Nemrég lapunk tudomására jutott egy felháborító eset, amely során egy örökbefogadási eljárást meggyorsítandó, ismeretlen személyek igen sok pénzt kértek egy házaspártól azzal az ígérettel, hogy ha a pár fizet, hamarabb megkaphatják az adoptálandó gyermeket. Többek között ennek kapcsán kerestük meg Budavári Zitát, a Bölcső Alapítvány elnökét, hogy meséljen az örökbefogadással kapcsolatos tapasztalatairól.
– Ön lehetségesnek tartja, hogy pénz fejében felgyorsítható az örökbefogadási procedúra?
– Felháborítónak tartom, ha valaki ezt az utat választja. Én 1994-ben hoztam létre a Bölcső Alapítványt, de az elmúlt 20 évben mindössze két házaspár próbálkozott ilyesmivel: az egyik egy borítékot akart adni, a másik megkérdezte, ha támogatná az alapítványt, gyorsabban menne-e az örökbefogadás? Az ilyen embereket azonnal kizárom a lehetséges örökbefogadók közül. Arról azonban konkrétan tudomásom van, hogy bizonyos kórházakban füzetet vezetnek arról, hogy kik szeretnének örökbe fogadni.
– Felírják a nevüket azoknak, akik adoptálni akarnak?
– Igen, méghozzá hat számjegyű összegért cserébe. És amikor véletlenül van egy baba, akit nem akarnak hazavinni, szólnak valakinek a füzetben lévők közül. Az egyik örökbefogadómnak 8-10 évvel ezelőtt 500 ezer forintot mondtak. Végül inkább nálunk fogadott örökbe – ingyen és bérmentve.
– Ahhoz, hogy valaki örökbe fogadhasson, alkalmassági határozattal kell rendelkeznie. Hogy lehet csak úgy, „kéz alatt” elintézni a kórházban az adoptálást?
– Sajnos abból kell kiindulni, hogy jelenleg Magyarországon mindenki megkapja az örökbefogadásra jogosító alkalmassági határozatot, a szűrés ugyanis esetleges. Az alapítványom nem az örökbeadásért jött létre, hanem életmentésért: azért, hogy a nem kívánt gyerekek ne a kukában vagy az erdőben, az avar alatt végezzék. Bölcsőt szerettem volna adni a nem várt újszülötteknek, és eszembe sem jutott, hogy a folytatással is foglalkoznom kell. Azt hittem, hogy az államilag finanszírozott intézmények az általam felajánlott újszülöttet boldogan fogják vállalni, és intézik az örökbefogadását.