„Nem cserélném el semmilyen más zenei karrierre ezt a pályát!”

Tanúságtételeivel, dalaival, rádiós műsorával immáron több mint negyven éve formálja hazánk egyházi zenei életét, s erősíti környezete hitét. Sillye Jenő minderről szerényen nyilatkozik: szerinte mindez a Szentlélek munkája, amelyben számára végig gyermekei és felesége jelentette a biztos pontot.

– Huszonegy évesen kezdte a pályát. A mai huszonévesek legtöbbször még csak keresgetik a hitüket, önmagukat. Nem voltak kérdései, kétségei? Hogyan indult el éppen ezen az úton?

– Ebben benne van az ember egész korábbi élete. Nekem volt egy csodálatos édesanyám és egy nagymamám, akik hitre neveltek engem. Miután édesapám otthagyott minket, hazakerültünk anyai nagymamámhoz, aki mélyen vallásos asszony volt, és mindent félretett azért, hogy minket megmentsen. Nagyon szegények voltunk, és ebben a helyzetben édesanyámnak és nagyanyámnak hite adta az erőt. Mélyen vallásos életet éltek, ez egy nagyon nagy hatás volt az életünkben. Aztán amikor nagyobb lettem, a Béke téri templom mellett laktunk, és kiskamasz gyerekként borzasztóan élveztem, hogy második otthonom lehet a templom: ministráltunk, nagyszerű papok neveltek ott minket. Közben kint, a világban egy ezzel ellentétes erő működött: a kommunista párt próbálta ellehetetleníteni az egyházat.

– Ha jól tudom, a zenével is ott került közelebbi kapcsolatba

– Igen, oda került egy fiatal pap, aki nem tette le az állami esküt, ezért nem kapott plébániát. Viszont kiváló zenei képességei voltak, és elment kántornak: fiatalokat gyűjtött maga köré, csinált egy ifjúsági kórust, ahová minket is meghívott. Egy kamasznak azért vannak bajai az énekléssel, de tetszett a társaság és végül ez volt az a közeg, ami nekem óriási zenei nevelést adott. Énekeltünk mindent a gregoriántól kezdve, és találkozhattunk az akkori egyházi zene kiválóságaival: Bárdos tanár úrral, Werner Alajossal, akik fantasztikus emberek voltak. Engem ez tovább terelgetett a hit útján, no meg persze az, hogy rengeteg kiváló pap foglalkozott velünk, akik édesapám helyett is neveltek.

– És mi vonzotta a gitáros előadói műfajhoz?

– Az atyának volt egy szalagos magnója, és misék után ott beszélgettünk, rendetlenkedtünk nála. Ő mutatott egy felvételt, hogy lecsendesítsen minket, ahol valaki gitározott és énekelt. Tipikus francia sanzont volt ez egy francia jezsuita atya, Duvall atya előadásában, aki úgy gondolta, hogy ha az emberek nem mennek a templomba, akkor ő megy közéjük a dalaival. Ez hatalmas lökést adott: én is álmodozni kezdtem, hogy ha megtanulhatnék gitározni, akkor én is ilyen dalokat énekelhetnék. 16 éves lehettem, mikor anyukám megengedte, hogy a nyári keresetemből vegyek egy gitárt, és rögtön beiratkoztam a kerületi zeneiskolába. Amikor katona voltam, már állandóan zenebonáltunk, ami óriási feloldódást jelentett abban az embertelen közegben.

- Hogyan született az első dala?

Amikor leszereltem, egy baráti körben énekelgettünk, gitároztunk – itt ismertem meg később a feleségemet is. Beszélgettünk, zenéltünk, templomba jártunk, remek baráti társaság volt, ahol egyszer az egyik fiú elpanaszolta búját, bánatát. Én meghallgattam ugyan, de hát, huszonéves fiatalként nincsenek az embernek bölcs tanácsai. Aztán amikor hazamentem, tovább gondolkodtam, hogyan tudnék segíteni a barátomon, közben pedig elkezdtem gitározgatni. És akkor született egy dal, a Hol van a szeretet? Amikor összejöttünk, elénekeltem neki. Egyszerű dalocska volt, de mindenkinek tetszett, többször is elénekeltették velem. Én meg azt gondoltam, ha a barátaimnak ennyire tetszik, akkor érdemes ezeket a gondolatokat így megfogalmazni. Eltelt egy-két év, és éppen Kismaroson voltunk, ahol lehívtak bennünket egy ifjúsági hittanra Sebő Sándor atyához. Énekeltünk pár dalt, néhány nappal később pedig Kerényi atya hívott minket Nagymarosra dalolni. Ez a pár dal volt az, ami után elkezdtek engem hívogatni

– Hogyan került a képbe a tanúságtétel?

