Mi a közös Mari néni, az EP, na meg Cohn-Bendit között? Hogy egyikük sem olvasta a magyar alkotmányt. És az se, aki az Opera előtt ellene vagy a körúton mellette lépked, ordít, sír vagy nevet. Az érvek helyét habzó szájakból kántáló közhelyek vették át, Európa kardot ránt Európa ellen, téma, hogy melyikőjük Istene birtokolja jobban és inkább az igazságot. Félszegen kérdem én: hol van Európa közös Istene? Ja, hogy Nietzsche megüzente, hogy meghalt?
És e halál után cigányok, zsidók, melegek, és ahogy épp a napokban egy másik újság megírta, a társadalom egy külön választható csoportja: fideszesek; azaz kisebbségek egymással néha laza, máskor szoros hálózatba kapcsolódva harcolnak a saját érdekeikért. Szilánkra tört az Egy, de nem nulla lett, amit kaptunk, hanem millió félszeget és félnótást, akik habzó szájjal kántálják a közhelyeiket; saját kisebbségük jogait és érdekeit.
Kedves Európa! A helyzet az, Isten helyett Nietzsche halt meg, közösségünk képzetének és reményének elfeledett képe ott van még valahol az összetört egész darabjaiban, megláthatod te is, ha a saját szilánkodat a fény felé fordítod. És ki tudja, lehet, a tied éppen összepasszol az enyémmel, a te Istened és az enyém éppen ugyanaz az Isten, és unja már nagyon, hogy kihirdettük halálát, darabokra törtük, és most részeit egymással versenyezteti az EP, Cohn-Bendit és Mari néni.
Európa megtört az elmúlt évszázadban, és néha, mikor felébred a borzalmakat újra átélő rémálmából, a bajuszost véli látni a határozott beszédben, azt hiszi, bomba, mikor egy emelettel feljebb a padlót verik játékból a gyerekek. Pedig éppen ideje volna a borzalmakon túl arra is emlékezni, hogy Európa nem több kisebbség önnön érdekeit kántáló, színes vagy fekete-fehér összessége, hanem egy és oszthatatlan közösség, amelynek bár egyetlen érdeke nem lehet sohasem, de közös a múltja, az értéke és ugyanaz, egyetlen az Istene.
