Utóbbi kérdésünkre a válasz természetesen az, hogy nem, mivel attól biztos nem aludt el még soha egy kisgyerek sem, hogy az óvónéni a feje felett állva dirigált. Az ombudsmanhelyettes egyébként egy anyuka panaszára reagálva tette kijelentését, és felszólította a cseh óvodákat, hogy vizsgálják felül az intézményekben alkalmazott gyakorlatot.
Való igaz, hogy minden kisgyereknek más és más a pihenés-, illetve alvásigénye. Ismerünk olyanokat, akik már kétévesen sem igénylik a délutáni alvást, mások viszont még akár az általános iskola első osztályában is szívesen szunyókálnak egy kicsit tanítás után.
Természetesen az ideális az lenne, ha minden óvodában rendelkezésre állna egy olyan helyiség, ahol azokkal a gyerekekkel foglalkoznak, akik nem igénylik az alvást, netán maga az „ott alvás” ténye szorongással tölti el őket.
Három kisgyermek édesanyjaként mondhatom, hogy az „ebéd utis gyerekek” (azaz azok, akikért ebéd után jönnek) és az „ott alvósok” egészen máshogy látják a helyzetüket. Legkisebb – még óvodás – kislányom, noha már negyedik évét tapossa az intézményben, minden reggel úgy lép be az ovi kapuján, hogy megkérdezi: „Anya, ott alvós, vagy ebéd utis vagyok?“ Ha ott alszik, akkor hosszas könyörgés következik, hogy ne így legyen, ha ebéd utis, akkor felragyog az arca. Ezt a párbeszédet a másik két, már iskolás gyerekeimmel is végigjátszottam minden áldott reggel. Sok ezerszer.
Félreértés ne essék: az óvodával, ahová jártak-járnak, a világon semmi gond nincs, de az a tény, hogy ott kell aludni, valamiért mindig is olyan dolog volt az életükben, amit képtelenek voltak megszokni. Ráadásul nem is arról van szó, hogy nem tudtak elaludni, csak ébren feküdtek 1 és 3 óra között: mindig jóízűeket szundikáltak. Ha viszont időnként mégsem sikerült elaludniuk, délután nagyon fáradtak, nyűgösek és morcosak voltak, s az az egész együtt töltött időre rányomta a bélyegét.
„Senkit nem kényszerítünk rá, hogy aludjon” – mondja az egyik nagymarosi óvoda dadusa. „Ha egy kisgyerek nem tud elaludni, az ágyába vehet egy plüssállatot, könyvet, és azzal játszhat csendben. Sajnos nincs arra módunk, hogy ezeket a gyerekeket egy másik helyiságbe vigyük, olyan kevés a helyünk, de azt sem szabad elfelejteni, hogy már az is nagyon sokat számít, ha a gyerek nyugalomban pihen, hiszen ilyenkor legalább a teste ellazul.”
A legtöbb magánóvoda lehetővé teszi, hogy a délutáni csendes pihenő alatt egy másik csoportszobában játsszanak azok a gyerekek, akik nem igénylik az alvást, esetleg szoronganak attól, hogy az oviban lefeküdjenek. A Waldorf-óvodákban egyáltalán nincs ott alvás. Az Óbudai Waldorf Óvoda honlapján olvasható indoklás szerint a „gyerek érdeke megkívánja, hogy délben hazamehessen, mert maga a csoportban tartózkodás is fárasztó számára”.
Nyilvánvaló, hogy a szülők nagy többségének mind anyagilag, mind időhiány miatt lehetetlen lenne megoldani, hogy már délben hazavigye a gyerekét, így a kicsik közül sokan ott töltik az oviban a délutánokat is. Különbséget kell tennünk a kis- és a középső, valamint a nagycsoportosok között, hiszen egy háromévesnek sokkal nagyobb az alvásigénye, mint egy már-már iskoláskorú gyereknek. Sok óvoda éppen ezért a nagycsoportosoknak csupán 45 percnyi, egyórányi pihenést ír elő, míg a kicsiknél ez az időszak másfél-két óra.
Visszatérve a Stanislav Krecek cseh ombudsmanhelyettes által felvetett „kényszerítés” szóra, erősen elgondolkodtató, vajon mi történhetett abban az óvodában, ahol az anyuka úgy érezte, erőszakkal akarják elaltatni a gyerekét. Az erőszak és az altatás annyira ellentétes egymással, hogy vagy az óvónőnek voltak különös elképzelései az alvás-pihenés-nyugalom fogalomkörről, vagy az anyuka túlozta el egy kicsit a dolgot.
Mindenesetre annyi bizonyos, hogy minden óvodáskorú gyermek számára fontos rendszeresen legalább egy rövid pihenés beiktatása. Mind szellemileg, mind testileg elengedhetetlenek ezek az időszakok, az azonban, hogy a kisgyerek alszik-e, vagy csak fekszik és pihen, már mindenkinél változhat, s ezeket az egyéni igényeket a legtöbb óvoda tolerálja és igyekszik a legjobb megoldást megtalálni annak érdekében, hogy minden kisgyermek pihenjen, de csak az aludjon, akinek valóban igénye van rá.
