Pártfinanszírozás

A kormány befagyasztaná a politikai erők költségvetés által meghatározott finanszírozását.

Tenné ezt azon elv alapján, melynek értelmében a magyar társadalmat érintő válságkezelő lépésekből a politikai elitnek is ki kell vennie a maga meghatározott részét. Ezt az ötletet finoman szólva elsősorban az ellenzék nem fogadta kitörő örömmel. Ellenvéleményük alapja az, hogy az ő aspektusukból vizsgálva ezt az intézkedéstervezetet – mert egyelőre még csak tervezet – úgy látják, hogy a kormányoldal a finanszírozás megvonásával tulajdonképp ellehetetleníti a munkájukat. Ugyanakkor ennél a kérdésnél újfent világosan látszanak a kormányoldalon belüli igen finom, úgy szólván árnyalatnyi különbségek.

Ha ezt a tételt elemezni szeretnénk vagy csak egyszerűen megérteni, mélyebben a napi politikai csatározások mögé látni; akkor bátran ki lehet jelenteni, hogy a kérdés egyáltalán nem tartozik a „könnyen megválaszolható” kategóriába. Valamint jóval túlmutat a mára már szokásosnak mondható ideológiai párharcon, vagyis több oldalról lehet vizsgálni.

Amennyiben a politikai aspektust tesszük a vizsgálat tárgyává, akkor egyfelől azt lehet mondani, hogy ez tulajdonképpen a gazdasági válság hosszan elhúzódó hatásait enyhíteni akaró lépés, melynél jól látszik a politikai elit társadalmi felelősségvállalásának igénye. Ezzel párhuzamosan az is elmondható, hogy amennyiben bevezetik, akkor példaértékűvé válik; igaz ugyan az is, hogy hasonló tettre volt már példa környezetünkben. Arról sem szabad elfelejtkezni, hogy ezen lépés megtételével jelentős mértékben nőhet a kormányoldallal rokonszenvező társadalmi támogatói bázis.

A gazdasági aspektus egy merőben más eset, ugyanis ennél a fejezetnél egész egyszerűen eltörpülnek a szóban forgó összegek. Igaz ugyanígy az is, hogy az így megtakarított – a költségvetés egészét tekintve parányi méretű – összegeket fel lehet használni más, nem kevésbé fontos, lehetséges kiadásokra. Ily módon csökkenhetnek a társadalomban előforduló kisebb-nagyobb elégedetlenségek, illetve némileg orvosolhatóvá válnak némely problémák. Ennél a momentumnál azt is ajánlatos számításba venni, hogy az ilyen lépések nagymértékben hozzájárulnak a politikai elit s ezáltal az országimázs előmozdításához – elsősorban a nemzetközi színtéren –, tehát a nyilvánvaló spóroláson túl ez is egy pozitív jegy.

A társadalmi nézőpont mozgatórugóit s a kiváltott hatást a legnehezebb értékelni, elemezni. Bemutatásához abból kell kiindulni, hogy a történelmi hagyományok okán a társadalom a klasszikus ideológiapár mentén erősen megosztott; s egy jó ideje látszik, hogy jelentős mértékben árnyalódik. Vagyis minden bizonnyal lesznek olyan hangok, amelyek támogatják; olyanok, akik ellenzik, és olyanok is, akik szerint kevés a lépés súlya – hasonlóan ahhoz, ahogy a politikai elit egy része eddig vélekedett a kérdésről. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ennek a lépésnek a valódi értéke nem a számszerűsített gazdasági mutatókban rejlik, hanem sokkal inkább a jelentős társadalomformáló-alakító erőben, melyet a politikai aktorok útján megjelenít; bár a gazdasági mutatók sem tekinthetők elhanyagolhatónak. Ennek a nézőpontnak egy sajátos ágát képviselik a közvélemény-kutatások, melyek eddig is és ez után is szolgáltatnak egyfajta visszajelzést, visszacsatolást a válságkezelési lépésekről, és amelyeket nem árt folyamatosan kellő hozzáértéssel kezelni.

Vagyis a kormányoldalnak újra csak sikerült felkavarni nem kevéssé kis hazánk politikájának állóvizét, a kérdés már csak az, hogy az így kialakult politikai szituációból ki, mit, mennyit és hogyan tud profitálni…