Legtöbbször hirtelen fájdalom, funkciókiesés, duzzanat jelentkezik, esetleg hallható a szakadás, roppanás hangja is. Máskor a panaszok fokozatosan alakulnak ki, nem előzi meg őket tényleges sérülés.
A vizsgálat során tehát az egyik legfontosabb az ín működésében észlelhető kiesés bizonyítása. A képalkotó vizsgálatok közül a röntgen ennél a sérüléstípusnál nem annyira informatív, inkább az ultrahang ad használható információkat, illetve a CT és az MR jön szóba.
Az ínsérülések kezelésének lényege a sérült íncsonkok egymáshoz közelítése, ritkábban konzervatív módon, gipsszel vagy rögzítő sínnel, legtöbbször azonban műtétileg. Az ínvarratot a jó teherbíró képesség elérésére speciális varróanyaggal és öltéstechnikával végezzük. Hogy az ellátott ín ne tapadjon le a környezetéhez, törekedni kell a korai mozgatásra, majd idővel a terhelés fokozatosan növelhető.
Az eddig leírtak nagyrészt érvényesek a szalagsérülésekre is. A szalagok ízületeket hidalnak át és stabilizálják azokat. Bizonyos helyeken az ízületen belül (térdkeresztszalagok), máshol ízületen kívül (térdoldalszalagok) helyezkednek el.
A szalagok nagyobb megnyúlásra képesek, mint az inak, azonban bizonyos határon mégis elszakadnak, ami lehet csontos kiszakadás valamelyik végpontnál, vagy állományi szakadás a köztes szakaszon.
A szalagsérülések ellátásakor úgynevezett direkt varratot végzünk, a szakadt végeket egyszerűen összevarrjuk, bár manapság egyre elterjedtebbek a szalagpótló műtétek is.
A műtét utáni vagy konzervatív kezelés során a rögzítés elengedhetetlen: ínsérüléseknél 4-6, szalagsérüléseknél általában 6 hét időtartamra, gipsszel, vagy külső rögzítővel.
Azt javaslom, egy enyhébbnek tűnő sérülés esetén is forduljunk szakemberhez, mert a későn felismert, elhanyagolt esetek mindig rosszabbul és lassabban gyógyulnak.
