Aki miatt csökkent a császármetszések száma

A Szent Imre Kórházban ma Magyarországon az egyik legkevesebb beavatkozást hajtják végre. Mi a titok? Rákóczi István professzorral beszélgettünk.

– Mikor határozta el, hogy változtat a szakmai protokollon a császármetszések számának visszaszorítása érdekében?
– Nálunk sosem volt olyan nagyon magas a császármetszések száma: 20 százalék körül volt, de a tavalyi évben 20 százalék alá ment. Elsődlegesen tehát nem az volt a cél, hogy ezt csökkentsük, hiszen a magyarországi átlag ma 34 százalék. Inkább az történt, hogy amikor lecsökkent 20 százalék alá, akkor elkezdtünk gondolkodni rajta, hogy miért is történt ez így. Elemeztük a helyzetet, és olyan dolgokra jöttünk rá, amelyek amúgy is igazodnak a nemzetközi, császármetszéseket csökkentő gyakorlathoz.

– Tudna példákat mondani?
– Ilyen például az esetek utáni megbeszélés fontossága: hogy kielemezzük, jó döntés született-e és az adott helyzetben miért döntöttünk úgy, ahogy. A másik dolog a folyamatos jelenlét: nálunk van választott szülésznő és az a nemzetközi irodalomból is egyértelmű, hogy ha folyamatosan jelen van valaki egy szülő nőnél, akkor sokkal kevesebb a beavatkozás, a császármetszés, mert a nehézségeken átsegítik az anyát. De ha egy ügyeletben van két ügyeletes és öt szülés, akkor nem valósulhat meg a folyamatos jelenlét! További fontos szempont volt az egységes protokoll kialakítása a magzati szívhangok regisztrálásával kapcsolatban. Most mindenki egységesen dönt abban, hogy egy eredmény kóros vagy sem. Ha ugyanis mindenki másként dönt, akkor az biztosan emeli a császármetszések számát. Ezek voltak a fő tényezők, amelyek miatt 20 százalék alá csökkent a beavatkozások száma.

– Létre lehetne hozni olyan általános normakontrollt, amivel országos csökkenés érhető el?
– Nem! Ez nagy tévedés, ezt nem lehet központilag csökkenteni! Úgy lehetne mérsékelni a beavatkozások számát, ha egy kórházban – például 35 százalék körüli arány esetén – eldöntenék, hogy csökkenteni akarják a császármetszések számát. Ilyenkor összeül az egész társaság és megbeszélik, hogyan lehetne tenni az ügyért: ez a világon mindenhol így működik. Az, hogy központilag van egy protokoll, amit elrendelnek, nem működhet. A protokoll önmagában csak egy javaslat, amit mindenki úgy valósít meg, ahogyan akar. Ez pedig rengeteg tényezőtől függ: a főnöktől, a közösségtől és attól, hogy a szülésznőket hogyan vonják be a feladatba. Ez persze az egész ügy nehézségét is megadja, de nem csak nálunk van ez így, hanem a világon mindenhol. És látható, hogy ahol csökken a császármetszések száma, ott lokálisan történik változás, nem globálisan, országosan.

– Olvastam olyan orvos nyilatkozatát, aki még sosem bánta meg, ha a császármetszés mellett döntött, de azt igen, ha elmulasztotta a beavatkozást
– De hát mindenkin nem lehet császármetszést végrehajtani! Ez egy műtét, aminek megvannak a maga szövődményei. És van még egy nagyon lényeges szempont: azt kell meggondolni, hogy az első szülésnél elvégezzük-e a beavatkozást, mert az meghatározza a továbbiakat. Magyarországon a szülők ritkán akarnak egy gyereket, hanem legalább kettőt, de van, ahol többet is. Viszont ha egyszer már császármetszés volt, akkor nagy valószínűséggel a következő is az lesz. Arról nem is beszélve, hogy a lepényi tapadási rendellenességek folyamatosan emelkednek a császármetszések után. Az pedig vérzést jelent, vagy nagyobb vérzéslehetőséget a következő műtétnél, tehát a szövődmények esélye is növekszik. Összehasonlítva a hüvelyi szüléssel, azért ez mégiscsak egy hasi műtét, akárhogy is nézzük.

– Sokat hallani arról, hogy az oxitocin-injekció beadása egyenes út a császármetszéshez
– Az egy nagyon jó gyógyszer, de egy nagyon veszélyes gyógyszer. Erősödnek tőle a fájások, de sokszor kóros eltérések is fellépnek az alkalmazás során. Ezek általában elmúlnak, ha abbahagyjuk a gyógyszerezést, de van, aki nem hagyja abba, hanem azt mondja, hogy ez itt kérem kóros, és ezért megcsinálja a császármetszést. Nem lehet azt mondani, hogy az oxitocint dobjuk ki, mert az egy nagyon komoly fegyver, csak veszélyes, kétélű fegyver.

– Professzor úr hogyan látja, a Szent Imrében elért jó eredmények a továbbiakban is meg fognak maradni?
– Én azt hiszem, hogy megmaradnak. Az új főnök, dr. Sziller István főorvos is átvette az alkalmazott gyakorlatot, amellett hogy ő is hozott újításokat. Úgy gondolom, hogy ezt az is bizonyítja, hogy még mindig alacsony a császármetszések aránya: jelenleg 22 százalék körül mozgunk, egy évvel a vezetőváltás után.

Az interjú teljes terjedelmében a Családháló oldalán olvasható.