„Bár ne lenne mesterséges megtermékenyítés!”

Csak kevesen beszélnek azokról a nőkről, akiknek nem sikerült az ivf eljárás.

A termékenységi problémák az Egyesült Királyságban minden hetedik párt érintenek, ez körülbelül 3,5 millió embert jelent. Évente nagyjából hatvanezer beültetést hajtanak végre a szigetországban, ám csupán negyedükből születik kisbaba.

A 35 év alatt a páciensek mindössze egyharmada mondhatja azt, hogy sikeres beültetésen esett át, és ez az arány romlik a nők életkorának előrehaladtával. Íme, néhány történet a BBC Newstól.

Karen (Blackpool): Már tinédzserkoromban tudtam, hogy gondok vannak a termékenységemmel. 31 évesen ismerkedtem meg a férjemmel, és amint lehetett, be is adtuk a kérelmünket az ivf eljárásra egy francia kórházban. Négy évet kellett várnunk, így már 36 voltam, mikor megkezdték a kezelést. Négy embriót ültettek be, de egyikük sem maradt életben. Az ivf csak hamis reményeket adott számunkra, miközben a folyamat elképesztő energiákat emésztett fel.

Thurstan (Farnborough): A feleségem és én épp a második próbálkozásnál tartunk, mivel az első beültetés nem sikerült. Elmondták nekünk, hogy 25-30 százalékos esélyünk van a sikeres beültetésre, és az ember mindig reménykedik. Letaglózó érzés, amikor kiderül, hogy nem tapadt meg az embrió, vagy elhalt És persze a dolog pénzügyi vonzata is nagyon megvisel bennünket.

Joanna: 27 évesen Turner-szindrómával diagnosztizáltak, aztán kiderült, hogy nem működik jól a petefészkem. Tudtuk, hogy nem várhatunk. Megbeszéltük az orvossal, hogy legfeljebb három beültetést vállalunk. Az első két próbálkozás sikertelen volt. Nem tudom elmondani, milyen érzés az a csalódás és fájdalom, amit akkor átéltem. Az egész csak szerencsejáték, hatalmas várakozás és reménykedés, sokszor értelmetlenül.

Gemma (Liverpool): 29 évesen kiderült, hogy nem átjárhatók a petevezetékeim, ezért belevágtunk az ivf terápiába, amely sikertelenül végződött. A következő három évben sem adtuk fel, de vetélés lett a vége. Végül csatlakoztam egy támogató csoporthoz, ahol olyan nők voltak, akiknél sikerült a beültetés. Nagyon nehéz volt hónapokon át elintézni, hogy rendszeresen szabadságot tudjak kivenni a kezelések idejére, de a remény, hogy családom lesz, erőt adott. Nagyon rosszak voltak az eredményeim, és az újabb beültetési kísérlet is kudarcba fulladt. Végül a műtét mellett döntöttünk, amely során eltávolítják a petevezetékeimet. Ekkorra már roncs voltam. Végül – csodálatos módon – mégsem kellett sort keríteni a műtétre, és azzal biztattak, próbáljak meg még egyszer, természetes úton teherbe esni. És néhány hónapon belül sikerült is. Most hat hónapos vagyok, és még mindig alig tudom elhinni, hogy nem álmodom.

Zoe (Bristol): Őszintén úgy gondolom, hogy a mesterséges megtermékenyítés a lehető legrosszabb döntés volt az életemben. Policisztás a petefészkem, a férjem ondóvezetéke pedig el van zárva egy gyermekkori félresikerült műtét következtében. 34 évesen estem át az első kezelésemen, és a sikertelenség miatt 37 éves koromban azt ajánlották, próbáljam meg még egyszer az ivf módszert, de nem tudtam végigcsinálni. Szükségünk volt egy spermadonorra, de egy törvényváltozás miatt képtelenek voltunk donort találni. Végül két év lobbizás, telefonálás, szervezés és levelezés után a klinika, ahová jártunk, biztosította a szükséges spermát három próbálkozás erejéig. Mindhárom kudarccal végződött, ekkor az esély a sikerre már csak 8 százalék volt. Végül találtam egy klinikát, ahol alkalmazták az intracitoplazma-spermainjekciós módszert, de már túl öreg voltam az eljáráshoz. Ugyanakkor nagyon sok ellentétes információt hallottunk, miközben a klinika állandóan a sikertelenségi mutatókat hangsúlyozta. Nagyon nehezen viseltem a kezelést, de még rosszabb volt hónapról hónapra átélni, hogy megint megjött a menzeszem. A klinika folyamatosan engem hibáztatott: túlsúlyos vagyok, túl sok petesejtet termelek, nem szedem rendesen a gyógyszereimet. Amikor megkérdezik tőlem, mi a legrosszabb a terméketlenségben, azt felelem: a csend, ami abból származik, hogy elszigetelődöm a világtól, elvesztem a barátaimat, akiknek már rég megszülettek a gyerekei. Nincs közös témám a kortársaimmal. Az anyósom nemrég azt mondta, hogy ahol nincsenek gyerekek, ott unokák sem lesznek, és senki nem fog rólam gondoskodni. Ez a kilátás megrémít.