Akik tényleg ingyen dolgoznak

Létezik néhány pécsi fiatal, aki számára a munka nem teher, hanem szórakozás. Ráadásul nem is profitorientált célok vezetik őket.

bencze
2013. 09. 12. 4:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint kétezer lájk meggyőző erővel bír. Legalábbis a Megcsináljuk helyetted Pécs elnevezésű kezdeményezés Facebook-profilján található több tucat fotó azt bizonyítja, bizony a Mecsek alján igencsak komoly érdeklődés mutatkozik a lelkes fiatalok segítő kezeire. Miután a repertoár széles, özönlenek a megkeresések.

Az eredetileg öt srácból álló, később három lánnyal bővült csapat nemcsak takarít, füvet nyír vagy gyümölcsöt szed, vállal költöztetést, a számítógép telepítése sem ismeretlen számukra, építettek már parkolót, sőt egy leharcolt busz renoválásában is részt vettek már. Számunkra ez elsősorban buli – állítják. A fiatalok szerint nem árt olykor a szabadidejüket hasznosan eltölteni. Hirdetésük mindenesetre beszédes: „Lehetsz idős vagy fiatal, egyedülálló vagy házas, kutyás vagy macskás, mi megcsináljuk helyetted, akár a házban, akár a kertben akad tennivalód. Keress bátran! :) Nincs kedved mosogatni, kitakarítani a szobádat vagy esetleg a kutyát levinni sétáltatni? Ha problémád van, keress fel minket, és megcsináljuk. Cserébe adományként bármit elfogadunk, nem muszáj, hogy pénz legyen.”

Kivételt egyedül a benzinköltség jelent. A Pécstől távolabb eső településekre ugyanis nekik is el kell jutniuk. Kizárólag az üzemanyag árát szokták elkérni. A biznisz még így is kecsegtető: hiszen cserében akár tíz szorgos kéz cipeli a nehéz bútorokat vagy éppen kaszálja a füvet. A fiatalok állítják, az emberek örömmel veszik a bartermunkát, volt rá példa, hogy wellness-belépőt kaptak, de olyan is, hogy valaki logót tervezett nekik. A többség kiadós ebéddel vagy vacsorával hálálja meg a munkát.

A kezdeményezés kisebb hullámot indított el az országban: testvércsapatok alakultak Kaposvárott, Sopronban, Nyíregyházán és Kecskeméten is, ami egyértelműen bizonyítja: önzetlen emberek számos helyen élnek még az országban. A beérkezések száma pedig annak jele, hogy rászorulókban sincs hiány. A pécsi fiatalok több hétre előre be vannak táblázva, ráadásul ősztől az iskola miatt is erősen redukálódott a szabadidejük.

Mit kell tenni, ha szeretnénk a segítségüket kérni? Egyszerűen vagy a Facebook-oldalukon, vagy a [email protected] címükre dobunk egy üzenetet, és jönnek.

 

Létezik néhány pécsi fiatal, akik számára a munka nem teher, hanem szórakozás. Ráadásul nem is profitorientált célok vezetik őket: legtöbbször egy ebédért vállalnak különböző házimunkákat vadidegen embereknél.

 

Több mint kétezer lájk meggyőző erővel bír. Legalábbis a „Megcsináljuk helyetted Pécs” elnevezésű kezdeményezés facebook profilján található több tucat fotó azt bizonyítja, bizony a Mecsek alján igencsak komoly érdeklődés mutatkozik a lelkes fiatalok segítő kezeire. Miután a repertoár széles, özönlenek a megkeresések. Az eredetileg öt srácból, később pedig három lánnyal bővülő csapat nemcsak takarít, füvet nyír vagy gyümölcsöt szed, de vállal költöztetést, építettek parkolót és számítógép telepítése sem ismeretlen számukra. Sőt! Egy leharcolt busz renoválásában is részt vettek már.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.