Kép ez vagy képez?

Napjaink egyik legfeltűnőbb – főleg külföldön dívó – utcai performance jelensége az „élő szobor” elnevezésű idegenforgalmi látványosság. Azonban ez a fenomén nem új keletű, elsőként Marcel Carné francia rendező 1945-ös filmjében, a Children of Paradise-ban jelenik meg háttérelemként. Ténylegesen azonban csak a 60-as években kezd el a body art egyik kifejező elemévé válni, Gilbert és George képzőművészek révén, akik elsőként használták testüket médiumként.

Később hivatásos élőszobor-előadók a középkori és reneszánsz fesztiválokon jelentek meg. Kezdetben egyéni alkotóként, majd teljes festmények (élőképek) jeleneteinek megörökítésével szórakoztatták a rendezvényre látogatókat. A 21. század elején már a művészeti státuszból veszítve utcai látványosságként tűntek fel, a szórakoztató „kéregető” szerepében.

A „living statues” jelenség értelmezésével kapcsolatban több kérdés is felmerülhet, kezdve azzal, hogy a test vagy az általa reprezentált műalkotásról van-e szó. Reprezentációnak tekinthető-e egyáltalán, vagy inkább a műalkotás imitálásának? Melyik kerül előtérbe az értelmezés kapcsán, a test vagy a műalkotás?

A feltett kérdésekből látható, hogy különbséget kell tenni reprezentáció és imitáció között. Az első esetben „valaminek a bemutatásáról, ábrázolásáról” [1] van szó, míg az imitáció „utánzást, hamisítást, mímelést” [2] jelent. Reprezentáció esetén egyedi módon láttatja az alkotó, teste segítségével, a műalkotást. Ezzel szemben ha az élőszobor-művészetet imitációként fogjuk fel, akkor az adott műalkotás leképezéséről van szó egy az egyben. Ha az élettelen szobor fogalmából indulunk ki, akkor a következő sematikus meghatározás érvényes: „emberi, állati vagy más alakot három kiterjedésben ábrázoló műalkotás.” [3] Tehát ha szoborról beszélünk, reprezentációként definiáljuk megjelenését. Azonban amint élettel telítődik és „előadásként” éljük meg, már imitációról, azaz másolásról kell beszélnünk, hiszen egy adott műalkotás mozdulatlanságát utánozzuk.

Arra a kérdésre, hogy az értelmezés során melyik kerül előtérbe, a test vagy a műalkotás, már sokkal nehezebb választ adni. Amíg a művész mozdulatlanná merevedve áll a „talapzaton”, addig a műalkotás felismerésére, megértésére koncentrál a befogadó. Amint a kalapba kerül az aprópénz, a mozdulatlanságból kiolvadó emberi test válik a jelentést hordozó médiummá.

Mivel csupán a téma felszínét bolygattuk meg, tekintsük az esszét egyfajta témafelvetésnek, ami elősegíti az „élő testet” – mint művészeti produktum – létrehozó mechanizmusok megértését és magának az alkotásnak az értelmezését.

[1] Bakos Ferenc (szerk.) 2002. Idegen szavak és kifejezések szótára. Akadémia Kiadó. Budapest. 569.

[2] Bakos Ferenc (szerk.) 2002. Idegen szavak és kifejezések szótára. Akadémia Kiadó. Budapest. 278.

[3] Pusztai Ferenc (szerk.) 2003. Magyar értelmező kéziszótár. Akadémia Kiadó. Budapest. 1272.