Szinte csak iPhone-t használnak az amerikai tinik

Elterjedtség és márkahűség terén is rekordot döntött az Apple.

Forrás: origo.hu, MW2020. 10. 09. 8:56
Forrás: Pexels
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A héten érkezett egy felmérés, amely alapján a jelenleg androidos mobillal rendelkező amerikaiak harmada hajlandó megfontolni a napokon belül bemutatkozó iPhone 12 mobilok valamelyikének a megvásárlását, ráadásul javarészt teljesen racionális okokból gondolkodnak a váltáson.

Most egy ennél masszívan meghökkentőbb adat jött az USA-ból, a Piper Sandler 9800 fős mintán elvégzett kutatása szerint az amerikai tinik 86 százaléka iPhone-t használ, ami rekordmagas arány. Ráadásul gigantikus a márkahűségük is, 89 százalékuk tervezi azt, hogy következőre iPhone mobilt vásárol, vagy vetet magának a szüleivel – írja az Origo.

Hazai szemmel abszolút megdöbbentő arányokról van szó, hiszen Magyarországon luxuscikknek mondható az iPhone, ráadásul a státuszszimbólum jellegét erősen növelték az elmúlt évek jelentős áremelései. Viszont ez egyáltalán nem igaz az Egyesült Államokban, ott az iPhone népmobilnak minősül, a Counterpoint piackutató intézet szerint az idei második negyedévben eladott okostelefonok 46 százaléka az Apple terméke volt.

Terepjárműveket és drónokat fejleszt a honvédség és a Műegyetem

A Műegyetem, mint Magyarország első számú műszaki egyeteme kutatásaival és szakértelmével így olyan haditechnikai fejlesztésekbe tud bekapcsolódni, amelyek az innováción keresztül hozzájárulnak hazánk védelmi képességének növeléséhez – közölte az intézmény a Baranya megyei hírportál szerkesztőségével.

A kutatásfejlesztési projektekben a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kara, valamint a Villamosmérnöki és Informatikai Kara dolgoznak együtt. A Műegyetem munkatársai évtizedek óta kutatják a közúti önvezető járművek irányítási rendszereit, azonban a hadiipar számára elsősorban az off-road járművek autonóm irányításának fejlesztése jelenthet előnyt a különböző védelmi feladatok ellátása során. Ezért a jelenlegi kutatások eredményeit felhasználva új, off-road irányítási rendszerek kutatásával és fejlesztésével bővítheti projektjeit az egyetem.

Tovább...

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.