A sarokcsont szerepe a test súlyának viselése, amit úgy biztosít, hogy a függőlegesen ható terhet a vízszintesen álló lábra helyezi át. Törése mindig direkt erőbehatásra jön létre, legjellemzőbb a sarokra esés. A tünetek a következők: a saroktájék kiszélesedett, a lábtő deformált, duzzadt és nyomásra érzékeny, a törési vérömleny jellemzően a talpszélen és a talp közepén jelentkezik.
Kétirányú és kiegészítő röntgenfelvételek után döntünk a kezelésről. Megkülönböztetünk ízületi felszínen kívüli, és ízületi felszínt érintő töréseket, speciális fajtájuk az úgynevezett „kacsacsőr”-törés, és az Achilles-ín csontos kiszakadása a sarokcsontból.
Az elmozdulás nélküli és az ízületen kívüli törések egy része műtét nélkül gyógyítható. Ennek két formája ismert: a hagyományos esetben gipszrögzítést alkalmazunk 6-10 hétig, ennek felét tehermentesítve tölti a beteg. A másik módszer esetén felpolcoljuk a végtagot a duzzanat megszűntéig, majd körülbelül 1 hét elteltével megkezdjük a korai funkcionális kezelést, ami gyógytornából és fokozatos terheléssel zajló járásgyakorlatból áll.
Ha a műtét elkerülhetetlen, több megoldás közül választhatunk. Az Achilles-ín-kiszakadást és a „kacsacsőr”-törést helyretétel után csavarokkal kell rögzíteni, a beavatkozást 6 hét gipszrögzítés követi. A többi töréstípusnál fémlemezelést, csavarozást vagy dróttűzést alkalmazunk.
Az úgynevezett feltárásos műtéteken kívül elterjedt egy új módszer is, a fedett műtéti kezelés. Ennek lényege, hogy egy speciális külső eszközzel elvégezzük a helyretételt, majd apró metszett nyíláson át, bőrön keresztül bevezetett csavarokkal rögzítjük a tört darabokat, és alátámasztjuk a kiemelt részt. Ilyenkor külső rögzítés nem szükséges.
Nagyon lényeges a gyógytorna és az átmeneti tehermentesítés melletti fokozatos járásgyakorlat. A fémanyagok eltávolítási ideje: a tűződrótokat a műtét után 8-10 héttel, a csavarokat 4-5, a lemezt 5-6 hónap után vesszük ki.
