Az alapok állnak, finomhangolás következik

„A családpolitika területén a legnagyobb eredmény az, hogy egyáltalán beszélhetünk családpolitikáról.”

– Múlt héten pénteken tartotta meg alakuló ülését a Szociális Életpálya Munkacsoport. Az Ön tevékenységének egyik pillére az esélyteremtési politika, miért volt szükség e munkacsoport létrehozására, mi lesz a feladata?
– A munkacsoport létrehozását a tárca kezdeményezte, az első alakuló ülésen a fenntartó intézményeket, érdekképviseleti és szakmai szervezeteket 10 fő képviselte. A cél egyértelműen az, hogy az elmúlt három és fél évben megtett lépéseket folytatni tudjuk.

– Pontosan mely lépéseket?
– Kellően mély változás történt az intézményfenntartásban, hiszen ma egy nagy állami fenntartó van a korábbi szétaprózódás helyett, pontosan kialakult a civil és egyházi fenntartók szerepe is, most az a feladat, hogy az ágazatban dolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülését hosszú távon fenntarthatóvá tegyük.

– Ez béremelést jelent elsősorban?
– A bérek rendezése csupán az egyik – persze nyilvánvalóan az egyik legfontosabb – eleme, de tervünknek ugyanúgy részét képezi a szociális ágazatban dolgozók rekreációs lehetőségeinek, továbbképzési rendszerének a fejlesztése, valamint a szabályozások finomhangolása is.

– Mindezt, gondolom, azonnal „aláírnák” a munkacsoport résztvevői is, mi az, amiben véleménykülönbség van Önök között?
– Véleményem szerint sokan várják tőlünk joggal az intézményfejlesztéseket, ez kulcskérdés. A 2014–2020-as EU-s költségvetés során is biztosan prioritást fog kapni, mint ahogyan egyébként eddig is kiemelten kezeltük.

– Mekkora forrásokat fordítottak erre?
– Az Új Széchenyi Terv keretében intézményfelújításra mintegy 8 milliárd forintot költöttünk, bölcsődefejlesztésre több mint 28 milliárdot fordítottunk, ezt mindenképpen szeretnénk és szükséges is folytatni, mert ezek a fejlesztések nyilvánvalóan óriási hatással vannak az ágazat dolgozóira, hiszen a munkahelyükről van szó, ahol idejük jó részét töltik.

– A bérfejlesztés kérdésében mire számít? Nincs már most is feszültség abból, hogy más területeken – például oktatás, egészségügy – már megkezdődött a bérrendezés, a szociális ágazatban pedig még csak beszélnek róla?
– Értelemszerűen adódhatnak ebből feszültségek, de ezek a területek azért sokhelyütt összeérnek. A gyermekvédelemben például dolgozik körülbelül 2700 pedagógus, de említhetném a nevelőszülőket is, akik ugye ez év január 1-jétől immár foglalkoztatási jogviszonyban látják el a feladatukat. A célunk természetesen az, hogy az életpályamodell ebben a szférában is teljes legyen.

– Számokat tudnak már mondani?
– Erről fog szólni a Szociális Életpálya Munkacsoport munkája: mindenkit meghallgatunk és bízom benne, hogy lesz konszenzus.

– Már javában zajlik a választási kampány, pár hónap múlva a szavazóurnáknál véleményt mondhatnak az emberek. Ön mit tart megsüvegelendőnek, illetve miben maradt hiányérzete az elmúlt három és fél évben?
– A családpolitika és a fogyatékosügy területén „hazabeszélés” nélkül mondhatom, büszke vagyok az általunk elért eredményekre. Mindenki számára világossá kell tennünk, hogy ez a terület  – különösen a fogyatékkal élők helyzete, ellátása – finoman szólva sem volt az utóbbi évtizedek „slágertémája”. Nem mondhatni, hogy kényelmes helyzetből indultunk, hiszen hosszú évtizedek alatt nem segítették a fogyatékossággal élők és megváltozott munkaképességű embereket, hogy aktív életet éljenek. A mi álláspontunk szerint ez zsákutca, ezért szabtuk át alapjaiban a teljes rendszert. Ezzel párhuzamosan teljes szemléletváltásra törekedtünk és eredeti helyére helyeztük vissza a családot, a társadalom alapegységét, amely a jövőnket jelenti.

