Az átlagember azt gondolhatja, hogy ezek a kezelések minden esetben eredményesek és teljes gyógyulást hoznak, azonban bizonyos – szerencsére kis – százalékban kudarcok is előfordulhatnak.
Sokféle oka lehet a sikertelen utókezelésnek, akár szakmai oldalról, akár az időtartam szempontjából nézzük a dolgokat. A problémák egy része általános jellegű, más részük a sport sajátos körülményeihez kapcsolódik.
1. Későn kezdett kezelés. Élversenyzőknél is előfordul, alacsonyabb osztályban szereplőknél, vagy hobbisportolók esetében pedig gyakori, hogy nem friss, „elhanyagolt” sérüléssel keresik fel a sportorvost, baleseti sebészt. Ilyenkor sokkal nehezebb a tökéletes rehabilitáció, mert többféle tényező is – például izomállomány csökkenés – nehezíti azt.
2. Az előírások be nem tartása. Nemcsak a sportolók, hanem az átlagemberek között is léteznek fegyelmezetlen betegek, akik – persze nem rosszhiszeműen – nem követik az előírásokat. Az ilyen ember sokszor képes orvostól orvosig járni, hogy így harcolja ki a maga számára legkímélőbb kezelési módokat, miközben kikerül az első ellátó, a gyógyítási lehetőségeket legjobban ismerő szakorvos kezéből, látóteréből.
3. A környezet előnytelen befolyásoló hatása. Nehéz kiküszöbölni – főleg az élsport esetében – a család és még inkább az edzők ráhatását. A becsvágy, esetleg az anyagi tényezők abba az irányba hathatnak, hogy a sportorvos a versenyzőt minél hamarabb egészségesnek minősítse és engedje versenyezni. Különösen igaz ez döntő fontosságú versenyek, mérkőzések előtt, és érvényes sportolástól függetlenül, a munkájához minden áron mielőbb visszatérni vágyó átlagemberre is! Pedig a rossz döntés sokszor egy élet munkáját teheti tönkre, sport- és szakmai karriert egyaránt veszélyeztethet!
4. Nem megfelelő kommunikáció. A szakszerű rehabilitáció pontos szakmai terv alapján zajlik, melyben előre meghatározott kontrollidőpontok szerepelnek. Ezeken lehet egyeztetni a kezelés esetleges kiegészítését, vagy változtatását, tehát szoros kapcsolattartásra van szükség orvos, gyógytornász, fizikoterápiás szakember és páciens között. Ha a beteg „eltűnik” és csak szövődmények, problémák megjelenésekor kerül elő, szinte kizárt az optimális eredmény.
5. Szövődmények. Bizonyos százalékban a leggondosabb kezelés ellenére is felléphetnek komplikációk (fertőzések, trombózis, embólia, rásérülés, letapadás), ezekre fel kell készülni, leginkább persze törekedni kell a megelőzésükre. Ha ilyesmi mégis előfordul, az természetesen nagymértékben befolyásolja, megnyújtja a rehabilitáció lefolyását, időtartamát.
