– Az 1912. december 28-án szövetséggé szerveződő cserkészet annyira népszerűvé vált Magyarországon, hogy 1933-ban Gödöllő adhatott otthont a 26 000 fő részvételével tartott 4. cserkész világdzsemborinak. Ma is trendi cserkésznek lenni?
– Ahhoz, hogy helyén kezeljük a szervezet jelenlegi állapotát, ismerni kell a folyamatokat: a cserkészet a negyvenes évekig virágzott Magyarországon, 1948-ban azonban felülről irányított összeolvadásunk az úttörőkkel évtizedekre meghatározta a mozgalom helyzetét. Jelzésértékű, hogy 1989-ben a cserkészet volt az első bejegyzett társadalmi szervezet, és az akkori eufória komoly állami támogatást élvezett. A kilencvenes évek elején tartott március 15–i ünnepségünket az Operaházban rendeztük, az esemény fővédnöke a köztársasági elnök volt, de tiszteletét tette a rendezvényen a házelnök és a miniszterelnök is. A kezdeti lelkesedés mögött azonban kevés volt a tartalom, így már az évtized közepétől egyre inkább a kiábrándultság volt a jellemző. Az évezredváltás sem hozta meg a fordulatot, a mozgalom számára igazi mélyrepülést hoztak az első évek. A legnagyobb problémát az utánpótlás jelentette: a vezetés nem tudta, pontosabban nem akarta kinevelni utódait.
A 2006-os tisztújító közgyűlés azonban végre megtörte az akkori elnökség hegemóniáját, akik mintegy kétszáz főre számítottak, csakhogy egy kis háttérszervezésnek köszönhetően hatszázan jelentek meg a helyszínen. Noha különböző jogi kifogásokkal még vagy fél évig sikerült megakadályoznia a váltást, végül 2007 tavaszán felállt az új elnökség, ami egyben generációváltást is eredményezett: 32 évesen én voltam a legidősebb tag az elnökségben.
– A felmérések szerint a gyerekek többsége elhízott, nem sportol és legszívesebben a számítógép és a tévé előtt tölti szabadidejét. Mivel lehet megszólítani a jelenlegi fiatalokat?
– Sokan mondják még ma is, nem vagyunk sehol. Az egyenruha viselésének hiánya miatt valóban nem látszódunk, miközben mi vagyunk Magyarország legnagyobb ifjúsági szervezete. Véleményem szerint a cserkészetnek nincsen alternatívája, ennél jobbat nem lehet kitalálni a gyerekek számára: közösségbe kerülnek, a természetben töltik a szabadidejüket, és a cserkésztörvények is nagyszerű életelvek alapján rendeződnek. Aki közénk tartozik, nehezebben veszíti el a hitét, az a háló, amit nyújtunk számukra óvó erőként védelmezi a tinédzser korban felmerülő problémákkal szemben.
– Téged mi vonzott a mozgalomhoz?
– 12 évesen került a kezembe egy könyv a cserkészetről. Ahogy belelapoztam, már akkor éreztem: nekem erre van szükségem. Az általános iskolában cserkészcsapatot szerveztem, és ez a lelkesedés a Fasori Evangélikus Gimnáziumban is kitartott. Itt találkoztam Endrődi Frigyessel, aki a cserkészek részéről 1948-ban letette a zászlót. Számára katartikus élmény lehetett átélni az újjászerveződést. Először őrsvezető lettem, majd elvégeztem a segédtiszti tábort és 1993 környékén már parancsnok voltam. Egyetem alatt sem szakadtam el a szervezettől, ifjúsági referensként segítettem a fiatalokat, 2002-től arnóti lelkészként néhány évre kikerültem a vérkeringésből, mígnem a 2006-os tisztújítás merőben új feladatokat rótt rám a mozgalomban.
– Van életkori korlát? Hány éves kortól lehet valaki cserkész? És harminc felett is lehet nyitni felétek?
– Hét éves kortól várunk mindenkit, felső korhatár pedig nem létezik. A csatlakozás feltétele egy alapképzés elvégzése, majd fogadalmat is kell tenni. A legtöbben 10-12 éves korban találkoznak a cserkészettel az iskolákban rendezett toborzások alkalmával. Nálunk elsődleges irány a természet: a gyerekek hamar megismerkednek a sziklamászással, az evezéssel vagy a barlangászással. Idővel egyre nagyobb teret adunk a cserkészeknek, és ezzel párhuzamosan növekedik a felelősségük is. A 15-17 éves közötti tagjainkat kószának, a 17 felettieket pedig vándornak hívjuk.
