Kispál Edit, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének szóvivője elsőként arra hívta fel a figyelmet, hogy a fiatalok jelentik az egyik legkiszolgáltatottabb fogyasztói kört társadalmunkban. Magyarázatképpen hozzátette: nem rendelkeznek ugyanis megfelelő információkkal jogaik és lehetőségeik kapcsán, ráadásul a vállalkozói oldal nem kezeli egyenlő félként őket. „Éppen ezért tudatosságuk megerősítésére van szükség” – szögezte le Kispál Edit, aki szerint mindez részben az iskolai oktatáson keresztül érhető el. Véleménye szerint éppen ezért jó, hogy a köznevelési törvény érinti a fogyasztóvédelmi oktatást, de mint mondta, annak törvényi meghatározására is
szükség van.
Számtalan probléma
Se szeri, se száma azon példáknak, melyek során gyermekeket, diákokat vertek át egyes vállalkozások – tért ki Horváth György, a Fogyasztóvédők Országos Egyesületének elnöke. Rendkívül gyakori telefonra, illetve számítógépre történő letöltés, melyeknél nem, vagy nem megfelelően figyelmeztetik a fiatalokat, hogy többletköltségük lehet a megrendelés le nem mondásából. Egy ilyen eset 45 ezer forintos többletköltséget okozott a pórul járt gyermek családjának, csak mert nem olvasta el az általános szerződési feltételeket.
A teljes cikket ide kattintva olvashatja el.