Szomorú látlelete a mai társadalomnak ez az érvelés. Nem tisztünk senki pénztárcájában turkálni, az azonban talán nem kétséges, hogy a kereskedelmi televízió hosszú évek óta foglalkoztatott műsorvezetője nem minimálbérre van bejelentve. És ha mégis így lenne, akkor is adott a kérdés, ez valóban szempont lehet?
Nem kell sok száz éves históriákat előkaparni ahhoz, hogy ellenpéldát hozzunk. Elég a Ratkó-korszak gyermekeire gondolni, akik nem ritkán már akkor vállaltak gyermeket, mikor még javában a szülőknél éltek. Jó esetben külön szobában, rosszabb esetben még erre sem volt lehetőség. Várták a tanácsi lakást, azonban addig is élték az életüket. Nem azon lamentáltak, vajon anyagilag megéri-e egy csecsemő? Vajon megérte a világháborúk idején? Esetleg a török hódoltság alatt? Vagy a pestis korában? Egyértelműen meg. Mert az anyagi helyzet korábban sosem volt szempont.
Gombos Edina feltehetően stabil körülmények között él, műsorokat vezet, emellett könyvsorozatot ír kismamáknak. Ráadásul abban a szerencsés helyzetben van, hogy 3 éves kislánya és férje is szeretne kistestvért. Vagy kistestvéreket. Minden idillikusnak tűnik, csakhogy az a fránya gazdasági válság.
Ideje lenne észrevenni, hogy még a recesszió legrosszabb idején is sokkal jobb helyzetben élünk, mint eleink. Nincsenek pusztító járványok – legalábbis Európában -, nem pusztít éhingség, működik az egészségügy, és nincsen háború. Kellhet ennél több ahhoz, hogy új életet adhasson ismét egy anya? Vagy inkább fontosabb a karrier? A téli síelés? Nyáron a pálmafák? Egy új kocsi?
Termékenységi rátánk 1,3-1,4 körül mozog, miközben a népességcsökkenés ellensúlyozására 2-re lenne szükség. Hazánk 1981 óta képtelen ezt a számot elérni. Gyakorlatilag ott tartunk, hogy évről évre egy kisvárosnyi lakossággal csökken a létszámunk, a mutatókat egyedül a bevándorlók korrigálják.
35 évesen nincs hova várni. Egy nő ekkor ne a kifogásokat keresse. Ha adott egy szerető férj, egy kistestvér után vágyakozó kislány, akkor egy új élet nem lehet kérdés.
