Anya egy héten át sztrájkol

A kétgyermekes Claire Cisotti napi négy órát ingázott a munkahelyére, tíz órát töltött ott, és mellette természetesen a házimunkát is ellátta. Egészen mostanáig

Tegnap éjszaka, amikor holtfáradtan hazaértem, és alig álltam a lábamon, a házba belépve azt láttam, hogy senki nem mosogatott el, senki nem sétáltatta meg a kutyát, és totális káosz uralja az otthonunkat. Max, a férjem, otthonról dolgozik, mégis elvárja tőlem, hogy tízórányi munka után hazafelé ugorjak be a szupermarketbe, és hozzak neki vacsorát, amit természetesen még meg is kell főznöm. Keserűnek tűnök? Nos, az is vagyok. Ugyanis tizennégy éve, amikor férjhez mentem, nem gondoltam, hogy életfogytig tartó rabszolgaságra vagyok ítélve, pedig sejthettem volna. Egy olyan olasz pasihoz hozzámenni, aki egyke és az anyukája még az ételt is megrágta helyette, komoly következményekkel járhat.

Max még egy tojást sem tud megfőzni. Ez egészen addig nem jelentett gondot, amíg vissza nem mentem dolgozni. Ekkor ugyanis az egész otthoni életünk káoszba fulladt. Azt gondoltam, Max majd besegít, hiszen egész nap otthon van. Tudom, hogy keményen dolgozik. De valóban belehalna, ha néha elmosogatna, összesöpörne, vagy csinálna egy vacsorát? Úgy tűnik, igen. Így aztán úgy döntöttem, megmutatom Maxnak, mit jelent tisztán tartani az otthonunkat. És ennek egyetlen módja az, ha én nem csinálom tovább. Emiatt valószínűleg elválunk majd, de ha a sztrájkom netán mégis cselekvésre késztetné Maxot, már megérte.

Amikor megmondtam a gyerekeknek, hogy mostantól sztrájkolok, igen riadt arcot vágtak. Mimi azt kiabálta: „Mit teszel velem?” Igaza van: a következő héten valószínűleg éhezni fog. Zac miatt nem aggódtam, mivel ő az iskolában eszik hétköznaponként – akkor döntött így, amikor visszamentem dolgozni. Ő tudta, hogy hol vannak az apja határai

Max minden nap ugyanazt eszi: reggelire két csokiszelet és egy eszpresszó, délelőtt újabb két csokiszelet, ebédre sonka és szalámi kenyérrel, délután nutellás croissant, vacsorára pedig pepperonis pizza, hamburger, vagy főtt rizs. Házasságunk évei alatt egyszer sem tudtam rávenni, hogy zöldséget vagy gyümölcsöt juttasson a szervezetébe. Így ma feltöltöttem a hűtőt csupa egészséges étellel, hogy legalább Mimi találjon valamit, ha megéhezne. Ezután a pincétől a padlásig végigsikáltam a házat. Megmondtam Maxnak, hogy holnap reggeltől semmiféle házimunkát nem végzet. Max retteg.

Korán keltem, szorongva, milyen is lesz ez a hét. Reggel hatkor felkeltettem Maxet. Nem esett le neki, hogy a gyerekeket is neki kell elindítania az iskolába. Ezután – három év után először – kifestettem a körmeimet. Igyekeztem ellenállni a kísértésnek, hogy mindent kikészítsek a reggelihez, illetve az iskolához. Már félúton jártunk a suli felé, amikor a gyerekek rájöttek, hogy a tornazsákjaikat otthon hagyták. Max majdnem felrobbant mérgében, de visszafordult, miközben a haszontalan feleségéről morgott félhangosan. Isten hozott a való világban, drágám!

Amikor este fél kilenckor hazaértem, a ház viszonylag rendben volt. Mimi is kapott enni. Max azonban rám támadt, mielőtt levehettem volna a kabátomat: „Le sem ültem egész nap!” Sikerült néhány tányért betennie a mosogatógépbe és felszednie a padlón hányódó ruhadarabokat. Saját magához képest ez valóságos csoda. Sajnálatot éreztem: milyen rendes férj, aggódom, hogy olyan feszültnek tűnik. De álljunk meg egy pillanatra! Amikor én még itthon voltam, ő pedig eljárt dolgozni, minden este tiszta, rendezett otthon és meleg vacsora várta. Túl nagy kérés, hogy én is ilyen körülmények között érkezzek haza esténként?

