A keresők toplistáiból sok minden kiderül, azonban egyik listából sem tudjuk meg, hogy az elmúlt évben mi érdekelte, mi érintette meg leginkább a hazai családokat. Szerintünk emlékezetes eseményekből nem volt hiány az évben, nézzünk egy teljesen szubjektív válogatást, amelyben az egészen komoly dolgok keverednek az egészen viccesekkel.
2012. január
Hatályba lépett Magyarország új alaptörvénye, amely minden eddiginél hangsúlyosabban tartalmazza a családok védelmét.
2012. február
Ritkán látott balhé a Sote szülészetén: Két társaság szóváltásba keveredett egymással, majd ez tettlegességig, verekedésig fajult. A rendőrség előállított a helyszínről három embert a VIII. kerületi rendőrkapitányságra, majd egy negyediket is kórházi ellátása után, ugyanis ő könnyebben megsebesült. A három férfi és egy nő ellen csoportos garázdaság miatt indult eljárás. Sajátos módja a gyermekvárásnak.
Geréb Ágnest két évre fogházba küldték – jogerősen: Két év letöltendő fogházbüntetésre ítélte Geréb Ágnest a Fővárosi Ítélőtábla. A korábbi 5 esztendő helyett 10 évre tiltották el a szülész-nőgyógyászi és szülésznői tevékenység gyakorlásától. Ezenkívül 1,5 millió forintnyi bűnügyi költséget is ki kell fizetnie. Egy év után sem szabadulhat feltételesen a doktornő.
2012. március
Népi kezdeményezés indult a családon belüli erőszak megfékezésére: az erre vonatkozó kérelmet Halász Pálma, az Élet-Érték Alapítvány elnöke adta be az Országos Választási Bizottsághoz (OVB).
Családi napköziket ösztönöz a kormány: A kormány a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében nyolcmilliárd forinttal támogatja munkahelyi családi napközik létrehozását, ezzel segítve a kisgyermekes anyák munkaerő-piaci visszatérését. A pályázatokat május elseje és június elseje között lehetett benyújtani.
Köztévé, gyerekcsatorna – mégsem?: Bár március második felétől napi négy órában gyerektartalmakat is adnak, az M2 megmarad az M1 ismétlőcsatornájának is. Az eredeti tervek szerint tavaly március 15-én indult volna a gyerektévé, de ezt azóta többször is elhalasztották.