– Amikor egy-egy dalt elénekeltünk – ez lényegében egy baráti társaság volt, kötetlenül beszélgettünk – akkor megkérdezték, hogy ezt miért írtad, mire gondoltál közben? Nekem pedig el kellett makognom, mit is gondoltam, amikor írtam. De az tény, hogy nekem volt egy vallásos hitem, egy meggyőződésem, ami fontos ajándék, és ami addigra átsegített sok-sok mindenen.

– Említette, hogy a feleségét is ebben a társaságban ismerte meg

– Igen, ebben a kórusban találtam meg a feleségemet, akit két év ismerkedés után vettem el. Amikor kerestem a párom, két életút állt előttem: az apámé, aki tönkretette édesanyámat, és anyámé, aki egy drága asszony volt, és annak ellenére hősiesen nevelt minket, hogy súlyos szívbeteg lett. Apám életét egy szerencsétlen életnek tartottam, mert úgy éreztem, hogy szörnyű dolog, ha valaki nem érez felelősséget a szeretteiért. Biztosan minden gyereknél másként rakódik ez le: van, aki összetörik, vagy cinikus lesz, de számomra az lett meghatározó, hogy tudatosan készültem rá, hogy hívő életet éljek. Arra nem is gondoltam, hogy valaha gitáros dalszerző lesz belőlem. Én csak egy becsületes, szép életet akartam élni a feleségemmel, olyan apává szerettem volna válni, aki soha nem hagyja el a gyerekeit.

– De mégiscsak gitáros dalszerzővé vált

– Valaki felvételeket készített ezekről a régi, egyszerű dalokról, hát, azok felvételek még egyszerűbbek voltak! De aztán kiderült, hogy sokan még évek múlva is őrizgették és azt mesélték, milyen nagy élmény újra meghallgatni. Én csodálkoztam, hogy mi ebben a szép, de aztán rájöttem, hogy ezt nem az én dolgom eldönteni. Képzetlen, tanulatlan énekes voltam, fokozatosan alakult ki a zenei életem. Ez egészen szokatlan és furcsa karriert futottam be, nem hiszem, hogy meg lehetne ismételni, megváltozott a világ is. De nekem ez örök szerelem, amiről egy idő után azt éreztem, hogy ez a küldetésem, ezt kell csinálnom. Nem azért, mert én úgy gondolom, hanem mert olyan sokan jöttek, biztattak, bátorítottak

– A felesége végig támogatta ebben?

– A feleségem kezdettől mellettem volt, ami nagy segítséget jelentett. Ahogy jöttek a gyerekek, ő volt a háttérországom is. Azért ez akkoriban nagy rizikó volt ebben az országban, sokan jöttek is szólni, hogy vigyázzak, nem tudom, mit csinálok sokan vesztették el az állásukat ilyenek miatt. Engem nem vettek fel az egyetemre történelem-magyar szakra, mert megmondtam, hogy hívő vagyok. Ezért mentem később jogra.

– Amit szintén nem végzett, vagy nem végezhetett el?

– Onnan önként dalolva távoztam a második évben. Nem akartam jogász lenni, és tényleg volt rizikó, hogy előbb-utóbb meg fognak zsarolni. Evvel viszont azt értem el, hogy egzisztenciálisan nem tudtam mit kezdeni magammal. Egy nagyvállalatnál dolgoztam anyagbeszerzőként, becsülettel végeztem a munkámat, szerettek a kollégáim, de előmeneteli lehetőség nem volt. Nem léptem be a pártba, mondtam, hogy én templomba járok. Ők meg jóindulatúan azt válaszolták, hogy jól van, nem kell erről beszélni.

Az interjú továbbolvasásához kattints.