Gondolatok Szíria jelenéről

Az elemzők, a nemzetközi politikai elit, és a laikusok is egyre növekvő aggodalommal kísérik figyelemmel a Szíriában zajló eseményeket.

Az események megértéséhez, elemzéséhez, valamint az esetleges válaszok megtalálásához a nemzetközi politológiai terminológia által Arab Tavaszként definiált eseménysorozatot kell kiindulási alapnak tekinteni. Magáról a folyamatról számos elemzés született az elmúlt időszakban, és az is tisztán látszik, hogy e tekintetben nem mindenben egységesek a kutatók; azonban az értékelésnél jelen esetben sokkal fontosabb a hatás, melyet kiváltott. Ugyanis egyrészt egyfajta példát mutatott, másrészt ráirányította a figyelmet a térség hasonló gondokkal küzdő államaira, harmadrészt – amolyan katalizátorként működve – segített felszínre hozni az érintett társadalmakban a látensen régóta jelen lévő, őket jelentős mértékben megosztó törésvonalakat, ellentéteket, s végül megmutatta-megmutatja az ilyen szituációkban alkalmazott válságkezelési protokollokat, és azok várható eredményeit. Ugyanakkor azt is látni lehetett a folyamat történései idején, hogy várhatóan elindít majd egy úgynevezett „dominó-effektust”, amely attól függően hoz eredményt, hogy ott, ahol elindul, mennyire haladó szellemű a politikai elit, miként reagál a változásokra, és a felmerülő lehetőségekre a társadalom egésze.

Mindezt figyelembe véve könnyebben elemezhető és érthető Szíria jelene. Ha visszafelé haladunk, akkor ki lehet jelenteni, hogy a szíriai vezetés nem reagált pozitívan az Arab Tavasz által kiváltott társadalmi eseményekre, amely a hatalomgyakorláshoz való sajátos viszonynak, valamint a meglehetősen torz politikai ideológiáknak tudható be. Másik oldalról viszont a társadalomban felmerült igény természetes, hiszen ők ezt jobbára az életminőségük várható javulásával kötötték, illetve kötnék össze. Ennél a momentumnál a probléma abban rejlik, hogy a nemzet egy része tartózkodik – a negatív társadalmi szocializáció okán – a véleményalkotás, formálás bármely válfajától.

Következő momentumként adott a szír társadalmat markánsan megosztó, két leginkább jelentős törésvonal: a politikai és a gazdasági. Előbbi klasszikusnak tudható, csakhogy a körülmények – melyek által végre a felszínre került – specifikusnak mondhatók, ezért ezt a szembenállást erőegyensúly-eltolódás, valamint a politikai párbeszéd és konszenzusra való törekvés fokozott hiánya jellemzi. A mérleg másik serpenyőjét a nemzetközi szereplők jelképezik, akik bizonyos idevágó kérdésekben cizelláltan eltérő véleményt fogalmaznak meg.

A gazdasági törésvonal értelmezéséhez a statisztikai adatokat kell segítségül hívni. Az egy főre eső éves GDP-t tekintve Szíria az országok közötti versenyben a mezőny második felében foglal helyet. 20%-os munkanélküliségi rátája sajátos társadalomszerkezettel és egyéb jellemzőkkel párosul. Ezekből következően láthatóvá válik, hogy az országnak az elsősorban, de nem kizárólag gazdasági célzatú fejlesztésekhez, fejlődéshez jelentős mértékű külföldi segítségre volt-van szüksége. Ez tulajdonképp az elmúlt időszakban kialakított egyfajta függőségi helyzetet. Azonban az elmúlt hetek-hónapok belpolitikai eseményei egyrészt jelentős mértékben megnövelték az ország biztonsági kockázati besorolását; másfelől a politikai, katonai elit által a társadalom véleményére adott válaszlépéseket a „nyugat” egy meghatározott módon tudja értékelni, amely az állam gazdasági mutatóit negatívan befolyásolja. S ezzel végső soron a szíriai polgárok járnak rosszul, hisz az elvárásokkal szöges ellentétben romlik az életminőségük. Másként fogalmazva: a szíriai belpolitikát most nyugodtan lehet – gazdasági aspektusból – 22-es csapdájaként értékelni.

Az eddig leírtakból kiolvasható, hogy ez a kis állam nincs sem könnyű, sem pedig irigylendő helyzetben. Az egyre mélyülő válsága nyilvánvaló, mint ahogy az is, hogy a szituáció szép lassan – vagy az események függvényében kevésbé lassan – egyre rosszabb lesz; így tehát idő kérdése csupán, hogy a nemzetközi politikai erőtérben terítékre kerüljenek a megoldási lehetőségek „puha” és „kemény” módozatai. Ennél a pontnál azonban – számos egyéb mellett – azt is tanácsos megvizsgálni, hogy a szíriai válság jellemzői az előzőekhez képest miben mutatnak újat; s ennek kapcsán a napjainkban ismert, modernnek mondott, valójában azonban már klasszikusnak számító válságkezelési protokollok mi módon alkalmazhatók az állam jelen körülményei között.