Csernus Imre megszelídült

Ma már tudja, mi az elfogadás – állítja Csernus Imre, aki saját bevallása szerint korábban nem volt kibékülve saját magával. Nem tartja magát írónak, és mint mondta, utoljára ragadott tollat, hogy kiegészítse egykori gondolatait. Csernus kicsit másképpen

Érdekes vállalkozásra szánta el magát Csernus Imre. Élete első, nyolc évvel ezelőtt megírt egyébként nagysikerű könyvét egészítette ki jelenlegi gondolataival, érzéseivel. Letisztultan, kíméletlen őszinteséggel és leplezetlen önkritikával. A Drogma című könyv bemutatóján Csernus úgy fogalmazott, korábban sosem olvasta el egyetlen könyvét sem, elsősorban a félelmei miatt. Végül megtette, és két egykori szerzőtársával is – akik betegei voltak egykor – felvette a kapcsolatot.

Egyikük szerint orvos-beteg viszonyul jóval gördülékenyebben folyt, mint a közös alkotómunka, ami Csernus korábbi személyiségét ismerve nem lehetett egyszerű feladat. A pszichológus mint felidézte, 2003-ban új kihívásokat keresett, ezért fogott az Országos Pszichiátriai Intézetben (OPNI) betöltött munkaköre mellett egy könyv megírásába. „Bár akkor még nem tudtam mibe ugrom bele. Iszonyú vakmerő voltam” – ismerte el.

Érzésből döntöttem, valamennyi racionalitással ötvözve. Megnéztem, amiket Bence és Alfonz akkoriban írtak, és kellően ironikusnak, őszintének és célratörőnek találtam azokat. Én épp ilyen könyvet szerettem volna írni, ezért kértem hát fel épp őket – reagált Csernus a könyvbemutató után portálunk azon kérdésére, mi alapján választotta ki szerzőtársait. Ugyanakkor kitért arra is, akkoriban eszköz volt az ő életükben, ezért már nem tartja a kapcsolatot velük. A segítséget és a barátságot nem jó keverni – mondta.

Az új Drogma egy letisztultabb és „indulatok, értelmetlen erő nélküli” Csernus-munka. „Nyolc évvel ezelőtt dühös erő voltam, most már béke van bennem” – hangsúlyozta az orvos, kiemelve: mély krízisek, az átélt fájdalom és a pokol, amit megjártam, az formált át, kényszerített a változásra. És valóban. Csernus szerzőtársai a könyvbemutatón folyamatosan cukkolták, jó értelemben provokálták. Mégsem láthattunk tőle egyetlen kitörést sem. Az iróniát is csendben tűrte, és riposztjaiban is elmaradt a megszokott vehemencia.

A cikk itt folytatódik.