Öt gyereknevelési hiba, amit szülőként elkövetünk

Nézzük, mik a leggyakoribb fegyelmezési hibák, és azt is gondoljuk át, hogyan csinálhatnánk másképp.

„A kétéves lányom, Chloe minden hétfőn hisztizik, amiért a bébiszitterhez viszem”, mondja Gina Kane, egy New Jersey-beli anyuka. Egy reggel Chloe nem volt hajlandó kiszállni az autóból, amikor megérkeztek a bébiszitter házához. „Rámutattam a szomszéd ház ajtajára, és azt mondtam a lányomnak, hogy ha nem száll ki, akkor beviszem a másik házban működő bölcsibe, ahol egy csúnya bácsi fog rá vigyázni (ez nem volt igaz, semmilyen bölcsi nem működött ott). Természetesen Chloe rohant a bébiszitterhez. Sajnos pár nap múlva a bébiszitter megkérdezte Kane-t, hogy tud-e valamit az állítólagosan a szomszédban lévő bölcsiről, mert a lánya egész nap arról beszél. „Nagyon kínos volt megmagyaráznom, miért foglalkoztatja ez annyira Chloe-t, ráadásul, innentől kezdve esélyem sem lesz bölcsibe adni a lányomat, hiszen azt hiszi, minden bölcsődét csúnya bácsik vezetnek...”

A kis hazugságok nagyon csábítóak. Néha valóban meg lehet velük oldani egy-egy helyzetet. Ám a gyerek félelmére alapozó taktikáknak sokkal több a hosszútávú negatív hatásuk mint amennyi előnyünk származik belőlük. Ehelyett, ha nehéz helyzet alakul ki, érdemes azt mutatni a gyerek felé, hogy megértjük az érzéseit. Chloe esetében az anya mondhatja legközelebb, hogy „Tudom, néha nincs kedved a bébiszitterhez menni. Nekem is vannak olyan napjaim, amikor nem akarok dolgozni menni.” Az empátia rengeteget segít minden esetben, mert a gyerek megbizonyosodik róla, hogy megértik.

„Isabelle, a kislányom sosem volt jó evő”, mondja Liz Samiel. „Így aztán egyszer felajánlottam neki egy darab csokit, ha megeszi az ebédjét”. A módszer tökéletesen működött... csakhogy vacsorakor már követelte az étkezés utáni édességet. Most ott tartunk, hogy kizárólag akkor akar enni, ha kilátásba helyezek egy nyalókát, csokit, cukorkát.

Természetesen akadnak olyan helyzetek, amikor egy kis megvesztegetés valóban jól jön, de mint láttuk, nagyon rossz helyzetbe kerülhetünk általuk. Ezért az olyan mondatok helyett mint „Ha szépen viselkedsz ma a nagyival, veszek neked egy játékot”, mondhatjuk ezt is: „Nagyon büszke leszek rád, ha szépen viselkedsz ma a nagyival”.

Amikor Anne Wear kisfia, Brandon olyat csinál, amit nem kéne, az anyukája mindig rácsap a kezére. Ez működött is egészen addig, amíg az óvodában a kisfiú el nem kezdett ugyanígy mindenkinek ráütni a kezére, aki elvette Brandontól a játékot, amivel épp játszott, vagy elé állt a sorban. Anne rádöbbent, hogy nem mondhatja Brandonnak, hogy ez csúnya dolog, hiszen ő és a férje is ezt csinálták vele...

A gyerekek tökéletesen másolják, amit szüleiktől tanulnak. Jót és rosszat egyaránt. De csak olyat várhatunk el tőlük, amit a magunk számára is betarthatónak és igaznak vélünk.

Nemrég egy anyuka forgalmi dugóba került a kétéves Ellával. A kislány hamarosan izegni-mozogni kezdett, és megpróbált kimászni a gyerekülésből. Egy idő után az anyuka elvesztette a türelmét, és azt mondta Ellának, ha nem ül vissza, és nem csatolja be magát, nem olvas neki esti mesét aznap. Ez a módszer ugyanis eddig bevált, amikor Ella este nem akart fogat mosni. Csakhogy a mostani helyzetben még órák voltak az esti lefekvésig, így a máskor működő fenyegetés most érvényét vesztette.

A gyerekek sokszor már egy órával az éppen aktuális rosszaságuk után sem emlékeznek arra, mit tettek. Ha arra akarjuk megtanítani őket, hogy a tetteiknek következményei vannak, tegyük ezt közvetlenül a helytelenített viselkedést követően.

Egy apuka nevelési módszere az volt, hogy lyukat beszélt a kislánya hasába, ha valamit meg akart vele értetni. Csakhogy egy kisgyereknek hosszasan magyarázni ok-okozati összefüggéseket épp annyit ér, mint ha halandzsanyelven beszélnénk hozzá.

A gyerekek nem kis felnőttek. A hosszas magyarázatok és a bonyolult utasítások mit sem érnek náluk. A „vacsora előtt nincs süti” bőségesen elég, semmit nem érünk el azzal, ha részletesen kifejtük, hogyan teszik tönkre az étvágyat az édességek.

Forrás: Parenting