– Melyek voltak azok a lépések, programok, amelyek stratégiai jelentőségűnek bizonyultak?
– A családpolitikai rendszerről gondolkodva könnyű dolgunk volt, hiszen a kiindulópont nem az volt, hogy milyen legyen a rendszer, hanem hogy egyáltalán legyen. Mert hogy előtte gyakorlatilag nem létezett. 1982 óta folyamatosan csökken a népességszám – 30 év alatt 800 ezernél is többel –, erre pedig senki nem tudott reagálni eddig kormányzati szinten, ami óriási teher.

– Ezek szerint kétharmados többségre volt szükség ahhoz, hogy elismerjék a család értékét, szükségességét?
– Igen, ez mindenképpen segített, hiszen gördülékennyé tette a törvényi keretek megteremtését. Az alaptörvényben is rögzítettük a család védelmét, illetve megszületett a családok védelméről szóló törvény is, ami kifejezetten a gyermekvállalással kapcsolatos jogokat rögzíti. Ezek voltak a kezdeti szükséges lépések, amelyeket gyakorlatiak követtek. Az előző kormányok által megcsonkított családi adókedvezmény 2010-ben 13 milliárd forintot hagyott a családok zsebében, tavaly már 184 milliárdot, a kedvezmény kiterjesztésével pedig ez az összeg – számításaink szerint – 240 milliárdra nő. Ez a szám, azt gondolom, nem szorul magyarázatra. De ugyanebbe a kategóriába tartozik a gyed extra, a diplomás gyed bevezetése, vagy a munkahelyvédelmi akcióterv.

– Ezeket az eredményeket valóban nehéz lenne vitatni, a várt születésszámadatok azonban mintha nem jönnének. Ön szerint komolyan reális esélye van egy ilyen nagy mértékben fogyó kis nemzetnek, hogy újra növekedjen létszámban?
– Ilyen horderejű társadalmi folyamatok nem tudnak trendfordulót produkálni ennyire rövid idő alatt. Ha ésszerűen végiggondoljuk, figyelembe vesszük a fejlett országok népesedési adatait, illetve tudomásul vesszük, hogy a szülőképes korú nők száma Magyarországon folyamatosan csökken, akkor reális célunk a fogyás megállítása kell, hogy legyen. Tehát a fogyás megállítása óriási eredmény lenne a mostani számok ismeretében.

– Ennek elérése már valószínűleg a következő ciklusra marad.
– Természetesen. Itt – ahogyan említettem – hosszú, akár több tízéves folyamatokról beszélünk, most az út elején járunk, aminek nagyon jó alapot készítettünk. Olyan állandóságot próbáltunk teremteni, amely valóban ösztönzőleg hathat a gyermekvállalásra. Nem kell azzal szembesülnie a szülőnek, hogy egy következő kormány majd nem fogja támogatni a második, harmadik, negyedik, akárhányadik gyermekét. A bizonytalanság mindent romba dönthet.

– Térjünk át egy kicsit a fogyatékkal élőkre: beiktatásakor többek között azt ígérte, felpörgetik a közintézmények akadálymentesítését, illetve több részprogramot is ígért gyengénlátóknak, siketeknek, autistáknak. Hogy állnak ezek?
– A fogyatékosügy területén ugyanaz volt az alapvetésünk, mint a többi területen: szerettük volna a foglalkoztatást, a munkavégzést előtérbe helyezni. Világossá vált, hogy a megváltozott munkaképességűek körében nemcsak azok vannak sokan, akik munkaképesek, hanem azok is, akik dolgozni akarnak. Az ő életük is attól lesz teljes, ha dolgoznak, látják, hogy van értelme az életüknek. A munkavállalás ösztönzéséhez sok mindent kellett átalakítani rendszerszinten, ezt megtettük.

