Mézeskalácsot készíteni ugyanakkor a világ legnagyobb mókája. Pláne, ha az ember kezdő, ezért további, vállalkozó szellemű alkalmi kuktákkal szüvetkezik, hogy elkészítsék most már tényleg a világon mindenki karácsonyi ajándékát...
De félre téve a tréfát, a mézeskalácsajándék valóban szívtől szívig ér, hiszen benne van mindaz a szeretet és törődés, amely arról szól, hogy ezt most neked, csak neked adom. Mert tudom, hogy ez a kedvenced és mert azt tartod, a bolti sosem az igazi. Látod, hiszen cukormázzal ráírtam a nevedet is! Egy délelőttön keresztül kísérleteztem vele, mert a tojáshab vagy túl folyós lett, vagy túl nagy lyukat vágtam a zacskóra, amivel a feliratokat gyártottam. Látod, ott a neved. kicsit pacásan, de ki lehet betűzni...nem?
Előzőleg többen szövetkeztünk, mert valakinek volt egy tuti receptje. 2 kg liszt, 1/2 kg porcukor, 1 cs mézeskalács fűszerkeverék, 7 tojás, 25 dkg vaj, 1 cs szódabikarbóna, 7 dkg méz. Namármost ez valóban remek, ha az egész állományban lévő magyar hadsereg számára szeretnénk karácsonyi meglepetést készíteni, úgyhogy igyekeztünk arányosan leredukálni a hozzávalók mennyiségét. Ez bizony nem volt könnyű, mert a konyhai mérlegünk részben elromlott, részben pedig sosem tudott olyan finoman mérni, hogy 7 dkg negyedét is érzékelje. Végül egy átváltási baki következtében (igen, kedves olvasó, sajnos nem mindenki olyan jó mértékegységekből!) sikerült 70 dkg méz negyedét beletölteni a tésztába, ami azt eredményezte, hogy természetesen a lisztadagot és a többi hozzávalót is jócskán növelni kellett.
A fél délelőttön át tartó kotyvasztás végül meghozta az eredményt, ám addigra sajnos el kellett válnunk, így végül mindenki a saját kis bekevert mézeskalács adagjával távozott a közös tetthelyről. Persze sütés közben végig tartottuk a kapcsolatot telefonon egymással, anélkül senki nem tartott volna ki a végsőkig!
Ami ezután következett, az bármely karácsonyi romkom ünnepi készülődős jelenetébe beillik. Az elveszett anygalkás forma és a beállíthatatlanul forró sütő, a három, felváltva használt bébiméretű tepsi és a végzetesen vékonyra nyújtott tészta mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a hadművelet a kelleténél kicsit hosszabbra sikerüljön. Még szerencse, hogy hétvégén nem kell mellesleg dolgozni is! Közben persze bőszen kortyolgatni kellett a közös mókára összevásárolt vörösborból, néha kiugrani egy-egy ajándék megvásárlása miatt, s küzdeni önmagunkkal, nehogy elborítson a teljes kétségbeesés: hogyan is lesz ebből valami?
Mindenki személyes ajándéka végül nettó két nap alatt készült el. Díszítéssel, cukormázzal, feliratozással és egyéb bigyók ráhelyezésével, cosmagolással együtt. Lehet, hogy egy képzett cukrász lepontozná ezt a részidőt, de büszkén mondhatom, hogy megérte (leszámítva néhány tálca szenesre sült csodát)! Sőt, a személyre szóló halmocskák mellett még a szomszéd néninek is jutott, aki könnyes szemmel vette át a hétvégi fáradozás jutalmát.
A közös készülődés, a sütés-főzés öröme és a mézeskalácsra fordított idő pedig, amelyet kénytelen-kelletlen az otthon melegében, felfokozott idegállapotban, de még mindig a szeretteinkre gondolva töltöttünk el, szépen, lassan átformálódott valami derűs és megmagyarázhatatlan adventi pillanattá. Ez volt az első lépcsőfok volt ahhoz, hogy szívünkben megszülessen az idei, meghitt karácsony!
Ja, és a végeredmény: (Persze jövőre más recepttel próbálkozunk...)
origo.hu
Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére
