Tovább csúszhatott a kettéhajtható almás okostelefon

Az érintőkijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasóra is várni kell még.

2021. 09. 21. 20:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb a kiváló forrásaitól szerzett információkkal rukkolt elő az Apple ügyeire specializálódott Ming-Chi Kuo piacelemző, állítása szerint az iPhone mobilcsalád két jelentős fejlesztését is kénytelen volt elhalasztani a gyártó. Közülük a ténylegesen többeket érintőt a kijelző alá épített Touch ID ujjlenyomat-olvasó jelenti, állítása szerint ezt a vállalat szerette volna beépíteni a 2022-es évjáratú iPhone-okba, azonban most legalább egy évvel eltolta a bevezetését - olvasható az Origo cikkében.

Apple iPhone 13 (FORRÁS: APPLE)

A kettes számú későt a kettéhajtható érintőkijelzős iPhone jelenti, Kuo szerint a ujjlenyomat-olvasóhoz hasonlóan ezen az okostelefonon sem haladt megfelelő tempóban a munka, így 2024-nél előbb nem kerülhet piacra a Samsung Galaxy Fold mobilok ellenfele. Eddig arról volt szó, hogy jó esély van a készülék 2023-as elérhetővé válására, Kuo pedig úgy gondolta, hogy még abban az évben el is kelhet belőle 20 millió darab.

Borítókép forrása: APPLE

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.