„Nem akarok több gyereket!”

Helgának két kislánya van. Nemrég megkérdeztem tőle, szeretnének-e még gyereket? Meglepetésemre ő nem, de a férje igen.

Gyarmati Orsolya
2013. 04. 13. 12:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Helga egy ideje már visszament dolgozni, a gyerekek óvodába járnak, ő pedig imádja a munkáját és úgy érzi, így kiegyensúlyozott az élete. A munkahelyén sikeres, elismerik, és ami nem utolsó szempont: jól is keres. Délutánonként ugyan sokszor a nagymama megy a kicsikért, és reggelenként is előfordul, hogy Helga férje, Péter viszi óvodába a lányokat, de Helga azért igyekszik minél többször maga intézni a reggeli oviba menést és délután is megpróbál időben odaérni a gyerekekért.

„És milyen volt az az öt év, amit otthon töltöttél velük?”, kérdezem. Helga őszintén válaszol: „Nézd, tudom, hogy azt kellene mondanom, tökéletesen boldog voltam így, de az nem lenne igaz. Természetesen nagyon élveztem a babázást, hogy figyelhetem, miként fejlődnek, okosodnak, de egy idő után azt éreztem, egy kicsit mást is szeretnék csinálni. Eleinte csak otthonról dolgoztam, amikor a gyerekek aludtak, vagy a nagymamájuk bevállalta őket pár órára, de egyre inkább tudtam, hogy ennél többet szeretnék. Péterrel is megbeszéltük, hogy amint a kicsi is eléri az ovis kort, visszamegyek a régi munkahelyemre. Nekem szerencsém volt: nem szűnt meg a pozícióm, nem húzták a szájukat arra, hogy kisgyerekeim vannak, sőt, rendkívül pozitívan álltak ahhoz a tényhez, hogy immár anyuka vagyok. Biztosítottak róla, hogy ha betegek a lányok, ne aggódjak, megoldják, vegyek ki nyugodtan szabadságot. Szerencsére ilyen ritkán volt, vagy ha mégis, anyukám és Péter mindig be tudtak ugrani, amikor nehéz lett volna elszabadulni. Pontosan ezt és így szeretném csinálni, mert a család mellett teljes értékű munkaerő vagyok, de nem érzem azt, hogy elvennék a lányoktól bármit, hiszen délutánonként már otthon játszom velük és a hétvégéket is együtt töltjük.”

Péter körülbelül fél éve kezdte szóba hozni a még egy gyerek-témát. Ő azt szeretné, ha nagycsalád lennének, Helga viszont már a két lánnyal is tökéletesen kereknek érzi a világot. „Péternek négy testvére van, neki az a természetes, ha minden nyüzsög a gyerekektől. Én nem érzem magamban az energiát még egy babához és tudom, hogy nem tudnék türelmes lenni vele, mert öt év után bizony nem volt könnyű felvenni azt a feszített tempót, amit a munkahelyem megkövetel, és nem szeretnék még egyszer kiesni ilyen hosszú időre.”

A kérdés egyelőre nyitott: Péter és Helga már többször beszélgettek erről a dologról, de mivel mindketten feszültekké és idegessé váltak attól, hogy nem tudnak megegyezni elnapolták a témát. Péter megkérdezte egy pszichológus ismerősét is, mit tanácsol, hogyan tudnának hatékonyabban beszélni erről. A szakember azt javasolta, először is tegyenek fel maguknak olyan kérdéseket, mint „Miért nem akarok még egy gyereket? Miért zavar ennyire ez a téma? Miért ragaszkodom a harmadik babához? Hogy érezném magam, ha mégsem születne több gyerekünk?”, és csak ezután üljenek le beszélgetni. A pszichológus szerint fontos, hogy amíg az egyik fél beszél, a másik semmiképpen ne szakítsa félbe, és mindketten legyenek tökéletesen őszinték. Fontolják meg jól egymás érveit és figyeljék, milyen érzéseket keltenek bennük a másik szavai.

Ezt a fajta vitát azonban azért nagyon nehéz eldönteni, mert nincs köztes megoldás. Nem tűnik működőképesnek az, hogy a házaspár várjon még néhány évet, hátha megváltozik a feleség álláspontja, hiszen minél idősebb egy nő, annál megterhelőbb a baba kihordása, nem beszélve a szoptatásról és az éjszakázásról. Mindenképpen a nőn múlik a döntés, hiszen a kilenc hónap, a természetes táplálás kizárólag az ő reszortja, míg az első években folyamatos jelenlétet kíván a kicsi. Ugyanakkor sok nőnek lelkiismeret-furdalása van, amiért nem akar több gyereket, és önző döntésnek azt, hogy a férjétől elvenné ezt az örömöt. Ha viszont nem tudja jó szívvel, őszintén azt mondani, hogy szülessen még kisbabájuk, vajon felelősségteljes lehet egy, csupán a férj kívánságának eleget tevő döntés? Olyan dilemma ez, amelyre csak kevesen találnak jó megoldást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.