Magzati alkoholszindróma: a gyengeség áldozatai

Kis tömeg, deformált végtagok, idegrendszeri gondok, alulfejlett agy – a magzati alkohol szindróma tünetei.

Világszerte számos kisbaba születik tipikus tünetekkel: kis súllyal, deformált végtagokkal, egészen elvékonyodott felső ajakkal, lefelé görbülő szájjal, túlságosan távol ülő szemekkel, idegrendszeri rendellenességekkel, alulfejlett aggyal. Nem valamiféle genetikai problémáról van szó. A fenti szimptómák arra utalnak, hogy a gyermeknek magzatként túl sok alkohol került a szervezetébe – az édesanyja révén.

A magzati alkoholszindróma (FAS) kifejezés mindössze negyven éve ismert, mivel nagyon nehezen ismerték fel (és el) az anya alkoholfogyasztása és a gyermek betegsége közötti szoros összefüggést. Bár pontos adatok nincsenek, annyi bizonyos, hogy például az Egyesült Államokban a várandós nők legalább harminc százaléka fogyaszt alkoholt valamilyen mértékben a terhesség alatt, és ezer élveszületésre körülbelül kilenc-tíz olyan gyermek jut, akinél a magzati korban a szervezetbe került alkohol következtében valamilyen károsodás alakult ki.

Természetesen egy-egy pohár alkalmanként elfogyasztott bor még nem felelős a magzati alkoholszindróma kialakulásáért, és egyelőre még nem is ismert az a mennyiség, amelytől felfelé már egyértelmű a károsodás a magzat szervezetében, éppen ezért sok az ellentmondásos adat. Egy amerikai kutatás szerint az alkalmankénti ivás semmiféle hatással nincs a magzatra, ezzel szemben Kanadában olyan kampányt is szerveztek, amelynek jelmondata így hangzott: „Egyetlen pohár ital is árthat a magzatodnak!” Ezt a kampányt hamar lefújták, mivel nagyon sok nő akarta elvetetni a kisbabáját arra hivatkozva, hogy bizony ittak egy-két pohárral, mielőtt rádöbbentek, hogy várandósak. A legtöbb kutatás szerint napi egy pohár (nem tömény!) alkohol nem vezet problémákhoz, ennek ellenére a legbiztosabb az, ha egy várandós kismama egyáltalán nem iszik.

A magzati alkoholszindróma, úgy tűnik, egyértelműen azoknál a gyermekeknél jelentkezik, akiknek édesanyja napi szinten vagy legalábbis rendszeresen kifejezetten sok (kb. 8-10 egység, azaz körülbelül egy liter bornak megfelelő mennyiségű) alkoholt fogyaszt. A magzatok – amennyiben nem lesznek áldozatai spontán vetélésnek, ami sajnos nagyon gyakran megtörténik – jelentős károsodásnak vannak kitéve. Az alkohol hatására jellemzően lelassul a fejlődésük, éppen ezért kis súllyal, fejletlen(ebb) aggyal és testtel születnek. Mivel az alkohol a neuronokat, az agyi struktúrákat, a központi idegrendszert rongálja, az ezzel a szindrómával születő babáknál később pszichés és viselkedésbeli problémák jelentkeznek, de gyakori a gyenge memória, a figyelemzavar is. A másodlagos problémák között szerepel bizonyos egészségügyi gondok megjelenése, illetve valamilyen függőség kialakulása.

Jellegzetes ezeknek a kisbabáknak az arca is: az orruk és a felső ajkuk közötti kis árok, a philtrum egészen kisimult, kifeszült, a felső ajak elvékonyodik és az egész száj lefelé ível, a szemek sokszor túlságosan távol vannak egymástól, az orrnyereg alacsony, az orr kicsi, gyakran a fülek is deformáltak és/vagy túl alacsonyan helyezkednek el.

A magzati alkoholszindrómás gyerekek születésük után nagyon lassan fejlődnek. Általában csökkent izomtónus és nehézkes koordináció jellemzi őket. Gondolkodásban, mozgásban, beszédben egyaránt elmaradnak társaiktól. Sokszor alakul ki náluk tüdő-, máj-, szívprobléma, de gyakran gondjuk van a hallásukkal és a látásukkal is. Egy amerikai kutatás szerint az alkoholista anyák kisbabái kilencszer olyan gyakran halnak meg bölcsőhalálban, mint egészséges társaik, többek között azért, mert az anya alkoholizmusa folytán nem képes megfelelően gondoskodni a csecsemőről.

Az a tény, hogy egy anya saját gyengesége következtében súlyos kárt okoz saját gyermekének, eleve felháborító és elkeserítő. Ami viszont még ennél is szomorúbb, az az, hogy ezek a kisbabák egész életükben ennek a „gyengeségnek” az árnyékában kénytelenek élni. Mivel mind szellemileg, mind fizikailag visszamaradottak, nagyon nehéz beilleszkedniük a társadalomba, hiszen állandó kudarcoknak és megaláztatásoknak vannak kitéve. Terápia nem létezik számukra, s csupán az hozhat némi segítséget, ha a gyerek egy agressziómentes, támogató, szerető, elfogadó környezetben nő fel.

Nagy a felelőssége a szociális hálónak is, vagyis a gyermekkel kapcsolatba kerülő orvosoknak, pszichológusoknak, tanároknak, illetve – sajnos, sok esetben – a különböző gyermekvédelmi szervezeteknek és az igazságügyben dolgozóknak. A FAS-szindrómás gyerekek életét nagyban megnehezítik – saját egészségügyi problémáikon kívül – az életkörülményeik is: sokszor kerülnek állami gondozásba vagy nevelőszülőkhöz, ha viszont saját családjukban maradnak, gyakran együtt kell élniük anyjuk alkoholizmusának minden negatív következményével (például depresszió, agresszió), azzal, hogy „velük csak a gond van”, hogy az ismerősök, iskolatársak nem fogadják el őket.