Sportolni jó! Hát még a szülőkkel!

Sportolni nemcsak fontos, de jó is lehet. Sőt: törekedni kell arra, hogy a gyerek ne kötelességnek érezze a sportolást, hanem maga érezze úgy: szüksége van rá.

családháló.hu
2012. 09. 29. 14:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az együtt sportolás több mint puszta együttes testmozgás. A fő cél persze a jó kondíció megszerzése, de az, hogy a gyerek látja a mindennapi példaképét elfáradni, izzadni, adott esetben lemaradni, és átéli, hogyan tudnak egymáson segíteni a sport teljesítményfeszegető tartama alatt akár puszta motivációval is, látens módon beépül a tudatalattijába, erősíti a szülő-gyerek kötődést, ami nem utolsó sorban olyan értékekben érvényesül, amit hétköznapi szóval szeretetnek nevezünk.

Mit sportoljunk?

A mai világban, ahol a felnőttek nagy része ülő munkát végez, a gyerekek pedig szintén jóval nagyobb mértékben vannak székhez kötve az elmúlt évtizedekhez képest, elengedhetetlen, hogy mindennap, de legalább heti többször megmozgassuk magunkat. Nem kell bonyolult dolgokra gondolni, a sport lényege, hogy céltudatosan és tervezetten mozgassuk át a testünket. Aki megteheti, manapság már bármilyen kondigép beszerezhető, de az egyszerűbb, az iskolából jól ismert talajgyakorlatokon át a futásig (vagy a pincéből sportszerűen felhordott krumpliig ) bármi lehet sport.

Ha valaki sportol a családból, például a gyerek evez, arra nehéz otthon „gyúrni”, mégis szükséges megtalálni a közös (n)evezőt. A futás, tekintve, hogy a testi-lelki teljesítőképesség határait tágítja, egy lehetséges megoldás.

Fokozatosan

A legtöbb tevékenységhez hasonlóan a sport is olyan, hogy csak szokva jó. Tehát nem érdemes azonnal élsportolóként tekinteni se magunkra, se a gyerekre. Különösen veszélyes a hirtelen ránk szakadó lehetőség, amikor hosszú kihagyás után mondjuk beesünk egy konditerembe. A szervezetet pillanatok alatt túlterheljük, és csak másnap(tól) érezzük meg a kárát.

Célszerű tehát hosszú távra tervezni, ezáltal nem kényszerítjük magunkat vagy mást arra, hogy hirtelen teljesítsünk. Állítsunk össze edzéstervet, szegezzük ki jól látható helyre a nappaliba, a hűtőre – akárhova, ahol megfordulunk –, ezáltal az is beépül a tudatba, hogy sportolni természetes, ugyanolyan része a napnak, mint a bevásárlás.

Tipp kezdőknek

1.    Üljünk le a családdal, és beszéljük meg, ki milyen sportban lenne benne. Ha megvan a közös nevező ( például otthoni vegyes talajgyakorlatok), állítsuk össze a feladatsort, amit mindenkinek el kell végeznie a megbeszélt időközönként (akár kétnaponta). A beláthatóság miatt állapítsuk meg a mozgásprojekt végét is. Teszem azt, hogy három hónapig vagy a nyári szünetig stb. tart a közös sportolás. Ha beválik, úgyis megmarad.
2.    Ha motiválja a családot, állapítsunk meg „díjazást” a legjobban, legkitartóbban stb. teljesítőnek. Például, aki nyer (a legtöbbet ad le, a legtöbbet fejlődik stb.), az egy hónapig nem mosogat, vagy az választhatja meg, mi menjen a tévében hétvégén. Ami épp motiválja a családot. További motivációs, egészséges versenyszellemet erősítő tényező lehet, ha csapatokat alkotunk: fiúk a lányok ellen.
3.    Szépen, fokozatosan növeljük a testmozgás mennyiségét. Ha megvan a feladatsor, amit el kell végezni, hetente emeljük az ismétlések számát. Első két alkalommal még csak annyit végezzünk, amennyi megerőltetés nélkül megy. Ez lehet néhány fekvőtámasz, némi guggolás és pár kör futás lesz, de a szervezetet először rá kell ébreszteni, hogy a hosszú kihagyás után most valami más következik. Ha túl hirtelen vágunk bele, csak lesérülünk.
4.    Minél többet próbáljunk szabad levegőn mozogni.
5.    A talán legfontosabb: a lazítás, ami tulajdonképpen az „izmok lelazatása”, hétköznapi nevén a nyújtás. Tehát a bemelgítés-aktív sport-lazítás a helyes sorrend. Persze ez utóbbinak  részét képezi, hogy a lelkünkre is figyelemmel vagyunk: a sportolás senkinek sem mehet az idegeire. Onnantól, hogy valakinek lelki teher a sport, tudhatjuk, hogy valamit rosszul csinálunk. Talán más mozgás, vagy más intenzitás szükséges; legyünk tehát figyelemmel egymásra a sportolási szokásaink megválasztásakor.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.