Freinet-iskola: A gyerek kíváncsi

Szabad önkifejezés, kísérletezés, tartalmas közösségi élet. Miről szól a Freinet-pedagógia?

Több felsőoktatási intézmény, köztük a Budapesti Tanítóképző Főiskola, a soproni Benedek Elek Óvóképző Főiskola, a kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanárképző Főiskola, az ELTE bölcsészkara, az ELTE Tanárképző Főiskola, az esztergomi Vitéz János Katolikus Tanítóképző Főiskola kérte fel az elmúlt években a Freinet-pedagógia magyarországi képviselőit és művelőit, hogy mutassák be a hallgatóknak ezt a gyermek- és tevékenységközpontú pedagógiát vagy annak elemeit.

A rendszerváltáskor Magyarországon is elterjedtek a reformpedagógiai irányzatok, többek közt a Freinet-módszer is. Nagykovácsiban kezdte meg működését az első Freinet-szellemiségű iskola és óvoda is.

Előttünk áll a gyermek

A Freinet-pedagógia veleje egyszerű: kísérletezés, szabad önkifejezés, tartalmas közösségi élet. A gyermek természetes kíváncsiságára építenek, nem a tudás átadása a kizárólagos cél, sokkal fontosabb ennél a kutatási módszer, a gondolkodási mód elsajátítása.

Vallják, minden gyermek magában hordozza kibontakozásának, önmegvalósításának csíráit. A nevelő dolga az, hogy ezt segítse: teremtsen olyan légkört, amelyben a gyermek szabadon megnyilvánulhat, kifejezheti gondolatait, érzéseit.

Freinet pedagógiája közösségi irányultságú, de ez a közösség elfogadja a másságot, hagyja érvényesülni az egyéni sajátosságokat. A közösen végzett munka együttműködésre, kölcsönös segítségnyújtásra nevel. Az ilyen munka örömének ízét akarja megéreztetni a gyerekekkel.

Pukárszky Béla és Németh András Neveléstörténetében – idézve Freinet-t – azt írják: Freinet „ezekben az években írta az egyik népoktatási lapban: »Az iskolának több és nagyobb feladata van, mint hogy továbbítsa az ismereteket. Amit nagyra értékelünk, az nem az ismeret, hanem maga a felismerés, a kutatás. Az értelem nem magtár, amit megtöltünk; láng, amelyet szítani kell. ( ) Ismerjük az ideális iskolát ( ), de nekünk a legkeményebb realitás talaján kell dolgoznunk. Olyan gyermekek ülnek előttünk, akiknek sokszor nagyobb szükségük van kenyérre és ruhára, mint szellemi táplálékra. Az élet, amely körülvesz bennünket, normális és amorális, fatálisan fékezi erőfeszítéseinket.«”