Adoptálandó csecsemők százezrekért

Budavári Zitával, a Bölcső Alapítvány elnökével beszélgettünk örökbefogadással kapcsolatos tapasztalatairól.

Nemrég lapunk tudomására jutott egy felháborító eset, amely során egy örökbefogadási eljárást meggyorsítandó, ismeretlen személyek igen sok pénzt kértek egy házaspártól azzal az ígérettel, hogy ha a pár fizet, hamarabb megkaphatják az adoptálandó gyermeket. Többek között ennek kapcsán kerestük meg Budavári Zitát, a Bölcső Alapítvány elnökét, hogy meséljen az örökbefogadással kapcsolatos tapasztalatairól.

– Ön lehetségesnek tartja, hogy pénz fejében felgyorsítható az örökbefogadási procedúra?
– Felháborítónak tartom, ha valaki ezt az utat választja. Én 1994-ben hoztam létre a Bölcső Alapítványt, de az elmúlt 20 évben mindössze két házaspár próbálkozott ilyesmivel: az egyik egy borítékot akart adni, a másik megkérdezte, ha támogatná az alapítványt, gyorsabban menne-e az örökbefogadás? Az ilyen embereket azonnal kizárom a lehetséges örökbefogadók közül. Arról azonban konkrétan tudomásom van, hogy bizonyos kórházakban füzetet vezetnek arról, hogy kik szeretnének örökbe fogadni.

– Felírják a nevüket azoknak, akik adoptálni akarnak?
– Igen, méghozzá hat számjegyű összegért cserébe. És amikor véletlenül van egy baba, akit nem akarnak hazavinni, szólnak valakinek a füzetben lévők közül. Az egyik örökbefogadómnak 8-10 évvel ezelőtt 500 ezer forintot mondtak. Végül inkább nálunk fogadott örökbe – ingyen és bérmentve.

– Ahhoz, hogy valaki örökbe fogadhasson, alkalmassági határozattal kell rendelkeznie. Hogy lehet csak úgy, „kéz alatt” elintézni a kórházban az adoptálást?
– Sajnos abból kell kiindulni, hogy jelenleg Magyarországon mindenki megkapja az örökbefogadásra jogosító alkalmassági határozatot, a szűrés ugyanis esetleges. Az alapítványom nem az örökbeadásért jött létre, hanem életmentésért: azért, hogy a nem kívánt gyerekek ne a kukában vagy az erdőben, az avar alatt végezzék. Bölcsőt szerettem volna adni a nem várt újszülötteknek, és eszembe sem jutott, hogy a folytatással is foglalkoznom kell. Azt hittem, hogy az államilag finanszírozott intézmények az általam felajánlott újszülöttet boldogan fogják vállalni, és intézik az örökbefogadását.

– Mi lett az első „bölcsős” baba sorsa?
– Amikor megszületett az első „bölcsős” gyermekünk, másfél hétig fogalmam nem volt, hogy mit kezdjek vele, mert az akkori GYIVI (Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet) nem segített. A baba végül úgy került családba, hogy jelentkezett egy házaspár, akik 1994-ben már örökbe fogadtak egy kisfiút egy ügyvédi munkaközösség (!) segítségével. Ez az örökbefogadás 350 ezer forintjukba került: előlegként 50 ezer forintot kértek tőlük azért, hogy kerestek nekik egy krízisterhest, miután pedig a nő megszült és lemondott a babáról, majd az örökbefogadás is sikerült, még 300 ezer forinttal „könnyítettek” rajtuk. 1994-ben ez óriási összeg volt. A Bölcső Alapítványt 1995-ben jegyezték be, ez a pár kapta az első babánkat.

– Nem kevés akadályt kellett leküzdenie azért, hogy a Bölcső Alapítvány megkezdhesse működését. Hogyan folytatódott a történet?
– Az örökbefogadók elkezdtek özönleni hozzánk, de akkor még nem volt alkalmassági vizsgálat, szerencse kellett hozzá, hogy az ember megtalálja a megfelelő örökbe fogadni kívánó párt. 1997. november 1-jén életbe lépett az új gyermekvédelmi törvény, azóta kötelező az alkalmassági vizsgálat, 2003 óta pedig egy 21 órás tanfolyam elvégzése is.

– A tanfolyamot követi vizsga?
– Nem. Csupán végig kell ülni a kurzust. Vagyis csak reménykedni lehet abban, hogy a 21 óra alatt az adoptálni kívánók felmérhetik saját felkészültségüket, érettségüket – vagy éretlenségüket – egy újszülött gyermek örökbefogadására. A jelentkezők 99,5 százaléka ugyanis megkapja az alkalmassági határozatot. A főbb gondok közül az egyik a jelentkezők életkora. A jogszabály ugyanis kimondja, hogy az örökbefogadó legfeljebb 45 éves lehet, ugyanakkor azt is, hogy a fiatalabb fél kora számít. A jogalkotók ugyanis nem számoltak azzal, hogy egyre gyakoribb az olyan eset, amikor a férj jóval fiatalabb a feleségnél. Így történhetett meg, hogy nemrég jelentkezett nálam egy 1958-ban született nő. A férje csak 32 éves volt, így a jogszabály szerint örökbe fogadhattak. Sokáig tartott, amíg megértették, hogy egy lemondó anyát nem nyugtat meg egy nagyszülői korban lévő örökbefogadó.

