A honlapján vakcina előregisztrációs lehetőséget hirdető vállalkozás hatósági kötelezésre egyértelművé tette, hogy magáncégként működik. A társaság a kormányzati oltásregisztrációs felületre mutató linket helyezett el oldalán. Egy másik esetben a védekezésre alkalmatlan, légáteresztő „antimaszkot” forgalmazó webshop a hatósági eljárás után elérhetetlenné vált.
Budapesti székhelyű magáncég ötezer forintért kínál előfoglalási jogot az állítása szerint legkésőbb az idei év végéig saját beszerzésében elérhető koronavírus vakcinára. A cég honlapjának fejlécében mindössze a „Nemzetközi Oltóközpont” megnevezés szerepelt.
A fogyasztóvédelem novemberben indított hatósági eljárást a vállalkozással szemben.
A kormányhivatali határozat szerint a társaság megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot valósított meg. A „nemzetközi oltóközpont” kifejezés kizárólagos használatával azt a látszatot keltette, hogy összefüggésbe hozható állami szervvel, és a vakcinát előfoglalók az állam által szervezett oltásra regisztrálhatnak.
A hatósági kötelezés nyomán a vállalkozás a kifogásolt honlapon, logója alatt a „magánegészségügyi szolgáltató” feliratot tüntette fel. A vakcina előfoglalási aloldal tetején figyelmeztető szöveget helyeztek el, amelyből közvetlen link mutat az ingyenes kormányzati oltásregisztráció címére.

Fotó: Flickr
A fogyasztóvédelem fokozott figyelemmel kíséri a cég működését, a továbbiakban is célzottan vizsgálja, hogy képes lesz-e eleget tenni vállalásainak. A társaság az oltások elmaradása esetére 2021 végi határidővel ígéri az előfoglalási díj visszafizetését. A vakcina rendelkezésre állásának és felhasználási módjának szempontjait ezért a lezárult eljárásban érdemben még nem lehetett mérlegelni. A hatóság azonban határozottan fellép a céggel szemben, ha a jövőben újabb jogsértést tapasztalna.
Egy másik vállalkozó áttetsző, légáteresztő anyagból készült „antimaszkokat” kínált honlapján. A webshop azoknak ajánlotta a hálós maszkokat, akiknek „elegük van a szájkosárból”, arra bátorítva a reménybeli vásárlókat, hogy „nevessenek a világon”.