– A cserkészet elsősorban a fiataloknak nyújt programokat. De mi lesz azokkal a diákokkal, akik leérettségiznek? Nagy a lemorzsolódás?
– Nem törvényszerű ez a folyamat, ugyanakkor valóban létezik. Egyetem vagy főiskola elvégzése után vezető leszel, vagy egyre nehezebben találod meg a helyed. Hiteles programokkal és vezetőkkel azonban megállítható a lemorzsolódás. A jelenlegi elnökség egyik különlegessége, hogy a 30-as éveinket is a cserkészet égisze alatt éljük: munka, család és házépítés mellett. Nem könnyű, de talán a fiatalok számára is bizonyíték lehet, hogy meg lehet csinálni.
– A kis cserkész is ott segít, ahol tud? Önkéntes munkákban részt vesztek?
– Miskolcon és környékén például aktívan részt vettünk a felsőzsolcai árvíz elleni küzdelemben, homokot lapátoltunk, és segítettünk a segélycsomagok szétosztásában, Devecserben pedig egy 15-20 fős cserkészcsapat küzdött az iszapmentesítésben. Azon dolgozunk, hogy egyre szervezettebb formában legyünk képesek segíteni, mikor baj van.
– Napjainkban egyre pejoratívabb jelentése van az egyenruháknak. Ti ebből mit érzékeltek?
– Mindig hangsúlyozom a cserkészeknek: látszódjatok! Azért van egyenruhánk, hogy hordjuk! De nemcsak a külsőségek miatt szeretem hordani, hanem a praktikussági okokból is. A mai fiatalok már nem emlékeznek az úttörők piros nyakkendőjére. Szép színes volt, de műszálból készült, így még arra sem volt alkalmas, hogy egy forró edényt megfogjunk vele. Ugyanakkor el kell ismerni, nem feltétlenül a XXI. századi divatot követi. Több női vezetőnk is jelezte, nem elég csinos. A nyitottság megvan bennünk, ezen tényleg ne múljon a viselete.
– A szocializmusban annullálták a szervezet vagyonát, ingatlanjait. Van esély ennek visszaszerzésére?
– Az állam is elismerte, iszonyatos mennyiségű vagyon veszett el az államosításnak köszönhetően. Ez mai számokban nagyságrendileg elérheti a 80 milliárd forintot. Elvesztek az irodaházak, a vízitelepek és más közösségi irodák. A cserkészközpont például közadakozásból épült fel az Arany János utcánál, ehhez képest a rendszerváltás után az első kormány utolsó napjaiban mindössze a jemeni követség egyik szállását kaptuk meg. Sovány vigasz, de ennél többet azóta sem kaptunk.
– A kormányzattal kötött megállapodás sem lendíthet a szervezet helyzetén?
– A támogatás mindenképpen jelzi, nem mondtak le rólunk, ugyanakkor tény az is, cserébe feladatot is kaptunk: tíz év alatt meg kell dupláznunk taglétszámunk. Tavaly az Erzsébet-program keretében pedig például ezer hátrányos helyzetű gyereket táboroztattunk, de részt vettünk más iskolai szabadidős programok szervezésében is. A mozgalom bővítését és a kapcsolatok kiépítését az egész Kárpát-medencére szeretnénk kiterjeszteni. A határon túli magyarság körében ugyanis kifejezetten nagy hagyománya van a mai napig a cserkészetnek. Csak egy érdekesség, állítólag Romániában több a magyar származású cserkész, mint a román.
– Meglehet a 16 ezres létszám?
– Ennél jóval nagyobbat gondoltunk. A Kárpát-medencében élőket is bevonva a programba a reményeink szerint akár az 50 ezres létszámos is elérhetjük. Ehhez természetesen komoly változásokra volt szükség: egy éve működtetjük a csapatalapítással foglalkozó mentorok hálózatát, akiknek a feladata, hogy segítse az új őrsöket. A nyár elején indul a reklámkampányunk is, óriásplakátokon és tévés spotokban próbáljuk bemutatni a mozgalom alapjait. A folyamat egyik legnagyobb erőpróbája az ócsai Ludovika kiképzőbázison tartott nemzeti táborunk augusztus 11-19. között. Ez nem klasszikus dzsembori lesz: a kétszáz hektáros területen mintegy 100-150 darab 30-35 fős csapatot várunk Munkácsról, Szabadkáról és Los Angelesen keresztül egészen Buenos Airesig. Az előkészületek másfél éve kezdődtek és legalább kétszázan próbálják a nomád tábor minden egyes elemét tökéletesen megszervezni.