– A márciusban életbe lépő új polgári törvénykönyv kizárólag olyan örökbefogadást fog lehetővé tenni, ami működési engedéllyel rendelkező civil szervezeten keresztül történik és nyílt
– 1994-ben én voltam az első, aki civil szervezetként a nyílt örökbefogadásban gondolkozott. A TEGYESZ-eseknek (Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat) is lett volna rá módjuk, hogy párhuzamosan tegyék lehetővé a titkos és a nyílt örökbefogadásokat, de nyilván sokkal egyszerűbb volt a titkos, ahol csupán sorszámot illesztenek sorszámhoz, és nem kell több száz oldalt, levelet, adatot elolvasniuk, hogy a megfelelő szülőket találják meg a gyereknek. Annak idején mi voltunk az 1270. számú örökbe fogadni kívánó szülő a lányom, Kincső kapcsán. Négy és fél évig kellett rá várni, pedig nem kötöttük ki, hogy újszülöttet szeretnénk, sem azt, hogy milyen származású legyen. A titkos örökbefogadás lényege: sorszámot a sorszámhoz. A nyíltnál viszont nem lehet összehozni Makót Jeruzsálemmel. Csak úgy tudok babát és örökbefogadót egymáshoz rendelni, ha a biológiai és az örökbefogadó szülők „elfogadják egymást”. Ezért nézek át minden egyes babánknál több száz oldalt, hogy a számára legmegfelelőbb szülőket találjam meg. Személyesen utazom el az országban bárhová azokhoz a várandós nőkhöz, akik örökbe akarják adni születendő babájukat, és egyesével leülök az örökbe fogadni kívánó szülőkkel is.

– Ki az, akit elutasít? Akit úgy ítél meg, hogy nem felel meg az örökbefogadó szülő kritériumainak?
– Sajnos eljutottunk odáig, hogy olyan leveleket kapok, amelyekben az adoptálási kérelmet benyújtók azt kérdezik, hogy a pályázatuk megérkezett-e? Pályázatnak hívják az örökbefogadással kapcsolatos kérelmüket. Gyerekre pályáznak! Sokan az önéletrajzukat is elintézik néhány mondattal, ráadásul ugyanazt a szöveget írja a férj, mint a feleség. Nem csatolnak kísérőlevelet, elérhetőséget, nem írják alá a levelet, és aztán jön a reklamáció, hogy mi lesz a pályázatukkal – ezek az emberek eleve kiesnek.

– Ha valaki civil szervezeten keresztül szeretne örökbe fogadni, az teljesen díjmentes?
– Egy kormányrendelet lehetővé teszi, hogy a költségekhez hozzájárulhassanak az örökbefogadók. A tarifa a mindenkori minimálnyugdíj értékének maximum háromszorosa. Ezenkívül, amikor megállapodást kötünk az örökbefogadókkal, van egy regisztrációs díj, ami húszezer forint.

– És befizetik?
– Sajnos rengeteg olyan örökbe fogadni vágyó pár van, aki eleve nem is küldi vissza a megállapodást, a regisztrációs díjról már nem is beszélve. Én úgy gondolom, hogy ha 20 ezer forint valakinek gond, akkor jól gondolja meg a gyermekvállalást is, ugyanis az jóval többe kerül. A legtöbb örökbefogadónk túl van jó pár mesterséges megtermékenyítésen. Úgy vélem, ha valaki képes megfinanszírozni egy vagy több lombikprogramot, a 20 ezer forintot is ki tudná fizetni. Eközben pedig a kórházi füzetek szépen megtelnek a nevekkel

– Mit gondol, az új Ptk. gátat szab majd az illegális örökbefogadásoknak?
– Ebben nem vagyok biztos, hiszen nemrég az interneten hirdette magát egy terhes nő, aki nem tudta vállalni a második vagy a harmadik gyerekét, és feltette a világhálóra a kérdést, ki fogadná örökbe. Egy másik alkalommal pedig egy házaspár rakott fel magáról esküvői fotót azzal, hogy krízisterhest keresnek. Másnap már nem voltak fent a képek, de 200 levelet kaptak – tehát füzetre és kórházra sincs szükség: az interneten is lehet már próbálkozni. És az is sajnálatos, hogy az új Ptk. sem változtat azon, hogy egy házaspár két tagja közül a fiatalabbik kora számít. Pedig ennek megváltoztatását a TEGYESZ-esek is kérték, hiszen a nő korának kellene a mérvadónak lennie.

– Az örökbefogadás egyik legkomolyabb problémája, amikor a szülők eltitkolják a gyerek elől, hogy adoptálták. Önnek milyen tapasztalatai vannak ezzel kapcsolatban?
– Decemberben Pécsett voltam egy rendezvényen, amit a város főterén tartottak. Odajött hozzám egy lány, és azt mondta: „Ha nem 2008 decemberében, hanem 3-4 éves koromban tudom meg, hogy örökbe fogadtak, akkor fel tudtam volna dolgozni. Most pszichológushoz járok, depresszióra hajlamos vagyok és öngyilkossági gondolatokkal küzdök.” Ez egy olyan kislány, aki rendezett körülmények között, szerető családi légkörben nőtt fel, és mindent megkapott

– Amikor egy kisbabát adoptálnak, felhívják rá a szülők figyelmét, hogy milyen fontos elmondani az igazságot a gyereknek?
– Természetesen. Amikor figyelmeztetem erre a szülőket, azt mondják: „Csak nem gondolja, Zita, hogy majd nem mondjuk meg neki? Hát ez természetes!” Aztán amikor a gyerek eléri a négyéves kort és el kellene neki mesélni az igazságot, akkor elkezdik halogatni. Sokszor „jó tanácsokkal” is segítik őket kívülről: a család, a barátok merő jóindulatból azt sugallják, hogy nem fontos elmondani az adoptálás tényét, hiszen a gyerek úgyis az örökbefogadó szülei nevén van és még hasonlít is rájuk. Ezekről a problémákról is szól Joyce Maguire Pavao „Az örökbefogadás háromszöge” című könyve, amit most rendeltem meg sok-sok példányban, hogy minél több emberhez eljuttathassam a kötetet.