– Több fogyatékkal élő dolgozik ma, mint a kormányváltás előtt?
– Ma 10 ezerrel dolgoznak többen, mint három éve, ami önmagában is mutatja, jó irányba megyünk. Örülünk, hogy egyre több magáncég érzi fontosnak a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását, illetve inkább azt mondanám, egyre többen megértik, hogy egy fogyatékkal élő munkavállaló ugyanolyan hasznos tagja lehet egy cégnek, mint bárki más. Ehhez szintén évtizedes falakat kellett lebontanunk: általános információhiány, és az emberek félelme vezetett oda, hogy sok egyébként munkaképes ember nem dolgozott, hanem otthon ült. Ma úgy látom, végre nem számít már tabunak ez a téma.

– A cégek mennyivel aktívabbak? Kevés cég foglalkoztat sok megváltozott munkaképességűt, vagy sok cég elszórva?
– Pontosan az volt a célunk, hogy lehetőleg ne csupán egy-egy nagyobb cég foglalkoztasson fogyatékkal élőket, hanem minél színesebb legyen a paletta. 2012-ben vezettük be a rehabilitációs kártya rendszerét, ami segített a munkáltatói rendszer kinyitásában, mostanra mintegy ötezer kisebb cég foglalkoztat megváltozott munkaképességű dolgozót is, ezzel a kedvezménnyel, ami rengeteget segít a társadalmi integrációban.

– Mi van azokkal, akik viszont akkor sem tudnak dolgozni, ha akarnak?
– A különböző fogyatékossággal élőknek különböző segítségre van szükségük. Természetesen törekszünk arra, hogy akadálymentesek legyenek a közintézmények, de ez nem érint mindenkit. Sokaknak nem fizikai akadálymentesítésre van szükségük. Az Új Széchenyi Terv keretében a közszolgáltatások akadálymentesítését végezzük, siketeknek oktatásban is használható videótolmács-rendszeren dolgozunk, a vakok számára új rehabilitációs központ épül, illetve a régi megújul. Az értelmi sérültek számára pedig most is zajlik az úgynevezett „kiváltás”, vagyis a nagy, elzárt intézményekből kisebb lakóotthonokba való költöztetés.

– Szubjektív megállapítás ugyan, de mintha a médiában divatosabb lenne e témákkal foglalkozni, az Ön által említett programoknak is hangosabb „sajtója” van, mint szokott lenni.
– Ez így van, és azért nagyon örvendetes, mert egyrészt ez volt a célunk, másrészt pedig talán ez az, ami hosszú távon a leginkább használ ennek a területnek. Az emberek látják, hallják, olvassák a médiában a fogyatékkal élők, hátrányos helyzetben élők történeteit, és beszélnek róluk. Ez hatalmasat lendít az ügyön, mert a közbeszéd, a társadalmi párbeszéd az, ami képes gyökeres változást hozni. Minden korábbinál szélesebb pályázati lehetőségeket kínálunk: három éve minden esztendőben van családbarát munkahely pályázat, családbarát közgondolkodás pályázat, családbarát média díj, de kiírtunk például hatmilliárdos Széchenyi-terves pályázatot a családi értékek népszerűsítésére.

– Van-e hiányérzete a választási kampányra fordulva?
– Kimondhatjuk, hogy széles körű szemléletváltás ment végbe, ami óriási siker, számomra ez a legfontosabb. Az alapvető változásokat meghoztuk, a következő időszakban akkor lehet fordulatot elérni, ha hosszú távon meg tudjuk teremteni a családok biztonságát, kiszámítható lesz a családtámogatás rendszere és elvégezzük a rendszer finomhangolását is. Ez azonban nem hiányérzet, hanem még előttünk álló feladat.