönyödést vált ki. A Vogue magazin 2010. decemberi számában például nagy port kavart az a fotósorozat, amelyben profin sminkelt kislányok különféle dögös (boás, párducmintás, mélyen dekoltált) ruhákban pózolnak. A paradox módon erotikus, mégis groteszk képek szélsőséges példái a sminkelt kislányoknak, de felvetik a kérdést: miért is van erre szükség? Miért ábrázolják a kislányokat felnőtt nőként, miért sminkelik őket (magukat?), torzítják el megjelenésüket, s lesznek szexuális felhívó jelekkel pingált, koravén emberek?

A sminkhasználat történetében fontos elem a festék rituális-spirituális jelentése, de e mögöttes tartalmak mára már kivesztek az európai kultúrából. A különleges alkalmak sminkjei (pl. party vagy esküvői smink) még őrzik a szimbolikus hátteret, de általánosságban véve már jobban igazodunk zenei irányzatokhoz, mint egykor volt spirituális hagyományokhoz. De vajon mi a helyzet a sminkhasználó kislányokkal? Ők talán valamilyen ősi szokás felelevenítői, a gyermeki lét szimbolikus jelekkel festett képviselői? Elnézve e kicsi arcokat, a válasz egyértelműen: nem. Ha valamilyen rituáléval szeretnénk magyarázni a jelenséget, inkább a női beavatás, mint a gyermeki ártatlanság aranykora juthat eszünkbe, s ez igen zavarba ejtő. A sminkelt kislányok torzított képmásai mintha valami abszurd időcsavarról árulkodnának, melyben a női szexus megmagyarázhatatlan, titokzatos módon, gyermektestben mutatkozik meg.

Titokzatos, mert nem értjük, mivel is állunk szemben. Modern önreprezentáció? Az örök nő megmutatkozása, a freudi értelemben vett elfojtott szexualitás felszínre törése? Ha igen, akkor mégis mit mutat a smink? A mindenkiben meglévő szépség kifejezése, a nemek határozott elkülönítése, ami egyértelműen jelzi, hogy lánnyal, sőt: „nővel” van dolgunk? Valóban ez a legfontosabb egy gyerek bemutatásakor? Ha igen, akkor feltételeznünk kell, hogy egy mai kislány lelkivilágában, fogalomrendszerében a szépség, a férfi-nő ellentét és a szexualitás központi szerepet játszanak. Olyannyira meghatározó elemek, hogy testreprezentácójában is ezt tartja a legfontosabbnak. Tovább megyek: a szülő is ezt tartja benne a legfontosabbnak. Megdöbbentő lehetőség…

Ha azonban a sminket a szó eredetének megfelelően maszknak (fr. ’camouflage’= álca) tekintjük, a „Mit mutat?” helyett a „Mit takar?” kérdést tehetjük fel, ami szintén szokatlan megoldásokhoz vezethet. Mert mi takargatni való van egy egészséges kislányon, aki a maga természetességében szép, de még a legrosszabb esetben is helyes? Mi titka lehet? A nem időszerű és cseppet sem biztonságos naivitás, feltétlen bizalom és a tiszta játékra való képesség? Valami belső őszinteség, aminek felvállalása túl védtelenné tesz e veszélyes világban? Mert gyereknek, kislánynak lenni fölösleges és kockázatos „vállalkozás”, s célszerű idejekorán felvenni a felnőttség, kiismerhetetlenség kontrollált álarcát?

Legyen bármelyik, a lényeg ugyanaz: a sminkelt kislányok valami olyat mutatnak magukból, ami még nincs meg bennük, s valami olyat takarnak el, ami legtisztábban csakis ebben az életkorban mutatkozhatna meg. E visszás helyzetért okolhatjuk akár a médiát, akár a felgyorsult világot vagy az elkényeztetett gyerekeket is, de ha őszintén szembe nézünk magunkkal, ki kell, hogy mondjuk: a mi felelősségünk. Azoké, akik az idő kérlelhetetlensége miatt, hiába akarnának újra gyerekek lenni, már örökre felnőttek maradnak. Sminkben és anélkül egyaránt.

Budapest, 2011. november 22.