Újabb soron kívüli frissítés vált elérhetővé a Google Chrome-hoz, a 95.0.4638.69-es verziószámú változat összesen hét darab sebezhetőséget javít a böngészőben. A patch haladéktalan kiadására két nulladik napi sérülékenység miatt volt szükség, a Google információi alapján egyes támadók már aktívan kihasználják a súlyos besorolást kapott hibákat.
Vészfrissítés jött a népszerű böngészőhöz
Két aktívan kihasznált sebezhetőséget javítottak benne a programozók – olvasható az Origó cikkében.

A két nulladik napi sérülékenységről egyelőre kevés információ érhető el, azok alapján az egyik a böngésző JavaScript-feldolgozó komponensében lapult, a másik pedig az androidos verziójának telepített appok elindítására, vagy az appok Play Áruházól való könnyű installációjára használó Intents funkciójában volt.
A mostani kettővel együtt idén már tizenöt nulladik napi sebezhetőséget kellett javítani a Chrome-ban.
A Chrome számítógépes verziójának javítása hamarosan magától települ a felhasználóknál, plusz megsürgethető a főmenüből elérhető névjegyoldal behozásával. A mobilos Chrome-frissítésének installációja több időt vehet igénybe, ám várhatóan elég gyorsan megtalálható lesz majd a Play Áruházban.
Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.
Borítókép: Pexels
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Gyárfás Tamás-interjú: Portik csőbe akart húzni – új bizonyíték került elő

Gyurcsányék válnak: milliárdos vagyon sorsa a tét

Kitálalt társa a Házasság első látásra Maricájáról, ezért tűnt el a reality sztárja?

A Coca-Cola meghátrált a fogyasztók akarata előtt

György, Lajos és Sarolta nem bírtak magukkal a palota erkélyén: ismét ellopták a show-t — GALÉRIA

Kihirdették az új üzemanyagárat, csütörtöktől lép életbe: a Mol alaposan meglepte a magyarokat

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

A Tottenham 41 év után nyerhet európai kupát, a Manchester United lesz az ellenfele az El-döntőben

Pápaválasztás: így reagáltak az amerikai püspökök

Magyar Péternek Lázár János adta meg a mai kegyelemdöfést

A brüsszeli vezetők felrobbannak ettől a videótól

Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?