Átvilágítottuk Hófehérkét

Retro játékok sorozatunkban felidéztük régi nagy kedvencünket, a búgócsigát. Ideje, hogy elfeledett játékdobozunk mélyére nézzünk és elővegyük belőle azt a csodamasinát, amely megelevenítette előttünk Jancsit és Juliskát, elővarázsolta Hófehérkét és a hét törpét és életre keltette Hamupipőkét.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy diafilm vetítő gép. Nem csillogott, nem durrogott, nem adott ki zajokat, nem járt hozzá se szemüveg, sem szagosított papír, de a vele átélt élmények, olyan emlékeket hagytak ránk, amelyek ma is elkísérnek.

Azok, akik használták, vagy azok, akiknek ezen keresztül elevenedtek meg a mesék, megannyi történetet tudnának mesélni, már a filmnézés előzményeiről is. Szükség volt egy helyre, ahová lehetett vetíteni, figyelni kellett, hogy ne fordítva fűzzük be a filmet, vigyázva szabadott csak állítgatni a vetítő lábait, mert a gép hamar átforrósodott és nagyon megsütötte az ember kezét.
De ha már minden készen állt, akkor kellett legalább egy szülő, aki felolvasta nekünk a kivetített képek alatti szöveget. És ebben rejlett a varázslat. A gép itt még összehozta az embereket, nem pedig szétválasztotta. Itt a kép és a szöveg csak úgy kelt életre, ha anya vagy apa elmesélte. Mi csak akkor láttuk rendesen a helyszűke miatt kicsit eltorzult képkockákat, ha összekucorodtunk. Ilyenkor együtt volt a család. A filmek néha kicsit egyszerű szövegezésűek voltak, a képek butácskák, de a szülők olyan furfangosan tudták váltogatni a hanglyukat, hogy minden szereplő megelevenedett és mi benne éltünk a mesében. Amikor pedig vége lett, együtt kellett levenni a vászonként használt lepedőt, közösen kellett feltekergetni a filmeket, majd visszatologatni a székeket a helyére. De nem bántuk, mert együtt töltöttük az időt…

Tavaly, egy nyári táborban kipróbáltam a diafilmvetítést. Egy estére terveztem a programot, de olyan élményként élték meg a gyerekek, hogy részévé vált az esti pihenésnek. Válogattuk a megannyi régi-régi mesét, a fény felé tartottuk a szalagokat, hogy belekukkantsunk, milyen történeteket rejtenek azok a pici hengerek. És ami egy estének indult, az kitartott a tábor végégi és azt hiszem, idén sem hagyhatom otthon a régi masinát.

Ma a gépeket hibáztatják, hogy szétválasztják az embereket egymástól. De ez a csodaszerkezet talán újra felélesztheti a közösen eltöltött idő értékét, az együtt megélt élmények örömét. Ne habozzunk! Érdeklődjünk a barátoknál, szomszédoknál, akad-e még a régi játékos dobozban egy ilyen szerkezet. Ha nincs, akkor sem kell elkeseredni, ma már új külsővel, de lehet ismét kapni, akárcsak a hozzátartozó filmeket.

Amikor pedig minden együtt van, akkor már csak le kell oltani a villanyokat, és már utazhatunk is a varázsszőnyegen.

Itt a vége, fuss el véle.