„Legföljebb sír egy kicsit az a gyerek!”

Nem fog fájni?! – Humánus orvoslás a csecsemő- és gyerekgyógyászatban címmel konferenciát szervez a Padlás Konzultációs Műhely.

Nem fog fájni?! – Humánus orvoslás a csecsemő- és gyermekgyógyászatban címmel közös konferenciát szervez az Európai Szülők Magyarországi Egyesülete, a Padlás Konzultációs Műhely és az ELTE-PPK Affektív Pszichológia Tanszéke A rendezvény, amelyre szeptember 20–21-én kerül sor arra szeretné felhívni a figyelmet, milyen sokszor sérül a kiskorúak joga az egészségügyi beavatkozások, a kórházi tartózkodás, a különböző orvosi eljárások során, s milyen súlyos, akár az egész családot érintő pszichés következményei vannak e jogok megsértésének. Sződy Judit pszichológussal, a konferencia egyik szervezőjével készítettünk interjút.

– Kiknek szervezik a konferenciát?
– A konferencia célja, hogy közismertté tegye, hogy a gyerekeknek speciális igényeik vannak, és ezeket ki lehet elégíteni az egészségügyi gondoskodás során is. Elsősorban annak örülnénk, ha minél több egészségügyi dolgozó és döntéshozó jönne el a konferenciára, hiszen főleg rajtuk múlik a gondoskodás minősége. Ám az a tapasztalat, hogy az ilyen változások „alulról” szoktak indulni, a szülők felől, ahogy az apás szülés vagy a háborítatlan szülés igénye sem az orvosokban merült fel annak idején. Ha a szülők ismerik a jogaikat, és főleg, ha tudják, hogy vannak jó példák, vannak olyan intézmények, ahol megfelelő szemlélettel kezelik a gyerekeket, akkor követelni fogják a változást.

– Magyarország mennyire áll rosszul nemzetközi viszonylatban a humánus gyermekgyógyászatot illetően?
– Erről nincsenek pontos információim, ám az biztos, hogy a legtöbb országban – tőlünk nyugatra – a szülőt kompetensnek tekintik, és ha szeretné képviselni a gyereke igényeit, nem gondolják azt, hogy csak akadékoskodni akar.

– Milyen jogok sérülnek a leginkább a gyermekgyógyászatban és hogyan?
– Elsősorban a kapcsolattartás joga: sok helyen még mindig nem veszik figyelembe, hogy az újszülött, a csecsemő, a gyermek kiszolgáltatott a szülei nélkül, a legkisebbek számára elemi igény a szülővel való együttlét.

– Miért nem, vagy miért csak kevéssé veszik figyelembe azokat az igényeket és jogokat, amelyeknek betartásával jóval eredményesebb és humánusabb lehetne a gyermekgyógyászat?
– Egyrészt nem értik a hátterét. A mai napig az a nézet uralkodik, hogy a szülő-gyerek közelségnek nincs jelentősége. Legföljebb sír egy kicsit az a gyerek, de legalább a szülő nincs láb alatt, nem kérdez folyton, és nem zaklatja föl a gyereket azzal, hogy aggódik. Ennek a fordítottja is igaz: sok szülészeten az anyát szeretnék megkímélni a gyerekkel járó terhektől, amikor azt mondják: „Ne zavarjuk az anyát, hagyjuk pihenni!”. Alapvető ismeretek hiányoznak a szeparáció hatásáról. A gyerek sírását az egész társadalom nem kezeli helyén. Hányszor halljunk olyan mondatokat, mint: „Hagyd sírni, hadd táguljon a tüdeje!”, „Ne vedd fel, mert elkényezteted!”. A csecsemőkutatás pedig lassan ötven éve bizonyította, hogy a tartós stressz káros, és az idegrendszerben maradandó strukturális változásokhoz vezet. Ezt szeretnénk tudatosítani a konferenciával, hátha valaki meghallja, és ő is mer változtatni.

– Mit kell tudni a felesleges beavatkozásokról és azok hatásairól, következményeiről?
– A felesleges beavatkozások stresszt, egészségkárosodást okozhatnak, és – ha ez még nem lenne elég – drágák is. Elképesztő pénz folyik el az egészségügyben fölösleges laborvizsgálatokra, antibiotikumokra, tökéletesen indokolatlan kórházi gondozásra, miközben nincs pénz papírvattára, gumikesztyűre és életmentő műszerekre...

– Milyen hátrányok érik a gyerekeket a nem jogkövető magatartás miatt?
– Pszichés és fizikai hátrányok. A következményekkel pedig többnyire nem az az egészségügyi dolgozó szembesül, aki a probléma hátterében áll, hanem a család és azok a segítő foglalkozásúak, akikkel a szülők később fölveszik a kapcsolatot. Ha példának a szoptatás nem szakszerű támogatását vagy megakadályozását vesszük, akkor könnyen belátható, hogy a szoptatási problémákkal, mellgyulladással, az anyatej mennyiségének csökkenésével, a gyerek táplálkozási zavarával, a később megjelenő akut és krónikus betegségekkel már nem az az egészségügyi dolgozó vagy team találkozik, aki az elején elmulasztotta a szakszerű segítségnyújtást, vagy éppen akadályokat gördített a szoptatás elé.

– Mi lenne a jó gyakorlat?
– Sokféle jó gyakorlat van, attól függően, milyen területet vizsgálunk, de amit minden helyzetben szem előtt kellene tartani, az a gyerek és a szülők szükségleteinek ismerete, egy olyan hozzáállás, amely még vészhelyzetben is az adott gyerekre összpontosít, nem pedig a betegségre. Nagyon jó példákat találtunk a legkritikusabb helyzetek kezelésére is, úgy mint a koraszülöttek ellátása, a koraszülöttmentés, a mentőorvos munkája. Ha ezt ott meg lehet valósítani, akkor úgy gondolom, más területeken egyértelmű, hogy sincs akadálya.

– Miért kell „bebizonyítani”, hogy ezeket a jogokat és törekvéseket fontos szem előtt tartani? Nem evidens, hogy a gyerekek testi-lelki gyógyulása a cél, és ezért a gyerekek szempontjait kell figyelembe venni?
– Nem evidens. Nagyon sokan a gyerekben csupán a beteget, a leleteket, az értékeket, a kórállapot által hozott pontokat, a lehetséges pereket, a teljesítményt, a publikációkat, a tudományos előrelépés lehetőségét látják. Amit viszont nem látnak az az, hogy Olivér, Panka, Borika rendkívül rossz helyzetben van az édesanyja nélkül, de sajnos azt sem, hogy a szülői jelenlét bizonyítottan javítja a műszerek által mért értékeket, az oxigénellátást a vércukorszintet, a testhőmérsékletet...