2007-ben a montreali Pierre-Elliot Trudeau repülőtéren vártam egy régi jó barátomra Magyarországról. Nagy örömmel láttam, hogy épségben megérkezett. Rákérdeztem, hogy milyen volt az út, illetve a vám- és határellenőrzésnél volt-e valami gond. Barátom erre azt mondta, hogy az útlevélkezelésnél volt egy érdekes pillanat.
Az útlevélkezelő beküldte őt a bevándorlási osztályra. Ott az egyik ügyintéző kezébe vette a barátom útlevelét, és látta, hogy ott található a kanadai vízum, ahogyan akkor kötelező volt minden magyar útlevéllel rendelkező személynek. Az ügyintéző feltekintett, és rákérdezett, hogy mi szükség van egy magyar állampolgárnak kanadai vízumra, ha már egyszer Magyarország az Európai Unió tagállama? A barátom csupán annyit válaszolt, hogy ez egy bonyolult, összetett politikai kérdés. Az ügyintéző elmosolyodott, és beengedte az országba.
Azóta Kanada eltörölte a magyar állampolgárokra vonatkozó vízumkényszert, azonban nemrég felvetődött az, hogy Kanada újra élhet a vízumkényszerrel Magyarországgal szemben. A kanadai kormány nevében, az állampolgári és bevándorlási minisztérium vezetője Jason Kenney azért említette ezt, mivel az elmúlt pár évben, de különösen 2011-ben, a menedéket kérelmezők száma Magyarországról számottevően megugrott. A kérelmezők javarésze pedig a roma kisebbségből származik.
Az elmúlt hónapokban több cikk és hír jelent meg a sajtóban arról, hogy naponta körülbelül ötven, de akár száz magyar roma érkezik a torontói Lester Pearson repülőtérre, ahol azonnal menekültstátuszt kérnek. A nagy számban érkező, menekültjogot kérő romák olyannyira megterhelték a rendszert, hogy az gyakorlatilag összeomlott.
2011. november 4-én a National Post országos napilap közölt egy olyan értesítést, hogy maga a miniszter, Jason Kenney meglátogatta a torontói Roma Közösségi Központot. Ott pedig kijelentette, hogy a romaeset valóban „furcsa” és „bizarr”. Erre csupán azt lehet mondani, hogy végre…
Talán Kanada és a kanadai kormány végre ébredezik, és alaposan kivizsgálja a romaügyet. A menekültjogot kérelmezők és a romaügyet közlő sajtóorgánumok olyan valótlan képet festenek Magyarországról, mintha hazánk az újfasizmus melegágya lenne, bőrfejűek uralják az utcákat, és mindennapi és elfogadott látvány, hogy romákat vernek és házukat felgyújtják. E körülmények közepette tehát a magyarországi romák kénytelenek Magyarországról menekülni új hazát keresvén.
Azonban a romaügy tele van ellentmondásokkal és logikátlan érvelésekkel. Először nézzük meg, hogy történetünk hősei hogyan érkeznek Kanadába. Ahhoz, hogy valaki repülőjegyet vegyen, pénzre van szüksége. Az még elhihető, ha egy, netán két ember egy családból egyszerre vesz repülőjegyet még Magyarországon is. Ha valaki ügyes, azt az összeget össze tudja spórolni. Az már elgondolkodtató viszont, ha az egész család (és minimum négy főre kell gondolni) egyszerre útra kel, méghozzá repülővel.
Egy átlagos négytagú kanadai család is hosszú időn keresztül takarékoskodik, hogy mindenkinek tudjanak Európába repülőjegyet venni; vagy ez talán soha nem sikerül. Hogyan tud tehát egy munkanélküli, többtagú roma család annyi pénzt összekuporgatni, hogy viszonylag rövid időn belül az egész család egyszerre tudjon repülővel Kanadába utazni!? Sőt mi több, nemcsak egy családról van szó, hanem sokan sok családból. Már itt gyanús az egész történet. De haladjunk előre.
A második szempont, amit figyelembe kell vennünk: az érkezés. Amikor a roma család a torontói repülőtéren – vagy az ország bármelyik légikikötőjénél – földet ér, és az útlevélkezelőhöz kerül, tudja, hogy neki csupán egy szót kell kiejtenie: „refugee”. Ez a szó valóban varázsszó, hiszen attól a ponttól a kanadai állam köteles a szót kimondót szárnya alá venni. Ez azzal jár, hogy amíg esetét az állam ki nem vizsgálja, és amíg el nem bírálják kérelmét, addig az illető személynek vagy családnak az állam lakást, ingyenes egészségügyi ellátást, ingyenes oktatást, havi családi segélyt és pótlékot, ingyenes nyelvoktatást köteles biztosítani – az adófizetők pénzén. Arany az élet!
