Egyetlen embert és az ő remek társait nem törölheti és nem is törli pengeéles elméjéből (az önt biztosi apanázshoz juttató Bajnai volt miniszterelnök urat). Aki anno, bár hangosan hirdetve párton kívüli volt, mégis talált megfelelő jutalmat az ön számára: bankárkodó szakmai teljesítményét egy szociális és munkaügyi európai székkel honorálta.
Hogy az nem egészen vágott az ön profiljába, az égvilágon semmilyen aggodalomra nem adott okot, hiszen a jó káder kiválóan alkalmazkodik és fénysebességgel tanul. Az ön nagy elődje, a valaha Prágában vasalt orrú csizmában élvező Kovács László is, lám, milyen gördülékenyen átlendült a külügyekről, pártügyekről a kontinentális adók harcmezejére, miután energetikaibiztos-jelöltként kizárólag a villanykapcsoló használatának rejtelmeiről volt képes beszámolni az őt előzetesen meghallgató bizottságnak. Adóügyi biztosként azonban felülmúlhatatlan teljesítménnyel kápráztatott el mindnyájunkat.
Ahogyan ön is, kedves Andor László, bankárként szociális eszmefuttatásaival.
Talán éppen határtalan ez irányú, már politikai irányultsága okán is nyilvánvaló érzékenysége és a magyar proletariátusért viselt aggodalma késztette arra, hogy a Magyarországot elmarasztaló brüsszeli bizottsági ülés helyett ön inkább egy budapesti szakszervezeti fejtágítást tisztelt meg felbecsülhetetlen jelenlétével és arany igéivel. Miközben a derék Európai Bizottság ajtót mutatott nekünk a pokol felé.
Ön hozzászólását állítólag levélben továbbította a bizottságnak, melyet annak elnöke nyilván könnyeivel küszködve ismertetett a szavazati joggal bíró csodás kollégákkal. Akik, talán az ön érveinek hatására is, pestiesen szólva csont nélkül marasztaltak el minket.
Kedves Andor László!
Mondjon ön, vagy Brüsszel bármit, legmélyebb sajnálatunkra ön a nagy európai kotyvalékban Magyarországot jelenti. Nem a príma szocialista pártját, nem az éles szemű Bajnai urat, nem a magyar kormányt. Horribile dictu…Magyarországot. A bizottság pedig, ahol ön megjelenni sem volt hajlandó, nemhogy legalább egy vérszegény tartózkodás gombot kegyesen megnyomni, Magyarországot ítélte el, küldi bűnpadra. Tudja, kedves Andor László, az országot, ahol ön is tűrhetően eléldegélt, ahol esetleg barátai, szomszédai voltak, meg ott volt az a sarki kis piac is. Kicsit koszosan, kicsit büdösen, kicsit kevésbé vörösen, mint a hősi években, de ott volt mind.
Kedves Andor László, megértjük, hogy ön kenyéradó gazdái nógatására törölt minden magyar érvet s érzést agyából, midőn egyetértett Magyarország sárba dorongolásával. Megértjük, hogy az elvtársai szájából kicsusszant aranycumi hatalmas űrt hagyott maga után önben is, s annak visszaszerzéséért nem lehet elég magas árat fizetni.
Csak azt értjük kissé nehezebben, hogyan nézhet ezután barátai, szomszédai szemébe, ha két orbitálisan fontos magyar szakszervezeti nagygyűlés szünetében kilépne a sarki kis piacra néhány import kolumbiai almáért?
Persze, talán csak az a gond, hogy képtelenek vagyunk az ön gyémántosan csillogó elméjével gondolkodni. Hogy nem bírjuk felfogni, miért dicső emberke az, ki önnön hazáját szükségtelenül leköpi. És nehezen tudjuk értelmezni a tényt, miszerint az arcra növesztett vastag bőr picikét megnehezítheti az étkezést a brüsszeli díszvacsorákon, de gigászi jutalommal kecsegtet.
Akkorával, ami az önéhez hasonló árulást is megér? Kedves Andor László, remélem, az ön piciny fürdőszobájában rendkívüli vastagságú tükör díszeleg. Mert, tetszik tudni, vagyunk néhányan, akiket, akárcsak önt, kevésbé feszélyez mások véleménye, de reggelente szeretünk tiszta tekintettel tükörbe nézni, lehetőleg gyomortájéki émelygés nélkül. Ha érti, biztos úr, miről is beszélek…Van nekünk ellenségünk bőven, drága biztos úr, egyáltalán nincs szükségük az ön támogatására, sőt vélhetően ódzkodnak is attól. Hiszen ők is pontosan láthatják a brüsszeli fényes asztalok körül, hogy rémesen megbízhatatlan partner vagy szövetséges az, ki saját hazáját ilyen játszi könnyedséggel képes arcon csapni. Mert az ilyen ember bármire képes. Azon az egy apró részleten kívül, hogy szülőhazája s nemzete jó hírét öregbítse. Talán nem is az volt az ön célja, kedves Andor László. Hiszen manapság ilyesmiért az ön galerijétől nem jár jutalom. Ingyen pedig, miként Krisztus holttestének őrzése óta tudjuk, semmi sincs.
