Gyerekkoromban, ha sérelem ért, netán igazságtalanság történt velem, vagy valami nagyon bántott, tudtam a módját, hogy hogyan segítsek magamon. Nem kellett semmi más, mint egy toll, pár iskolásfüzetből kitépett lap, piciny szobám félhomályba rejtőző, békés csendet suttogó sarka. Ott aztán kiírtam magamból minden fájó és bántó történést, negatív élményt. Akkoriban nemigen múlt el úgy hét, hogy ne született volna egy-egy újabb iromány, esetleg novella.
Később aztán megfogytak az írások. Lelkem megerősödött, életem nyugodtabb korszakába érkezett. De most úgy érzem, újra írnom kell.
Írnom kell, mert megfojt az utóbbi hetek és hónapok történései által keletkezett tehetetlen düh, az emberi butaság és arrogancia szinte már tökélyre fejlesztett magyarországi változata. Újra írnom kell, mert torkomon öklömnyi a gombóc, gyomromban émelygést okoz, amitől aztán szinte egész nap enyhe hányingerem van. Ennek a gombócnak – hogy tévedés ne essék – neve is van. Úgy hívják, hogy a magyarországi baloldal és követői.
Ha rajtam múlna, akkor persze nem hívnám én őket sehogy, inkább küldeném. Egy régimódi, jól szituált iskolába, ahol fő tantárgyként végre hazaszeretetet, hazánk történelmét, illemet és jó modort, őszinteséget, mások megbecsülését tanulnák. Nem tudom, mások hogy vannak vele, de nekem hányingert okoznak kioktató modorukkal, agyukba betonozott abbéli meggyőződésükkel, hogy nekik mindig, mindenkor és mindenben igazuk van.
Hihetetlen, de én sehol máshol még ilyen fajtával nem találkoztam, amelyből ennyire hiányzott volna az egyébként teljesen normális és velünk született magunkban való kételkedés adottsága. Most az általánosítás és a megbántás szándéka nélkül ideírom, hogy tisztelet a kivételnek és akinek nem inge, ne vegye magára. De…
Rosszul vagyok attól, hogy az ő szemükben teljesen mindegy, mit csinál a Fidesz, az úgysem jó. Piszok jól meg tudják magyarázni, hogy egy igen miért volt most rossz, de ha nemet mondtunk, hát az sem volt éppen egy jó válasz. Bármiben fogadnék, hogy ha Albert Einstein itt volna még közöttünk, és a Fidesz–KDNP igazát bizonyítandóan egyenletben levezetné mondjuk az állami nyugdíjpénztárak előnyeit, akkor a lehető legrövidebb időn belül felállítanának egy „ellenegyenletet”, miközben kioktatóan a füledbe ordítanák, hogy te nem vagy normális, Einstein megbukott matematikából, jellemző a Fideszre, hogy egy ilyen kétes alakot bíz meg egy ilyen fontos dologgal. Az már persze nem számít, hogy Németországban is állami tulajdonban van a nyugdíjpénztár, ami egyébként kötelező biztosítás.
Ha aztán ezt is elmeséled, akkor esetleg megkérdik, hogy – elnézést a kifejezésért – honnan vetted ezt a marhaságot? De ezt még valahogy lenyelném. Az ember egy bizonyos idő után rezisztens lesz, és nem áll le velük vitázni. Inkább csendesen odébb ballag. A legjobban az fáj, hogy külföldi balliberális elvtársaiknak panaszkodva Brüsszelt és Washingtont uszították hazánkra, amivel felmérhetetlen, talán vissza sem fordítható kárt okoztak az országnak, az egész magyar nemzetnek. Hazánk a görögök mellett Európa fekete báránya lett. Németországban ez a két ország szerepel legtöbbet negatívumként a médiában.
S ahogy az otthoni balliberális média ferdített tényeket közöl a nézővel-olvasóval, ugyanúgy írják ferdítve a német újságok főcímben az IMF-fel való tárgyalások kapcsán, hogy „Ungarn ringt um Hilfe„. Pedig valójában nem is segélyről van itt szó, mint ahogy azt mi mindannyian tudjuk, hanem egy 2-3 milliárdos védőhálóról, amit a kormány csak a válság súlyosbodása esetén hívna le. Egyébként az összeg felháborítóan „csekély” az egyes német bankok 6 és 8 milliárdos, már rég kiutalt segélyéhez képest. Szóval hányingerem van. Még mindig. S azt hiszem, az is marad egész addig, amíg Európa el nem kezd bennünket egyenlő partnerként kezelni. Míg az otthoni és az európai ballib nem hagyja kormányunkat nyugodtan dolgozni. Pedig megérdemelnék. De ezt – ahogy benneteket ismerünk – úgysem tudjuk veletek megértetni.