A történet most vesz egy érdekes fordulatot, hiszen tény az, hogy sokan visszavonják kérelmüket. Egyesek azért vonják vissza, mert kifogásolják az elbírálás hosszú időtartalmát. Mások azt sérelmezték, hogy az ágyban, amit kaptak, poloskákat találtak, és nem voltak hajlandóak Kanadában maradni. Rendkívül furcsa panaszok, és ilyen mondvacsinált érvek miatt a romák képesek voltak visszatérni abba az országba, amely – saját bevallásuk szerint – kockázatos és számunkra életveszélyes is lehet.
Valóban eljött az ideje, hogy Kanada pontot tegyen erre a romaügyre. Kanadának tennie kell valamit, hogy ez a helyzet – ha nem is szűnik meg – javuljon anélkül, hogy egy újabb vízumkényszert róna ki a magyar állampolgárokra. Az első lépés talán az lenne, hogy Kanada betekint a saját menekültügyi jogszabályaiba. Ezt azért lenne érdemes megtenni, mivel közismert tény, hogy Magyarországon nincs roma-, zsidó-, keresztény-, meleg- vagy bármilyen üldözés. Az EU bizonyára már tett volna lépéseket Magyarország ellen, ha nem ez lenne a helyzet, és valóban faji, vallási vagy nemi diszkrimináció létezne odahaza. A menekültstátusz fogalmát ezért érdemes tisztázni és pontosítani.
Fontos azért is, mivel ez a töméntelen megalapozatlan kérelem leértékeli a „menekült” szó értelmét. Sajnos, világszerte léteznek valódi és komoly esetek, ahol az ember faja vagy vallása miatt üldözést szenved. Ha a humbug kérelmek miatt kedvezőtlen változásokat hoznak a bevándorlási törvényekben, akkor azok, akik valódi menekültek, csorbát szenvedhetnek menekültkérelmük kapcsán. De arról már nem is beszélünk, akik például az átkozott kommunista rendszer alatt menekültek ki Kanadába, hogy számunkra ez egy pofon. Azok az emberek java része valóban egy elnyomó rendszer elől menekültek, mert ha nem, akkor a börtön, de akár a halál is várt rájuk.
A második lépés abban, hogy megfejtsük ezt a rejtélyt, az, hogy mindannyian tegyük fel azt a kérdést, hogy miért. Miért létezik ez a roma áradat? Jason Kenney is bevallotta, hogy rendkívül szervezettnek tűnik a romák úgynevezett menekülése.
Nem szabad megfeledkezni arról, hogy Hamiltonban szervezett embercsempészet és rabszolgaság létezett a romák körében még 2010-ben. Azok a romák, akik Kanadába akartak menni, jóhiszeműen elfogadták a segítséget más romáktól, akik már Kanadában éltek, és majd szerencsétlenségükre rabszolgák lettek egy jobb jövő reményében. Ismét vagy még mindig egy ilyen akció létezik? Lehet, hogy más érdekek és erők biztatására egész falvak kiürülnek, és Kanadába költöznek? Ezzel a negatív propagandával pedig az országot leminősítik, és az ország tekintélyét rombolják. Bár ez merő spekuláció, tudjuk, hogy semmi se lehetetlen.
Mindenesetre jó, hogy ez a történet ebbe az irányba halad. Talán hamarosan véget tudunk vetni a romakérdés átpolitizálásának. Sajnos, úgy tűnik, hogy a romaügy egyes erők politikai harci eszköze még mindig. Szomorú, hogy egyes erők a romakérdést saját politikai előnyeire használják. A romák sanyarú sorsával és jóhiszeműségével visszaélnek, és mindent megígérnek nekik. Egyesek pedig elhitetik, hogy ők a rasszizmus, a diszkrimináció elszenvedői. Rászedik őket arra, hogy mindennel számoljanak fel és Kanadába meneküljenek, a földi Kánaánba, ahol mindent megkapnak és cukor az élet. Ezek az emberek és erők ezzel alábecsülik a romát mint embert, és alábecsülik a romák hűségét Magyarországhoz, a magyar néphez, nyelvhez és kultúrához; alábecsülik a romák hazaszeretetét.
Reméljük, hogy ez a kanadai romaügy hamarosan megoldásra talál, és pontot tudunk tenni a mondat végére. Valóban új fejezetet akarunk kezdeni és szorosabb kapcsolatot kiépíteni a romák és a magyarok között. Ideje, hogy a romákra ne politikai kérdésként tekintsünk, hanem azon kell dolgoznunk, hogy jobban megértsük egymást egy jobb, szebb és gazdagabb világ érdekében.
Androvich Tamás
montreali plébános
