Megetetted ma a virtuális állatkádat? És a gyerekedet?

”Aludj már el, a maminak még nagyon sok mindent kell elintéznie az interneten ma!” Ismerősek ezek a mondatok?

Csak pár perc

Zsuzsa szülés előtt igazi pörgős nő volt: munkája miatt sokat utazott és szervezkedett, s szabadidejét is a változatosság jellemezte: kirándulások, vacsorák, sport, színház. Alig akadt olyan este, amit otthon töltött volna. Aztán férjhez ment, és megszületett a kislánya. Vidékre költöztek, Zsuzsa otthon maradt a kicsivel. A férje korán ment dolgozni és csak későn ért haza, Zsuzsa pedig a négy fal között az ismeretlen kisvárosban egyre gyakrabban ült le lopott percekre a számítógép elé, ha a kislány elszundított, vagy épp lekötötte a figyelmét egy játék, hogy megnézzen valami fontosat, vagy elolvasson egy gyereknevelésről szóló cikket. Rátalált néhány chatelős oldalra, felfedezte a Twittert, egy idő után pedig már egész nap azon járt az esze, hogy mikor ülhet végre a képernyő elé? Néhány hónap elég volt hozzá, hogy élete főszereplőjévé az internet váljon, miközben minden és mindenki más háttérbe szorult. Zsuzsa függő lett.

Lógok a neten

Az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ felmérése szerint hazánkban a lakosság 6-6,5 százaléka szenved internetfüggőségben (IAD). A felnőtt lakosság körében elsősorban a 25-35 évesek az érintettek. Az internettel való ilyen mértékű kapcsolatot még ma sem ismerték el teljesen ugyanolyan szenvedélybetegségnek, mint a drog- vagy az alkoholdependenciát, pedig a tünetek nagyon hasonlóak, hosszú távon pedig épp olyan veszélyesek mint a többi függőség esetében.

De miért esnek áldozatul könnyebben a kisgyermekükkel otthon maradó anyukák a Nagy Online Szörnynek? A legtöbben azért, mert kimondva, kimondatlanul, de olyan nagy terhet ró rájuk az anyaság szerepköre, hogy legalább egy kis időre ki akarnak kapcsolni, és erre tökéletes megoldást nyújt az internet. Mások magányosnak érzik magukat egyedül egy, két, esetleg három kis emberkével a házban, és szeretnének kapcsolatot teremteni a külvilággal. Mivel azonban egy vacsora a barátnőkkel, egy kávé, vagy egy színház hosszas egyeztetést és szervezést igényel, sokkal gyorsabb és biztosabb megoldás “egy kicsit” benézni egy chatszobába, vagy “pár percre” ránézni a Facebookon a legutóbbi postokra. És ez a folyamat, különösen, ha az illető anyuka nem teljesen elégedett az életével, esetleg depressziós, baj van a házasságával, vagy úgy érzi, nem tud megfelelni  saját és környezete elvárásainak, könnyen függőséghez vezet.

Hol a határ?

Féreértés ne essék: teljesen természetes, sőt szükséges dolog, hogy egy anya mást is csináljon a napi rutinon kívül, ami - lássuk be - nem kevesebb, mint 24 órás készültséget jelent, legalábbis amíg a kicsik el nem érik az óvodás kort. Teljesen normális az internet használatának igénye is, hiszen a világháló valóban sokmindent képes meggyorsítani, elérhetőbbé tenni, és sokszor a barátainkkal való kapcsolattartást is megkönnyíti. De van egy határ, amikor már nem mi használjuk az eszközt, hanem az minket. Sok anyuka már fél évvel az első szülés után arról számol be, hogy úgy érzi, tudata teljesen beszűkült, kizárólag a gyerekkel kapcsolatos dolgok töltik ki a napjait, és egyre jobban kezd hiányozni a régi énje, a régi élete, amikor dolgozott, barátnőzött, sportolt, szórakozott, egyszóval változatos dolgokat csinálhatott, szabadon.

S hogy mikor kell valakinek attól tartania, hogy függővé vált? Ha leül öt percre, és észre sem veszi, hogy órák teltek el. Ha elhanyagolja magát és környezetét. Ha online kapcsolatai fontosabbá válnak, mint családtagjai, barátai. Ha ideges, nyugtalan, levert lesz, ha nem ülhet le adott időközönként a gép elé. Ha az esze azon jár, mikor mehet netezni. Ha hiányérzete van az internet nélkül. Ha igyekszik titokban tartani, mennyit is ül a képernyő előtt, vagy ha hazudik, hogy ki ne derüljön. Ha próbálja abbahagyni, de nem megy.

De nehéz unplugged lenni!

A legtöbb internetfüggő sokszor évekig nem veszi észre, hogy gond van, és az egyre elkeseredettebben jelző környezet sem tud sokat elérni. A szakemberek azt tanácsolják, ha mi magunk is belátjuk, hogy bizony nem normális, hogy míg a virtuális állatkánk komfortérzetét félóránként ellenőrizzük, addig napok óta nem raktunk be egy mosást, a gyerekek pedig ki tudja, mit játszanak a szobájukban, akkor először is egy hétig vezessünk naplót arról, hogy hány órakor és mennyi időre ülünk le szörfözni. Jegyezzük fel azt is, mi az, amit ilyenkor elhanyagolunk: a családunkat? a háztartást? a munkánkat? Állítsunk fel időkorlátokat saját magunk számára, pl. fogadjuk meg, hogy naponta csak kétszer hatvan percet töltünk a számítógép előtt, és csak akkor, amikor ezzel nem vonjuk el más tevékenységtől az időt. Szervezzünk valódi találkozókat valódi emberekkel! Átmeneti megoldásnak elég az is, ha egy barátnőnket áthívjuk kávézni, bár nyilván az is fontos, hogy kimozduljunk a négy fal közül, méghozzá szórakozási céllal, nem pedig azért, hogy pelenkát vegyünk (mivel online nem találtunk semmilyen jó akciót...) Ha pedig mindez nem segít, érdemes szakemberhez fordulni, ahol kiderülhet, miért is menekültünk az online világba, és sokkal mélyebb problémáinkra találhatunk megoldásokat!

Most, hogy elolvastátok ezt a cikket, kapcsoljátok ki a gépet és menjetek el egy jót sétálni. Száz százalékig offline napsütést kaptok ajándékba!