Bocsánatot kérni a halott magzattól I. rész

Az abortuszt sokan rutinbeavatkozásnak gondolják, pedig valójában nagyon komoly lelki következményei vannak, amiről a nők többsége egyáltalán nem tud.

Gyarmati Orsolya
2013. 03. 13. 5:06
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dr. Paksy Mária pszichiátert, a Pacem in Utero egyesület alapító tagját kérdeztük a beavatkozások után fellépő testi-lelki problémákról.

– Évente hány abortuszt végeznek Magyarországon?
– A KSH adatai szerint 2011-ben 38 400 terhességmegszakítás történt. Ezzel a számmal Európában a lakosság arányához viszonyítva a második helyen állunk.

– Vajon mi áll ennek az elképesztően magas arányú terhességmegszakításnak a hátterében?
– A legfőbb ok, hogy sok esetben a terhes nők úgy érzik, nincs más alternatívájuk. Ha például valaki fiatalkorúként esik teherbe és a partnere nem vállalja fel a gyereket, a családja pedig elutasítja a segítségnyújtást, mert szégyenbe került a lány, akkor az magára marad. A családtagoktól azt hallja: „ha megtartod a gyereked, nem fogsz tudni továbbtanulni, én nem fogom helyetted felnevelni!” Más esetekben egzisztenciális problémák állnak az abortusz hátterében. Ha egy fiatal nőt felvesznek egy munkahelyre, és ő egy-két év alatt bedolgozza magát, rutint, tapasztalatot szerez, majd utána gyereket vállalna, tudja, hogy nincs lehetősége távmunkára, részmunkaidőre. Ha egy fiatal nő elvégzi az orvosi egyetemet, és utána családot szeretne alapítani, kiesik a szakképzésből, emiatt csúszik a szakvizsgája, és amikor visszamegy dolgozni, kezdheti elölről az egész procedúrát, feltéve persze, hogy van hová visszamennie.
Sok munkahelyen ultimátumot adnak a nőnek: ha szül, ne számítson rá, hogy később visszavárják. Tragikus annak a kolléganőmnek az esete, aki egy ilyen jellegű nyomás miatt abortálta az első gyermekét, de eközben olyan sérüléseket szenvedett a méhe, hogy meddővé vált. Az első terhesség megszakítása különösen veszélyesnek számít, noha az abortuszt sokan rutinbeavatkozásnak gondolják. Gyakran előfordul az is, hogy károsodik a méh záróizomzata, aminek a fejlődő, egyre nagyobb súlyú magzat megtartása lenne a funkciója. Az abortusz során ezt az izmot nagyon durva beavatkozás éri: egyre növekvő vastagságú pálcákat nyomnak fel a hüvelyen át, ezek átszakítják az izomrostokat, amelyek többé nem tudnak regenerálódni, s emiatt rendkívül megnő a későbbi terhességek során a vetélés, a koraszülés kockázata.

– Tudatában vannak ezeknek a veszélyeknek a nők, amikor úgy döntenek, elvetetik a gyereküket?
– Sajnos nem. Hivatalosan az abortuszról nem is hallanak a gyerekek, pedig nagyon fontos lenne már általános iskolában beszélni erről, már csak azért is, mert egyre inkább lefelé tolódik a nemi élet kezdetének életkora. A legtöbb fiatal teljesen tapasztalatlanul megy bele szexuális kapcsolatokba anélkül, hogy védekezne, hogy tudná, hogy abból gyerek lehet. Aztán amikor megvan a baj, kapkodnak ide-oda, és gyorsan elvetetik a babát.  A védőnőknek ugyan kötelező tájékoztatni a nőket az abortusz veszélyeiről, de ez egyrészt rutinszerű, másrészt nem egységes: van, ahol lelkiismeretesek és mindent elmondanak, van, ahol nem.

– Elsősorban mire kellene fektetni a hangsúlyt a tájékoztatásban?
– A legegyszerűbb a megelőzés lenne, vagyis annak tudatosítása a fiatalokban, hogy a szexuális együttlétből terhesség lehet. Ugyanakkor, mivel hazánkban az abortusz korlátlanul és legálisan végrehajtható, ez a védekezés egy lehetőségként él a köztudatban. A legtöbben nem gondolkoznak azon, hogy előzzék meg a terhességet, pedig ezt egészen korán el kellene kezdeni sulykolni otthon is, az iskolában is. Sajnos az a tapasztalat, hogy a szülő az iskolától, az iskola meg a szülőtől várja, hogy ez a fajta felvilágosítás megtörténjen. Egymásra hárítgatják a felelősséget, mert senkinek nincs türelme, ideje, energiája. A szülők nem ismerik saját gyerekeiket, márpedig, ha kamaszkor előtt nem beszélnek erről velük, utána már gyakorlatilag lehetetlenné válik.

– Milyen lelki következményekkel jár az abortusz?
– Egy gyermek elvetetése mindenképpen krízishelyzet a nő számára. Először is szembesülnie kell azzal, hogy váratlanul teherbe esett. A legtöbb nőnek nem az az első gondolata, hogy el kell vetetni a gyereket: ez egy 2-3 hetes súlyos vívódás eredménye. Amikor aztán eljutnak a döntésig, rettegni kezdenek a beavatkozástól, amikor pedig túl vannak az abortuszon, ébredéskor elképesztő ürességérzés tör rájuk, ami mellett rögtön megjelenik a bűntudat. Ha ilyenkor sikerül feldolgozni, mi történt, nem fejlődnek ki komolyabb pszichés zavarok. Ha azonban ez nem történik meg, nem oldódik az ahhoz kapcsolódó bűntudat, hogy a nő egy élő embert pusztított el, akkor megjelenhet súlyos szorongás, ami rohamokban, pánikszerűen tör rá. Előfordulhat álmatlanság, a halott gyermekről szóló rémálmok. A nő újra és újra átéli azt a folyamatot, ami elvezetett az abortuszig. Sokan dühöt, haragot éreznek azok iránt, akik egyedül hagyták, vagy belekényszerítették őket az abortuszba. Ha  mindezekről a nő nem beszél, a tünetek egyre súlyosabbak lesznek, s a végén szakemberhez kell fordulnia. Terápiában a gyógyszeres kezelés mellett a nőnek lehetősége nyílik átbeszélni a történteket, szembesülni a döntéssel, bocsánatot kérni az abortált magzattól és elengedni őt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.