Egyébként a kávémat ágyba hozta. Ezt mindig megteszi nekem. Tornáztam egy kicsit, aztán észrevettem, hogy Max csak a saját ágyrészén ágyazott meg, az egyémen nem. Kifogyóban a wc-papír: kíváncsi vagyok, mikor fog újat venni. Max felhívta a figyelmemet, hogy elmosogatott, viszont halomban áll a vasalásra váró ruha. Megmutattam neki, hol tartjuk a vasalót.

A szerda a szabadnapom: ilyenkor általában egy nap alatt igyekszem minden feltorlódott házimunkát megcsinálni, és szétszakadok a vásárlás, a főzés és a vasalás között. Mivel féltem, hogy ezúttal sem tudok majd a csábításnak ellenállni, inkább átmentem egy barátnőmhöz beszélgetni és kávézni.

Amikor hazaértem, Max a kanapán feküdt, evett és tévézett. Mindenhol morzsák borították a nappalit. A koszos cipője a szőnyegen, a kávéasztalon koszos csészék, és por, por mindenütt. Éreztem, hogy nő bennem a feszültség, tudom, ha megszólalnék, véget nem érő veszekedés venné kezdetét, így sarkon fordultam és elmentem otthonról. Éjjel Max megkérdezte, nem hagynám-e abba a sztrájkot. Szerintem azt hiszi, ez az egész csak vicc, pedig én abban reménykedtem, hogy végre észreveszi, milyen nagy szükségem volna segítségre.

A hálószobában maradtam, de hallottam, amint Max megpróbálja Mimit összeszedni és elindítani az iskolába. Az idegeimnek annyi. Amikor lementem, teljes káosz fogadott. Minden foltos, ragadós és poros volt. Mindent elborítottak az ételmaradékok, a koszos poharak. Hegyekben állt a mosatlan, és elfogyott a tej. Max viszont azt állította, hogy ura a helyzetnek. „Viccelsz velem?” – tört ki belőlem. „Belefulladunk a koszba!” A válasza: „Igen, de ettől eltekintve minden oké.”

Ez a legnehezebb napom: ilyenkor csak kilencre érek haza, ráadásul Zac is otthon eszik. Maxnak azonban még sosem jutott eszébe, hogy vacsorát készítsen nekünk. Ez alól a mai nap sem volt kivétel,  bár legalább rendelt pizzát. A ház katasztrofálisan néz ki. A konyhában egyetlen szabad négyzetcentiméter sincs, amit ne borítanának koszos edények. Mimi halkan megkérdezte, amikor lefektettem: „Anya, mikor lesz megint minden a régi?” Majd’ megszakad a szívem érte!

Alig aludtam éjjel: mindenáron fel akartam venni a gumikesztyűimet, hogy elkezdjek takarítani. Max reggel belátta, hogy elszabadult a káosz. „De nekem dolgoznom kell, Claire” – magyarázta. Vajon mit gondol, én mit csinálok egész nap? Nem látja, mennyire jól esne, ha egyszer legalább megköszönné, hogy tisztán és rendezetten tartom a házat? Kezdem azt érezni, hogy nem is érdekel már, segít-e vagy sem. Csupán egy kis hálára vágyom

Végre! Max bevallotta, hogy mennyire utálta az egész heti rendetlenséget és koszt. A gyerekeket reggel átvitte a szüleimhez és segített kitakarítani. Apró győzelmet érzek, mivel úgy tűnik, megértette, miért is vagyok olyan elégedetlen az eddigi felállással. Azt mondta, nem vette észre, milyen nagy munka dolgozni és rendet tartani, ezért elhatározta, hogy megpróbálja kivenni a részét az otthoni munkákból. Hatalmas megkönnyebbülést érzek: veszekedés nélkül beszélünk a dologról. Siker? Majd kiderül, amikor végzett a mosogató kisúrolásával