Sokszor találkozom munkám során hibásan elsősegélyben részesített sebekkel. A sérült, vagy segítője persze jót akar, de néha sokat árt. Gyakori tévhit, de mégis tilos nyílt sebre sebhintőport szórni, ehelyett a végleges ellátásig ideiglenes – lehetőleg steril gézkötéssel kell borítani. A steril fedés megakadályozza a további fertőzést, fájdalomcsillapító hatású és rögzít is. Mielőtt a kötést felhelyezzük, fertőtlenítsük a seb környékét.
Azt hihetnénk, hogy azonnal be lehet varrni minden sebet, pedig az erősen zúzott, roncsolt, szennyezett sebeket nem szabad rögtön bezárni, csak halasztva, mert ellenkező esetben súlyos fertőzés alakulhat ki. Ha egy végtag vérzik, sokan azonnal elszorítanák – pedig ez sem ennyire egyszerű, e módszernek a helytelen alkalmazása károsodáshoz vezet. Helyette legtöbbször elegendő a nyomókötés, amit ideiglenes vérzéscsillapításra, artériás és vénás vérzés esetén használunk a következőképpen: az összehajtott gézlapokat a vérző sebre helyezzük, majd rányomva átpólyázzuk.
Az előbb már említett szorító kötés nagyobb verőerek sérülésekor, a szállítás idejére alkalmazható, a vérveszteség megakadályozására. Két órán túl nem szabad fenntartani, mert károsodást okozhat, ha mégis hosszabb ideig van rá szükség, időnként fel kell engedni.
A sérültek várakozás közben egymással is konzultálnak, összehasonlítják ellátásukat, sebeiket. Ilyenkor kiderül, hogy egyiknek ilyen, másiknak olyan a sebét egyesítő varrat. Ez abszolút természetes, hiszen mi, orvosok többféle módszert használunk, egyfelől a fonalvezetés alapján különböztetjük meg őket, másfelől létezik azonnal megcsomózott (tiszta, éles szélű sebek esetében), illetve úgynevezett halasztott varrat, amikor (roncsolt, szennyezett sérüléseknél) a fonalat beleöltjük ugyan a bőrbe, de nem kötjük meg mindjárt, csak akkor, amikor a sebviszonyok rendeződtek, tiszták.
Nemcsak a varrás, a varratszedés sem egységes, attól függően, hogy mely testrész sérült, általában 5-12 nap után távolítjuk el a behelyezett öltéseket.
