Magyarkert: Ugord át a Dunát!

Hogyan lehet Magyarországot keresztül-kasul gyalogosan bejárni egy nap alatt? Természetesen sehogy, de a Magyarkert bebarangolható ennyi idő alatt.

Gyarmati Orsolya
2012. 10. 13. 4:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha Magyarországot egészében szeretnénk megtekinteni felülről, ahhoz űrhajóba kellene ülnünk. Ha viszont felpattanunk egy kisrepülőre a Magyarkert közepén, néhány perc és pár száz méteres magasság elég ahhoz, hogy hazánk pontos, kicsinyített mását megpillanthassuk: fentről jól kivehető a Balaton, a Duna, a Tisza, a Sió-csatorna, a hegységek sziluettjei, középen pedig – a Parlament helyén – a magyar zászló.

A Kecskemét melletti Jakabszállás határában, a Bugaci Nemzeti Parkban található Magyarkert pontosan 93 000 négyzetméternyi területen mutatja be mindazt, ami az országban található – csak éppen kicsiben. Hazánk domborzati és vízrajzi makettje mögött egy uniós pályázat és a BrandHouse Kft áll. Utóbbi a beruházással elsősorban a dél-alföldi régió turizmusát szerette volna fellendíteni a negyvenhektáros területen létrehozott Magyarkertben.

A kezdeményezés abban a tekintetben is egyedülálló, hogy a mini Magyarország a legnagyobb hazai botanikuskert is egyben: hazánk 3200 települését ugyanennyi növény jelöli a megfelelő helyen, márpedig ennyi fajtát egyetlen arborétumban sem találunk itthon.

A kert kialakítása során 1200 köbméter követ és kavicsot, valamint 55 000 köbméter földet mozgattak meg, több tonna fűmagot és 140 ezer magonc facsemetét ültettek el. Tizenkét kilométernyi új turistaút épült, az öntözőrendszer 35 km hosszan kanyarog a kis Magyarország területén.

A mintegy négyszázötvenmillió forintból megvalósult beruházás tavaly május óta várja a látogatókat. A programok összeállításakor a szervezők igen széles közönséget céloztak meg. Az idelátogató iskolások élő földrajzóra keretében ismerkedhetnek Magyarország vízrajzával, domborzatával és élővilágával. A Csodák erdejében felnőttek és gyerekek egyaránt betekinthetnek a természet színpadán zajló „jelenetekbe”. A Magyarország egyetlen működő  „avarkori” kemencéjeként hirdetett Kemencés program őseink étkezési szokásait, receptjeit ismerteti meg az érdeklődőkkel. Nyáron az óriáskert sok száz öntözője kínál felfrissülést a látogatóknak. Lehet fát ültetni, malomkövet itt hagyni emlékül vagy csak egyszerűen „lenni” egy napig.

Az extrémebb élmények keresői sem csalódhatnak a Magyarkertben, hiszen kipróbálhatják a mű-, a sárkány- és a sétarepülést, valamint a léghajózást. Akik legálisan – erdő- és parkőröktől mentes területen – szeretnének hepehupás terepen nagy és erős járművekkel száguldozni, azoknak lehetőségük van offroad eszközökkel megtenni ezt.

A Magyarkertről készült képekért kattints ide.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.