Az I-es lábközépcsont törései általában tompa, direkt erőbehatásra jönnek létre, de előfordulnak szakításos törések is, amikor valamelyik ín tép ki egy darab csontot a lábközépcsontból. A törés jól kimutatható két irányból készített röntgenfelvételekkel. Törhet a csont közeli vagy távolabbi vége, illetve középső része is. A stabil, haránt irányú, elmozdulásra nem hajlamos esetekben műtétre nincs szükség, elegendő gipszelni a végtagot. A ferde törések elcsúszhatnak, ezért műtétileg csavarokkal vagy lemezzel rögzítjük őket.
Az V-ös lábközépcsont törése a leggyakoribb, főleg a lábtőhöz közel eső szakaszon. Akár egy bokarándulás vagy rossz lépés során is létrejöhet, úgy, hogy a lábszárról érkező és megránduló ín leszakít egy csontdarabot. Elmozdulás esetén műtétet kell végezni, de ha a letört darab a helyén marad, esetleg kezelhető kizárólag rögzítéssel. Speciális esetekben – például élsportolóknál – az elmozdulás nélküli törés is operálható, ilyenkor műtét után, ha a fémanyag stabilan tartja a csontot, mellőzhető a külső rögzítés, és hamarabb elkezdhető az utókezelés. Amennyiben konzervatív módon gyógyítjuk a sérültet, a gipszeltávolítás után ugyancsak tornakezelés és fizioterápia szükséges, amit képzett szakemberek irányítanak.
A II-III-IV-es lábközépcsontok törései ritkábbak, diagnosztikájuk megegyezik az I-es és V-ös metatarsusnál leírtakkal, kezelésük többnyire műtét nélküli, csak gipszrögzítésre van szükség. Valamennyi esetben fontos a sérült együttműködése, ami optimális esetben lényegesen lerövidítheti a gyógyulás időtartamát. A lábközépcsont-töréseknél szövődmény (elmozdulás vagy álízület-képződés) ritkán fordul elő. Ha gipszelünk, 4-6 hét a javasolt időtartam, ha műtét történt, a fémeket a megfelelő csontosodás után el kell távolítani.
Jegyezzük meg: ha a törés nem mozdult el, a gipszrögzítéstől is teljes gyógyulás remélhető, de ha a baleseti sebész műtétet javasol, a panaszmentes gyógyulás érdekében azt is fel kell vállalni.
