Erszényterápia – nem csak kiskenguruknak!

Nincs fontosabb egy gyermek számára, mint a szeretet, a törődés és az érintés. Különösen a koraszülötteknél...

Ma már egyre több kórházban természetes dolog, hogy szülés után azonnal az anyára teszik a csupasz kis újszülöttet, aki egyrészt megnyugszik, másrészt ősi ösztöntől vezérelve keresni kezdi a tejforrást, nem utolsó sorban pedig azonnal elkezd kialakulni a kötődés anya és gyermeke között. Sajnos azonban nem minden kisbaba ilyen szerencsés: a koraszülöttek, illetve azok a babák, akik valamilyen probléma miatt inkubátorban kénytelenek eltölteni életük első heteit-hónapjait, sokkal kevesebbet kapnak ezekből a bőrkontaktusokból, simogatásokból, dédelgetésekből. Ha hozzájuk nyúlnak, az általában valamilyen gyógyszeres kezelés miatt történik, szopizás helyett cumisüvegből, még rosszabb esetben csövön át táplálkoznak, és édesanyjuk szívdobogása helyett a gépek zúgását hallgathatják csupán.

Az érintés az egyik legalapvetőbb emberi szükséglet, a kisgyermekek esetében pedig szó szerint létfontosságú. Ebből indult ki két, a kolumbiai Anya és Gyermeke Intézetben dolgozó kutató a 70-es évek végén, akik bebizonyították, hogy a folyamatos bőrkontaktus az anyával segíti a gyógyulást, a fejlődést, a baba-mama kapcsolat szorosabbá tételét, illetve hozzájárul a test-lelki problémák gyorsabb megoldásához.

Kolumbiát akkoriban rendkívül magas csecsemőhalandóság jellemezte, az újszülött osztályon dolgozók pedig túlterheltek voltak. A két orvos azt javasolta, hogy tegyék lehetővé legalább az alacsony súllyal született babák esetében, hogy folyamatosan szopizhassanak és érezhessék édesanyjuk szívdobogását és testmelegét. A kenguruzást hamarosan a koraszülötteknél is bevezették, s nagyon hamar kiderült, milyen sok előnye van a módszernek: sokkal több koraszülött és alacsony súllyal született baba maradt életben, jóval kevesebben kaptak komoly betegséget, például az ezeknél az újszülötteknél annyira jellemző légúti fertőzést. Hosszú távon jobb volt a kognitív fejlődésük, kevésbé szorongtak, jobban tűrték a fájdalmat és minden téren könnyebben utolérték időre született társaikat.

A módszerben egyébként a világon semmi új nincs, csupán annak a réges-régi tudásnak az újrafelfedezéséről szól, miszerint nincs fontosabb egy gyermek számára, mint a szeretet, a törődés és az érintés.

Bár továbbra is inkább a csodakategóriába sorolnánk annak a koraszülött ausztrál babának az esetét, ami nemrég bejárta a világsajtót, mégis sokan a kengurumódszer jótékony hatásának tulajdonítják azt a tényt, hogy egy halott újszülött több mint két óra után magához tért és szopizni kezdett. (videó lejjebb!) Annyi bizonyos, hogy a kenguruterápiának, vagy erszényterápiának elkeresztelt módszer három alapelve a szeretet, az anya testének melege és a szoptatás. A koraszülött babák esetében az anya testmelege biztosítja a picurkák túlélését egy olyan környezetben, amelyhez egyedül képtelenek lennének alkalmazkodni. A kicsik folyamatosan édesanyjuk pólója, inge alatt „lógnak”, (alkalmanként az édesapjukon is!), s nem viselnek mást, csak egy pelenkát és egy kissapkát. A kengurus kórházakban lehetőleg minden vizsgálatot és kezelést úgy végeznek, hogy a baba közben ugyanúgy édesanyjára van kötve, és csak a legszükségesebb esetekben választják el őket egymástól.

Számtalan kutatás bizonyította be azóta, hogy az így kezelt kisbabáknál sokkal kisebb arányban jelennek meg a koraszülöttekre egyébként jellemző betegségek, ügyesebben és hamarabb kezdenek el szopizni, mint inkubátorban fekvő társaik, és a kötődés is jóval gyorsabban és mélyebb formában alakul ki, mint azoknál a babáknál, akiket csak néha vehet kézbe az édesanyjuk.