Többek között erről beszélgettünk dr. Paksy Mária pszichiáterrel, a Pacem in Utero egyesület alapító tagjával a vele készült interjú második részében.
– Azok alapján, amit eddig elmondott, az abortuszt követő tünetekről mintha senki nem akarna tudomást venni
– Sajnos ez szakmai szempontokat tekintve világszerte így van. Amerikában és számos nyugat-európai országban ismerik a posztabortusz szindróma (PAS) tüneteit, a Betegségek Nemzetközi Osztályozásában (BNO) azonban nem szerepel önálló diagnosztikai egységként.
– Miért?
– Mert akkor szembesülni kellene azzal az öt évtizedes gyakorlattal, amelyben módszeres, manipulatív tudatformálással széles körben elfogadottá tették, hogy a nő önmegvalósítás címen elpusztíthatja megfogant gyermekét. Ha az interneten rákeresünk a művi abortusz szövődményeinek kérdésére, akkor annak, amit találunk, csupán töredéke pro-life szemléletű, szemben a jelentős arányú abortuszpropagandával, amely következetesen bagatellizálja a szövődményeket. A New York-i Guttmacher Intézet szakterülete a reprodukcióval összefüggő lelki egészség kutatása, beleértve az abortuszhoz való jogok kérdését is. Három-négyévente nyilatkozatot adnak ki elsősorban az Amerikai Pszichiátriai Társaság szakvéleményeire alapozva. Ezekből kiderül, hogy a harmadik világban a családtervezési programokban az abortuszt mint a többivel egyenrangú családtervezési lehetőséget propagálják. Ugyancsak az Amerikai Pszichiátriai Társaságra hivatkozva nem ismerik el a PAS-t önálló pszichiátriai betegségnek. A szintén amerikai Johns Hopkins Egyetem az abortusz és a lelki zavarok kérdésében végzett felméréseiben azt állítja, hogy a legalaposabb kutatási eredmények nem támasztják alá azt a hipotézist, hogy az abortusz hosszú távú lelki problémákat okozna. Ezzel szemben én John és Barbara Willke Abortusz című munkájára hivatkoznék, amely számos nyelven megjelent, és magyarul is hozzáférhető. A professzor házaspár könyvében igen részletesen összefoglalja a művi terhességmegszakítás testi és lelki szövődményeit, hosszú távú társadalmi hatásait. A kézikönyvet időről időre kiegészítik a legújabb, e témában elérhető eredményekkel. Érdemes szólni egy 1987-ben megjelent könyvről is, amelynek címe Aborted Woman, Silent No More (Az abortuszon átesett nők nem hallgatnak többé). A szerző, David C. Reardon a művi terhességmegszakítás minden lelki következményét összefoglalja, a fejezetek előtt pedig megdöbbentő interjúkat közöl abortuszon átesett nők vallomásairól. Létezik Amerikában egy WEBA (Women Exploited By Abortion) nevű közösség, amely azokat a nőket gyűjti össze, akik megbánták, hogy abortálták gyermeküket. A tagok minden eszközzel azért tevékenykednek, hogy felhívják a figyelmet az abortusz várható testi-lelki következményeire és eltántorítsák a nőket a művi terhességmegszakítástól. Nálunk a rendszerváltás óta léteznek az úgynevezett pro-life szervezetek (Magzatvédő Társaság, Alfa Szövetség, Pacem in Utero Egyesület, illetve újabban kisebb civil közösségek), amelyek részben propagandatevékenységgel, részben várandós kismamáknak nyújtott tevőleges segítséggel törekednek egészséges szemléletváltást elérni. Én Szeresd és engedd élni címmel írtam egy, az abortusszal kapcsolatos kérdésekkel átfogó módon foglalkozó könyvet, számos női interjúval alátámasztva a leírtakat. Hasonló tematikával az Alfa Szövetség szerkesztésében is jelentek meg rendszeresen füzetek Anyaország címmel. A művi terhességmegszakítás után megjelenő korai pszichés tünetek nagyjából megfelelnek a poszttraumás stressz szindrómának (PTSD), ezért gyakran előfordul, hogy az abortuszon átesett, PAS-ban szenvedő nőket PTSD-sel vagy pánikszindrómával, esetleg más szorongásos kórkép diagnózisával kezelik és veszik nyilvántartásba, késői tüneteknél pedig depresszióval diagnosztizálják őket anélkül, hogy a hátteret feltárnák.
– A hippokratészi esküben pontosan mi áll az abortuszt illetően?
– Az eskü eredetileg így szól: „ nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata elhajtásához ” A végzős orvosok azonban ma már a hippokratészi esküt nem mondják el. Helyette minden egyetem összeállít egy, a hivatásetika főbb elveit tartalmazó esküszöveget, melyben az abortuszra vonatkozó elveket nem említik meg.
