Rögtönzött fizikaóra a metrón

Írjad, Jani! – hangzott a tömör ukáz. Különös szavak ezek egy nyolcéves forma gyerektől. Ráadásul metrón. Pedig láthatóan nem új keletű volt az a kiscsoportos foglalkozás, melybe egészen véletlenül csöppentem kora reggel a szerkesztőségi megbeszélésre igyekezve.

Ezúttal éppen fizikaházi volt soron. A négyfős csapat esze – neve egyszer sem hangzott el – vezette az eszmefuttatást. A szélen ülő lány szolgahűen körmölte az elhangzottakat, azonban a mellette kuporgó Jani valamiért hitetlenkedett.

„Ez így nem lesz jó” – kötötte az ebet a karóhoz Jani, és olyan kifejezésekkel kezdett érvelni kábé nyolcévesen – légsűrűség-változás, nyomáskülönbség, felhajtóerő és a léggömb térfogatának mértéke –, amit így harminc felett is nehezen dolgozik fel az ember éhgyomorra. Az igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy a humán érdeklődés miatt még egy szimpla másodfokú egyenlet megoldása is komoly problémákat okozott egykoron, pláne egy levegő sűrűségét is magába foglaló fizikai kísérlet. A méter per szekundum mértékegységről nem is beszélve.

Jani azonban tényleg sejtett valamit. A végeredmény ugyanis nem stimmelt. A példatár szerint legalábbis. Hümmögés és lapos pislogások követték a lehangoló felismerést. A dermedt csendet végül egy harmincas mérnökforma fiatalember oldotta fel. Két összefüggés rávilágítása és egy számomra eddig sosem hallott fizikai alapelv kimondása után már Jani keze alatt is sercegett a töltőtoll hegye.

Összedobták. Így öten. Még óra előtt. Deák tér. Kiszállás.